Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

A Mentális Kihívás Napja (Challenge Day)
Közösségi programok alapfokon (Instant módszertan)

Így is lehet, lehet így is! 15.

A cím kevésbé bombasztikusan :) : Szociális - érzelmi kihívás napja

Előszó

Az alábbiakban olyan közösségi és csoportmunka mixet, egyveleget nyújtok át, melyek egészükben vagy részleteikben mind – mind megvalósultak. Intézményekben, településeken, településrészeken. Tehát nem íróasztal mellett kitalált elméleti ötlethalmaz, hanem a munkáim során tapasztalt és megvalósult programok olyan elegye, ami egyfajta kínálat, „étlap” ha tetszik, melyből szabadon választható bármelyik elem, de akár az egész menü is végig kipróbálható. :) A programokon, programokban szervezőként más esetben egy - egy programelem előadójaként – csoportvezetőjeként, felelőseként vagy egész egyszerűen, látogatóként vettem részt, voltam jelen.

play-stone-1237457_1920.jpg

 

Lássuk akkor a szokványos ámde nagyon fontos kérdéseket és a remélhetőleg a világos válaszokat.

Kik? :

Iskolák, Család- és gyermekjóléti Szolgálatok, Központok, Iskolai szociális munkások, Civil- és egyházi szervezetek, Művelődési házak, stb… Egyszóval humán intézmények és a bennük dolgozó szakemberek!

Kiknek? :

Elsődleges célcsoport:

Alapvetően az iskolás korosztály, azon belül elsősorban az általános iskola 7 – 8. Osztályai továbbá a középiskolás korosztály, egészen 18 éves korig.  De természetesen az egyes programok (igen, ezek, mind!) adaptálhatók fiatalabb korosztályra is.

Másodlagos célcsoport:

Az érintett korosztály szülei, családok

Harmadlagos célcsoport:

A településen dolgozó humán szakemberek. (Csapat- és team-, interprofesszionális team építés céllal)

Hol? :

Településeken nyílt vagy zárt térben. Intézményekben: Iskola, Kollégium, Művelődési Ház, Közösségi ház, Tanoda, stb…

Mikor? :

Bármikor! :) Iskolai indítás szeptemberben, Télköszöntő és/vagy búcsúzó, Nyárköszöntő és/vagy búcsúzó, bármilyen apropó lehet (Például érzelmi – szellemi Challenge Day :)  ) Egészség nap, Tolerancia hét, Egészség hét, stb… stb…

Miért? :

Közösségszervezés és közösségfejlesztés céljából, prevenciós célból, szabadidős célból, szervezetfejlesztési célokból, szakmaközi együttműködést megalapozó és/vagy megerősítő célból, és így tovább…

Mit és hogyan? :

Az alábbiakban egy intézményi struktúrát választok. Az intézmény lehet iskola, Művelődési ház vagy netán egy adott település különféle intézményei, épületei, ahol az egyes programok között át kell sétálni az egyes helyszínekre. Pl. Könyvtár – Polgármesteri Hivatal – óvoda - iskola – tanoda – közösségi ház - IT pont, valamilyen iroda – sportpálya – udvar  stb… Tehát az adott (kis)település minden meglévő infrastruktúrájának teljes kihasználása. Hogy miért? Lásd közösségszervezés. De erről még pár sort írok, hogy mire is használható még.

Alapból egy iskolát veszek és annak infrastrukturális lehetőségeiből indulok ki, de természetesen minden más lehetőségek is adottak lehetnek. Ez egy váz, egy keret. Szabadon alakítható, átírható, fejleszthető, szűkíthető, bővíthető…

Na, mit is és hogyan? :

Képzeljünk el egy szerda délelőttöt vagy délutánt, amikor mondjuk egészséghét, egészségnap van az iskolában, településen. Több helyen ilyenkor tanítási szünet is van és az órák „terhére” valósulnak meg a programok, de az iskola pedagógiai programjának megfelelően. Például így is „el lehet adni” a döntéshozóknak, de erről, majd a finanszírozásnál írok.

Egy fontos kitérő:

A legtöbb helyen az ilyen jellegű „Egészséggel annak megtartásával, betegségek megelőzésével” kapcsolatos rendezvények pusztán a fizikai egészséggel foglalkoznak csak. A lelki, mentális egészségre már nem jut figyelem, pedig véleményem szerint ugyanolyan fontos lenne!

 

De most visszatérek a témámhoz. Szóval, képzeljük el ezt a napot, amikor, ahol a diákok csoportosan vagy egyénileg kereshetik fel az egyes termeket, helyiségeket, helyszíneket, ahol a szolgáltatások, széles kínálata van.

A teljesség igénye nélkül:

1. terem, helyiség, helyszín:

Itt bevezetésként a programokról kaphat tájékoztatást a betévedő. Mi hol, mikor, kinek és legfőképpen miről szól. Lehet személyre szabott „látogatási mozaikot” (Mi az ami érdekli őt, személyesen?) is összeállítani. Később, a programok felsorolásakor látható lesz, hogy fontos egy ilyen kezdő pont, bázis.

2. terem, helyiség, helyszín:

Könnyedebb önismereti és egyéb tesztek. Például: Ilyen – olyan szeretetnyelv tesztek, Vérmérséklet (Hippokratészi személyiségtípusok) stb… stb…

Lásd például:

http://www.egeszsegpenztar.hu/Media/Default/DocGalleries/Egyeb/Szeretetnyelv_teszt.pdf

3. terem, helyiség, helyszín:

Védőnő tart „előadást” gyakorlatilag bármiről, ami a szakmájából fakad, de vegye figyelembe a korosztályt és érdeklődésüket.

Egyébként meg, mondjuk ezekben a posztokban bemutatott programok:

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/06/21/ciklus_show_es_titkos_kuldetes

vagy

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/07/11/ti_hogy_alltok_a_kezmosassal_es_mas_testi_higieniaval

4. terem, helyiség, helyszín:

Szociális szakember tart „előadást” például érdekes statisztikákról, hazánkat érintő fontosabb mutatókról. (Tudtad, hogy…? Ismered azt, hogy…?)

Egyébként, meg, mondjuk ez:

http://www.szociopoly.hu/

Aki ismeri, annak nem kell bemutatni, meggyőzni arról a sokdimenziós és sokrétegű élményről, amit nyújt. Aki meg nem ismeri, javaslom, sűrgőssen nézzen utána! :) 

A játéknak egyébként több „mutációja” is akad. Pl:

http://megallo.org/drogopoly/

5. terem, helyiség, helyszín:

Pszichológus tart „előadást”, beszélgetést ide való, megfelelő témákról:

Egyébként meg, mondjuk például ezekben a posztokban bemutatott programok:

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/06/12/bekes_iskolak_igen

vagy

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/07/17/mediapedagogia_mindenkinek

6. terem, helyiség, helyszín:

Tréning, játék, kommunikáció, konfliktuskezelés, stb…

Folyamatos és egyszeri gyakorlatok. Kiírva az ajtóra, hogy mondjuk 09.00 – 10.00 óra között a komfort zónáról, a kihívás zónájáról és a pánikzónáról lesz szó és gyakorlat. Késni nem lehet! 10.00 – tól – 11.00 – ig, meg konfliktuskezelési játék lesz. 12.00 – tól, meg tolerancia gyakorlat, 13.00 – tól, meg kommunikációs feladat, játék stb…

Szakember szükséges! (Gyakorlott csoportvezető, tréner, stb…)

7.terem, helyiség, helyszín:

 Horoszkóp, tenyérjóslás, stb… (Nem vicc, egyszer egy vidéki város, jó nevű gimnáziumában előkészítésre került egy ilyen jellegű egész napos nagyszabású rendezvény és természetesen megkérdezték a diákokat is, milyen programokat, szolgáltatásokat szeretnének. Az ilyen jellegű kérések, javaslatok előkelő helyen végeztek. Mondjuk, szerintem nincs ebben semmi különös, egy kamasz keresi önmagát. Különböző utakon és módszerekkel. Ja, és egyébként az adott terem, mindig tele volt érdeklődő diákokkal. :) 

8. terem, helyiség, helyszín:

Prevenciós csoport. A témák kimeríthetetlenek. Arról nem is beszélve, hogy reflektálhat is egy másik helyszínre. Például ha a 3 – 4 – 5 – ös termek valamelyikében, netán mindegyikében hasonló a téma.

De lehet ilyet is, lásd a posztot:

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/06/11/programok_iskolaknak_iskolaba_nem_csak_iskolasoknak 

9.terem, helyiség, helyszín:

Encounter csoport. (Képzett szakember szükséges a vezetéshez.) 

10. terem, helyiség, helyszín:

Rövidfilmek, majd beszélgetés róluk. (10 – 15 – 20 perces filmek olyan témakörökről, ami a célcsoportot érintheti, megérintheti. Akárcsak a 6 – os teremnél, itt is időbeosztás és sorrend kell. 10.00 órától ez és ez a film és utána beszélgetés, 12.00 – től meg ilyen és ilyen kisfilm, utána beszélgetés

Csak példának, ide másolok pár linket, melyet magam is alkalmazok fiatalok csoportjában beszélgetés – közös gondolkodás elindításához:

Drog a filmekben: (A linket be kell másolnod a böngésződbe! Érdemes!)

https://vimeo.com/121834922

https://vimeo.com/121834922

 

Vagy:

Ciki a cigi (3 db. videó az oldal alján.)

http://www.cikiacigi.hu/nagyok/letoltes.html

11. terem, helyiség, helyszín:

Sport 1.

Mondjuk 4 – 6 – 8 - … 24 órás pingpong, foci stb…

Ez véleményem szerint külön módszertant és szervezést igényel, itt, most csak felvetettem, később, önálló posztot tervezek írni erről, szintén megvalósult program(ok) mentén.

12. terem, helyiség, helyszín:

Sport 2.

„Kocsmában (finomkodóknak klubban, :) ) űzhető sportok olimpiája:

  • Csocsó
  • Darts
  • Billiárd
  • Rex
  • Kártyajátékok
  • Szellemi flipper
  • Szópóker
  • 3 betűs gondolatjáték
  • Ilyen – olyan asztali játékok. (nem társasjátékok)
  • „Keresztbe tett kezek”
  • Stb…

 

13. terem, helyiség, helyszín:

Bevezetés a drámapedagógiába. Szakember szükséges!

Inspirációnak itt egy poszt:

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/07/06/mit_gondolsz_a_vilagrol_es_mit_teszel_erte

14.terem, helyiség, helyszín:

Motivációs előadások pályaválasztásra

Igen, középiskolában is, nem csupán általános iskola 7 – 8. Osztályosainak!

15. terem, helyiség, helyszín:

Motivációs előadások továbbtanulásra.

Kommunikatív „jó fej” főiskolások, egyetemisták „előadása” a felsőoktatásról. (Nyilván itt és most nem tudományos igénnyel és nem szakok vagy adott iskolák bemutatása a cél, hanem a főiskolás –egyetemi lét bemutatása. (Nem csak a bulikra gondolok.) Részt vettem ilyenen, például tavaly. Jó volt, jól sikerült. 

16. terem, helyiség, helyszín:

Önkéntes munka börze.

Olyan szervezetek bemutatkozó asztalai, „standjai” akik valóban örömmel és felelősséggel fogadnának önkénteseket. (Sok helyen nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy – egy fiatal itt találkozik először a „munkával”. Nem mindegy milyen emlékekre, benyomásokra, tapasztalatokra tesz szert! Meghatározó lehet számára a későbbiekben a „munka világában”.)

17. terem, helyiség, helyszín:

Civil és egyházi szervezetek bemutatkozó asztalai, „standjai”, programokkal. 

18. terem, helyiség, helyszín:

Meghívott (sztár) előadó. Mivel ez költséges lehet, olyan embert érdemes keresni, aki túl azon, hogy kiváló kommunikátor, a településhez vagy annak környékéhez kötődik valamilyen módon. Például ott nőtt fel. Aztán elszármazott ugyan, de van kötődése. Ilyenben is volt részem. Sikeres felkérésben és sikertelenben is.  (Színész, sportoló, zenész, stand-up - os, stb… stb…) 

19. terem, helyiség, helyszín:

„Írj szöveget és add elő!”

Slam poetry verseny, esetleg összekötve slide show és/vagy videó készítésével.

Lásd például ezt a posztot:

http://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2017/06/13/kozossegszervezes_kozossegi_szocialis_munka_es_it

Benne ezt a videót:

https://librarius.hu/2016/06/05/szinesz-bob/

Vagy ezt:

https://www.youtube.com/watch?v=m46y9dR7lLI

20.terem helyiség, helyszín:

Meditáció, én keresés, spiritualitás, jóga, csend… :) (szakember szükséges!)

 

A sort még lehet folytatni. Hosszan. Véleményem szerint csak a szervezők kreativitása szabhat határt. De az a kreativitás feltehetően végtelen! :) A fenti példák ilyen – olyan variációban, mind megvalósultak. Ennek a kreativitásnak már a programpontok elnevezésében is fontos szerepe van! Érdemes bevonni a gyerekeket, diákokat, fiatalokat. Például, annak idején egy városi, a teljes várost megmozgató 24 órás foci rendezvénynek ez volt a címe: „Gólt lőj, ne magad!”. Természetesen még pólók is készültek ilyen felirattal. De erre, az ilyen jellegű rendezvények bemutatására a későbbiekben külön posztot szándékozok írni. Vagy a slam poetry címe lehetne: „Viríts rímet!” és így tovább.

Néhány helyszín, ahol ott voltam, részese lehettem ilyen jellegű rendezvényeknek:

Hernádszentandrás, (erről filmet láttam), Zagyvarékas, Székkutas, Jánoshalma, Jászberény, Ajka, Miskolc, Budapest. Látható, hogy van köztük kistelepülés, kisváros, nagyobb város, megyeszékhely és főváros. Nem ezen múlik!

Nem írtam eddig, de természetesen az igényekről, szükségletekről, elvárásokról, javaslatokról fontos és kötelező meghallgatni a diákokat is! És természetesen a „rendezők” közülük is kikerülhetnek. Sőt! Elengedhetetlen, hogy így legyen! Persze önkéntes alapon, és ne az osztályfőnökük „jelölje ki” őket!

 

Hogy a fenti programok túl az elsődleges céljaikon mire is használhatók még? :

  • Csoportok szervezésére
  • Ötletek becsatornázásra
  • Kezdeményezések felkarolására
  • Egyáltalán, kapcsolatra és kommunikációra a fiatalokkal, gyerekekkel, diákokkal.

Mert mindezt, a fentieket fiatalabb korosztályban, korosztálynak is lehet szervezni, életkoruknak megfelelő programokkal.

 

Miből? Finanszírozás? :

Erőforrások:

  • Helyi kapcsolati tőke
  • Helyi tudástőke

Ez a kettő és felhasználásuk nagyon fontos, hogy önkéntes felajánlás keresésének érdekében és keretében alkalmazzuk őket. Mire gondolok? Például magam is tartottam iskolában a fentiek közül egy – egy programelemet. Természetesen térítésmentesen, pusztán azért, mert az egyik szervező, egyben volt hallgatóm is volt a főiskolán. Tanár – hallgató viszonyunk ekkor már kolléga – kolléga volt. Vagy például a helyi gyermekorvos/háziorvos, abba az adott iskolába járt, ahová szervezzük a programokat. És így tovább! A (helyi) társadalmi felelősségvállalás véleményem szerint rendkívül fontos.

  • Helyi intézményi finanszírozás, intézményi források

Minden intézménynek van költségvetése és néhánynak szerepel is benne ilyen – olyan tétel a hasonló rendezvényekre. (Például iskolák). Ezek rendkívül alacsony összegek, de ha összeadódnak, akkor segítik a finanszírozást. Tehát a szakmaközi együttműködés itt is fontos. Továbbá sok intézmény költségvetésében találhatóak úgy nevezett „puhább tételek”. Ezek sem nagy összegek, de nem is kell, hogy azok legyenek, pusztán az együttműködést szolgálhatják, szimbolizálhatják. Iskolák pedagógiai programjai tartalmaz(hat)nak ilyen elemeket például.

  • Szponzoráció (dologi és anyagi költségek)

Magam is tanúja voltam, amikor a helyi pékség a kenyeret, péksüteményt adta, a helyi bolt, meg a rá való vajat, egyéb (olcsó) rákenhető ezt – azt, a másik bolt, meg a paprikát, paradicsomot, hagymát és ásványvizet. De volt olyan is, ahol bizonyos csoport- és csapatversenynél 1 kg. Gyümölcs volt a nevezési díj csapatonként. :)  Persze, ha valamely cég netán pár forinttal is segít, nem kell ellenállni. :) 

  • Helyi döntéshozók támogatása

Ha egy professzionálisan elkészített és részletes tematikával, benne a szervezők neveivel, helyszínekkel stb… tehát kész és kidolgozott programtervvel keressük fel a helyi döntéshozókat, a képviselőtestületet, akkor  majd nem szeretnének ebből kimaradni. Ez persze nem feltétlen azt jelenti, hogy a polgármester nyissa meg, mert minek is, de a helyi újság, média biztos beszámol majd a programról és annak önkormányzati támogatásáról, meg a köszönetnyilvánításokról. Ezzel lehet érvelni. Kistelepülésen, meg úgy is kiderül – szóbeszéd alapján - hogy támogatta – e a képviselő testület vagy sem a programot.

  • Projektek, pályázatok:

Számtalan, akár éppen az adott településen futó – pályázat van, melyben kulturális – közösségi – sport – szabadidő – prevenció – stb… tartalom van. Hát, itt a helyük! :) Korábban beadott pályázatuk minden bizonnyal tartalmaz valamilyen olyan elemet, alpontot, ami kölcsönösen használható!

Mint már említettem több helyen volt szerencsém részt venni ilyen jellegű közösségi – prevenciós – szabadidős – nevezzük bárhogy,  programon. Volt gazdagabb és szűkösebb költségvetésű is.

Azt tapasztaltam, hogy a sikerességük nem a finanszírozáson múlott.

Hanem a résztvevők, a szervezők és megvalósítók:

  • Ötletességén, leleményességén, kreativitásán
  • Összefogásán, együttműködési készségeiken, képességeiken
  • Szakmaközi együttműködés hatékony alkalmazásán
  • Elköteleződésén és (helyi) társadalmi felelősségvállalásán
  • Lokálpatriotizmusán, tenni akarásán
  • Motivációján és lelkesedésén
  • A helyi közösség (gyerekek, diákok, szülők, szakemberek) sikeres bevonásán
  • És még sorolhatnám…

 

Ehhez kívánok mindenkinek eredményes együttműködést és sikeres megvalósítást!

Üdvözlettel:

Vajda Zsolt

Szociális munkás

http://www.co-treme.hu/

 

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

 

teamwork-2499638_1920.jpg

team-386673_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr8912710244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása