Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámos láda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Közösségszervezés, közösségi szociális munka és IT.

 

Egy kistelepülés (Rimóc, Nógrád megye):

Legjobb Falusi Ifjúsági Közösség Pályázat, Rimóci Ifjúsági Egyesület bemutatkozó filmje kapcsán.

Közel az ötvenedik évem felé, digitális bevándorlóként, nem vagyok túl jó az IT (Információs Technológia) használatában. („Analóg egy digitális világban.”) Mégis évek óta igyekszem propagálni, hogy néhány közösségben talán a közösségszervezés egyik módszere lehet, ha használjuk.

Instant módszertan:

Kezdetben voltak az IT klubok, házak. Tudom, időszámításunk előtt még Teleházaknak hívták őket. Gépekkel, internettel, és lelkes önkéntesekkel, szakemberekkel. Néhány helyen, professzionális módon. (Számtalan szakirodalom létezik a témában.) A 2005 – 2011 között Ferge Zsuzsa vezette Szécsényi Gyerekesély Programban (Szécsényi Modell Kísérlet) több ilyen hely volt kistelepüléseken, többek között Rimócon is.

http://www.gyerekesely.hu/index.php

 Ezzel párhuzamosan, más projektek is voltak híres és kevésbé híres kezdeményezőkkel, résztvevőkkel. Például adtak néhány fényképezőgépet hajléktalanoknak, készítsenek fotókat… majd kiállítás volt az eredménye. (Érdemes utánanézni. Nem egy ilyen kezdeményezés és sikeres program volt.)

Itt a legutóbbi:

https://mno.hu/f22/hajlektalan-fotok-1359289

 Nekem régi mániám, hogy slide show – kat  tud csinálni bárki. Mi kell hozzá például egy városrészben, kistelepülésen vagy éppen egy szegregátumban? Fényképezőgép, valahonnan egy régi laptop, számítógép, minimum egy lelkes személy, pluszban netán egy önkéntes gimnazista, főiskolai hallgató segítségként.

Hogy mi a tartalom?

Fotók, egymás után és alákeverni zenét. Mindezt összevágni, szerkeszteni,

A slam poetry – ről, a real slam poetryről már nem is beszélek…

Például ilyenről:

https://librarius.hu/2016/06/05/szinesz-bob/

Vagy erről, (különös tekintettel a 3. perctől. :)  )

 

Azt nyilván mondanom sem kell, hogy ilyen esetekben egy közösségi szakember számára nem a produktum fontos, illetve nem csak az!  Nem csak az, amit csinálnak, hanem mindaz, ami ADDIG TÖRTÉNIK. Ami időt ADDIG használ fel a szakember… például 12 – 14 éves szegénységben élő fiatalokkal. (Hahó, nem kell mindent a roma srácokra, lányokra kihegyezni. Lehet együtt is, roma – nem roma. Például azért, hogy ne kelljen itt, e posztban is ilyen mondatot leírni. :)  )

Szóval, lehet mindent együtt (a teljesség igénye nélkül):

  • Ötletelni
  • Szervezni
  • Tervezni
  • Időre megjelenni
  • Néhány szabályt betartani
  • Egymással kommunikálni

Közben

  • Rendben lenni
  • Elfogadni
  • Együttműködni
  • Összedolgozni
  • Feladatot fel- és megosztani
  • Megérteni
  • Gondolkodni, gondolkozni
  • Megélni, hogy fontos, amit gondolok és ki is mondom
  • Megélni, hogy más mit gondol és ki is mondja
  • Folytassam? Bizonyára értitek mit szeretnék mondani, miről beszélek.

 

Így is lehet, lehet így is, hogy a dolog, nem csak arról szól, hogy MIT?  Hanem  arról is, (A)HOGYAN?!

A produktumra, eredményre, itt a Rimóciak videója példának:

https://www.facebook.com/VirtualisFaluProgram/videos/1303594496355911/

 

Tiszteletem és elismerésem Rimócnak, minden ott élőnek, a film létrehozóinak, szereplőinek, egyáltalán, mindenkinek ott, Rimócon!

 

Üdvözlettel:

Vajda Zsolt

Szociális munkás

http://www.co-treme.hu/

 

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor  kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

laptop-819285_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr3712589109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.