Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámos láda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Lifelong learning - kicsit másképp

Így is lehet, lehet így is! 6.

Van, az a réteg, mind a gyerekek, fiatalok, mind a felnőttek, gyakran éppen az előbbi korcsoport szülei közül, akikről lemondanak. Lemond az oktatás, mert „velük nem lehet”.  Lemond a szociális szféra, mert „úgyis felesleges és hiába”. Lemond a munkaerőpiac, mert „teljesen reménytelen, semmire sem jók”. Lemond a helyi közösség is, mert „azok… hát azok olyanok, hogy…” és a végén lemond a társadalom is, mert ő, a Társadalom (igen, így NAGY betűvel) gyakorlatilag soha nem is tekintette tagjainak őket.

Aztán ilyenkor jönnek a civilek, az idealisták, akiknek még fontosak azok a dolgok, amiket mások – sokszor a segítő – támogató szakmákban is – már rég elfelejtettek.

Róluk olvashattok, őket láthatjátok (egyet a civilek közül) ebben a bejegyzésemben.

Az alábbi linkeken:

Például ezen:

https://abcug.hu/mekkora-siker-mintha-kisgyerek-lennek-van-nyolc-iskolam/

és a hozzá kapcsolódó rövid cikk, további linkekkel:

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/02/01/peldamutato_siker_bagon_minden_hatranyos_helyzetu_romanak_sikerult_levizsgaznia/

 

A videóban és a többi anyagban szinte minden benne van. Ami kérdések felmerülhetnek, bárki érdeklődőben, azokat szerintem bátran fel lehet tenni a BAGÁZS tagjainak és önkénteseinek!

Amikor néztem a filmet, eszembe jutott, egy régebbi történet. De hisz ilyet egy közvetlen kollégám is csinált! Majdnem 20 évvel ezelőtt, egy vidéki nagyváros lakótelepén, egy garázsból átalakított csoportszobában (Tudjátok, amik pl. fodrászatok a lakótelepeken a házak alatt.) Szóval a szinte frissen végzett kollégám (fiatal, törékeny lány) a felnőtt ügyfelei, kliensei közül összetoborzott egy olyan csoportot, ahol az analfabétákat, funkcionális analfabétákat tanította írni, olvasni. Abban is hasonlított, hogy ott is lányok, nők, asszonyok voltak a tanulócsoport tagjai. Talán azt sem kell kiemelnem, hogy az írás – olvasás, tanulás egyfajta apropó, fontos apropó volt ugyan, de mellette, közben lehetett beszélni minden másról. Családról, gyerekekről, nevelésről, mindennapokról, egyszóval sz életről….

 Így is lehet, lehet így is!

 

Aztán például itt, ezen a videón, egy másik célcsoport, más korosztály:

Amit kiemelnék a filmből:

Azt a hiteles testbeszédet - az önkéntesek részéről - na, azt kellene elsajátítani sokaknak, akik gyerekekkel, fiatalokkal dolgoznak!

Néhány gimnazistának (nem szakemberek) úgy tűnik, már megy, :)  íme :

http://index.hu/video/2014/02/20/bagazs/

 Minden másról a fenti filmek kapcsán ez a véleményem:

 Instant módszertan nyári felzárkóztató, tanuló és egyéb csoportokra az ügyfeleinkkel kapcsolatban:

 

  • Kicsiben kezdjünk. Mindössze 2 fővel. Lehet, mondjuk egy testvérpár is. Az (is) előny lehet, ha ellenkező neműek.
  • Nézzünk utána mindenféle módszernek, eszköznek, módszertannak, jó gyakorlatnak ilyen tartalmú csoportok kapcsán. (Esetleg hívjunk meg valakit vagy menjünk el hozzá, megnézni, tájékozódni.)
  • Egy – két alkalom után kérdezzük meg őket, (a gyerekeket, azt a kettőt) kit javasolnának, kinek örülnének, (természetesen gyereknek) ha még itt lennének a szomszédjaik, ismerőseik, osztálytársaik közül. 
  • Növeljük a létszámot 6 – 8 főre majd esetleg fokozatosan kicsit többre, amennyit bírunk felelősen
  • Kezdjünk agyalni azon, hogyan közelítünk a szülők felé
  • Kezdjünk agyalni azon, hogyan közelítünk az iskola felé és hogyan vonunk be onnan valaki tanárt
  • Kezdjünk agyalni azon, milyen partnereket találhatunk még
  • Kezdjünk agyalni azon, hogyan „utasítunk el" többeket, mert már nem bírjuk
  • Kezdjünk agyalni azon, hogy nekik, az „elutasítottaknak” mit kínálunk helyette
  • Kezdjünk agyalni azon, milyen közösségszervező módszereket alkalmazhatunk. (Magyarázat: Mivel eddig tanulócsoportot szerveztünk, a mostani létszám meg már túlfeszíti ennek kereteit és az már közösségi és nem csoportmunka
  • Nézzünk utána a jobb tanodák programjainak, módszertanának, egyáltalán, hogyan és mit csinálnak

 

PS: Tudom, ez így nagyon leegyszerűsített, de hát ezért instant! :) Itt a nyár, benne a sok feladat, kihívás, a gyerekekkel kapcsolatban. Nem beszélve arról, hogy több helyen lehet iskolafelkészítő, bukásra álló gyerekek korrepetálása, és ilyen jellegű tevékenységek, amiket talán…

 …Így is lehet, lehet így is!

 

A Bagázs Közhasznú Egyesületről itt olvashattok: 

http://bagazs.org/

 Egy megjegyzés, így a végére:

A Bagázsnak, mint egyesületnek tagja nem vagyok. Munkatársait, önkénteseit személyesen nem ismerem. Velük munka és egyéb kapcsolatban nem állok. Egyszerűen csak tisztelem, elismerem és becsülöm a munkáikat, és mindazt, amit tesznek, képviselnek.

 

Üdvözlettel:

Vajda Zsolt

Szociális munkás

http://www.co-treme.hu/

 

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

 learn-897410_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr5712601765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.