Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Mit csináljon az óvodai – iskolai szociális munkás (Esetleg a Gyermekjóléti szolgálat, Gyermekjóléti Központ) a karantén alatt?

Így is lehet, lehet így is! 43.

dia2.PNG

Volt egy önkéntes felajánlásom a szakma, illetve ezen a területen (iskolai szociális munka) dolgozó kollégák részére, melynek kapcsán többen megkerestek. Nem a saját személyes szakmai problémájukkal, hanem intézményi tanácstalansággal, hogy mit tegyenek ebben az időben: Miképp bizonyítsák, dokumentálják munkájukat, de legfőképpen milyen „értelmes” szakmai tevékenységeket végezzenek.

A felhívásom szövege ez volt:

Önkéntes ajánlatom

Kedves Kollégák!

Vajda Zsolt vagyok, szociális munkás – szociálpolitikus. Coach, tréner, mediátor. Jelenleg szupervizor hallgató. Közel 30 éves a szakmai tapasztalatom.

Önkéntes segítségemet ajánlom. Online módon, a majd közösen megbeszélt formában. (Pl. skype, hangouts, stb…)

Ha úgy érzed, hogy a karantén idején beszélnél valakivel…

  • Helyzetedről
  • Munkádról
  • Nehézségeidről
  • Egyáltalán, a kialakult helyzet kapcsán bármiről…

Akkor keress meg kérlek az elérhetőségeimen és megbeszéljük a kívánt formát, tartalmat.

Amit kínálok:

  • Értő figyelem, meghallgatás
  • Lehetőség ventilálásra
  • Konzultáció
  • Segítő beszélgetés
  • Tanácsadás
  • Coaching

Rólam, bővebben a honlapomon olvashatsz. Ott megtalálod az elérhetőségeimet. Kérlek azok közül válassz egyet és keress bátran! Köszönettel: Zsolt

https://www.co-treme.hu/

Az alábbiakban a fenti munkám tapasztalatai alapján - néhány pontban összefoglalom az általam fontosnak tartott szakmai tevékenységeket a korona vírus időszaka alatt. Természetesen az egyes tevékenységek függenek az adott intézmény nagyságától, az oktatási intézmények számától (Nem mindegy, hogy diákváros vagy egy átlagos járás stb… És még számtalan tényezőtől.) Itt és most egy általános javaslatcsomagot olvashattok, ami remélhetőleg újabb tevékenységekre inspirál benneteket.

PONTOSÍTSÁTOK, EGÉSZÍTSÉTEK KI, VEGYETEK EL BELŐLE, ÍRJATOK HOZZÁ, SZABJÁTOK MAGATOKRA! Ahogy tetszik…

Szakmai – preventív feladataink a Koronavírus alatt:

1.

Udvarias levelet írni minden egyes iskolának. A levél első felében arról kérdezni őket, hogy szükségük van-e bármi segítségre az online oktatással kapcsolatban

A levél második felében pedig előrukkolni azzal az ötlettel, hogy az intézményünk, szervezetünk, szívesen ír e-mailt, telefonál és egyéb módon (pl. facebook) eléri azokat a gyerekeket és családjaikat, akik nem vesznek részt, vagy nem kellő módon és gyakorisággal tesznek eleget az iskolai kötelezettségüknek. (Magyarul: lógnak.) Hangsúlyozom, ez tényleg az alulmotiváltakról szól, nem a digitális eszközök hiánya miatt leszakadókról!!! Esetleg azt is fel lehet ajánlani, hogy ezeknek a gyerekeknek segítünk a tanulásban. Online természetesen. Úgy, hogy rájuk telefonálunk, rájuk írunk, meggyőzzük őket és így tovább... Mindehez kell egy lista minden egyes iskolától az érintett családokról. Név, telefon, egyéb elérhetőség.

2.

A fenti, iskoláknak írt levél mintájára ugyancsak írni minden egyes óvodának, melyben- akárcsak az iskoláknál – érdeklődünk, hogy tudunk – e valamiben segíteni. Itt segítséget nem igazán tudunk felajánlani, de ha bárkinek, bármi ötlete van, ne fogja vissza magát. :) És bízzunk az óvodapedagógusokban. Hátha kérnek segítséget, illetve bevonnak minket a saját tevékenységeikbe.

 Mindkét levél azért is szükséges, hogy részletesen dokumentáljuk és kommunikáljuk majd az elszámolásnál, hogy az intézményünk, szervezetünk minden tőle telhetőt megtett, az óvodákkal, iskolákkal történő kapcsolatfelvétel végett, továbbá kérdeztük őket, hogy miben segíthetünk, valamint, hogy önálló javaslattal is előálltunk. És a legfontosabb: Minden tőlünk telhetőt megtettünk az online oktatásból leszakadó gyermekek és családjaik felkutatásában, számukra segítség és támogatás nyújtásában.

3.

Csatolok egy levelet (lásd „Iskola levél” keretes anyag) Ez egy valóságos, de anonimitást kért iskola levele a szülőkhöz. Azon túl, hogy szerintem minden egyes iskolának magának is írnia kellene, egy ilyen levelet a szülőknek (nekünk ezzel nincs gondunk, feladatunk). Ugyanakkor a levél végén van egy nagyszerű ötlet. Az iskola kitalálta, hogy csinál egy kérdőíves felmérést, visszajelzés kérést az online tanulás tapasztalatairól a családoktól. Nos, szerintem egy ilyen kérdőív/felmérés/visszajelzés projektben a ti intézményetek, szervezetetek is részt tudna venni. Sőt, akár ti, egyedül is meg tudjátok csinálni. Összeállítani egy kérdőívet nem könnyű, de lehetséges. Szép kihívás. Eredményorientált és nem utolsó sorban jól dokumentálható és jól kommunikálható. Továbbá az ebben végzett munkák is feloszthatóak egymás között. Mit gondoltok?

A levél:

Tisztelt Szülők! 

Köszönjük az elmúlt két héttel kapcsolatos visszajelzéseiket és köszönjük azt az erőfeszítést is, amit otthon tettek és tesznek azért, hogy a gyermekeik folytathassák a tanévet!

Szeretnénk biztosítani Önöket, hogy azon dolgozunk, hogy a digitális környezetben is fenntartsuk az oktatás magas színvonalát. Természetesen ebben a megváltozott környezetben új kihívásokkal nézünk szembe, ahogy egészen biztosak vagyunk benne, hogy a családok is új kihívásokkal szembesülnek. Az Önök visszajelzései nagyon fontosak számunkra - különösen, ha egy új helyzetbe kerülünk - és igyekszünk ezeket felhasználni, hogy javítsunk munkánk színvonalán. Maximálisan támogatjuk tantestületünket a pedagógiai munkája során, mert hisszük, hogy ők azok, akik legjobban tudják, hogyan lehet az adott körülmények között leghatékonyabban tanítani. Meg kell találniuk az egyensúlyt a valós idejű tanítás és a gyakorló feladatok között, hiszen ez a kettő elválaszthatatlan nem csak a digitális tanítás-tanulási környezetben, de a szokásos iskolai környezetben is. A tanáraink rendelkezésre állnak a tanulók számára az órarend szerinti időben, amikor a google classroom stream funkciójában elérhetőek, így a gyerekek kommunikálhatnak és segítséget kérhetnek a kollégáktól, ezzel is biztosítva, hogy az összes óra interaktív legyen.  

Biztosak vagyunk benne, hogy tanáraink a legjobb tudásuk szerint oktatják a gyerekeket és jó munkát végeznek, de azt el kell, hogy ismerjük, hogy különbözőek vagyunk mind a digitális kompetenciáinkban, mind pedig a rendelkezésünkre álló digitális eszközök tekintetében is. Ez természetesen különbségekhez vezet a kollégák oktatási módszereiben is, mint ahogy különböző módszereket alkalmaztak és alkalmaznak az iskolai környezetben is. Mindezeket figyelembe véve kérjük támogatásukat és megértésüket, valamint a visszajelzéseiket a jövőben is.

Ezen a héten küldünk Önöknek egy kérdőívet, hogy részletesebb információt és teljesebb képet kapjunk a munkánkról. Nagyra értékelnénk, ha kitöltenék és ezzel segítenének minket. 

Köszönettel:

Iskolavezetés

Remélem, benneteket is inspirál a tartalma. Mit gondoltok a fenti három pontról? Jó az irány?

dia3.PNG

 

 

4.

Részletes, tematikus nyári programok pontos előkészítése. Igen, tudom, nincs arra garancia, hogy megvalósulhatnak, de most nem is ez a fontos. Bízzunk benne, hogy megvalósulnak! Ha nem most, akkor jövőre. Az egészet úgy kell megcsinálni, mintha egy pályázatot írnánk táborozás céljából.

A nyári közösségi-szabadidős programok 3 fő fajtája: 

  • Nyári „napközis” tábor
  • Nyári tábor (ottalvós)
  • Felzárkóztató tanulócsoportok.

Ebben a három témakörben kellene írni egyenként részletes programtervet. Nem csak napirenddel, hanem tematikával is. (Megjegyzem, én korábban szinte csak ilyen táborokban vettem részt.) A tematika alatt azt értem, hogy pl. az egyik tábor, akár napközbeni, akár ottalvós, például „Prevenciós tábor” címet viseli. Benne sok – sok csoportmunkával. A honlapomon találhattok az archívumban sok – sok tematikát gondolatébresztőnek. Válasszatok belőlük kedvetekre (családi táborra is találtok például szülőcsoportot). A csoport tematikákat, akár változtatás nélkül is felhasználhatjátok, de írjatok ti is hozzá. Közületek minden bizonnyal sokaknak van csoportvezetési tapasztalata. Rengeteg játékot tudtok és mutathattok meg. Cél: Egy – egy táborról, minimum 10 oldalas dokumentum jöjjön létre.

Vázlat és tartalomjegyzék:

  • Bevezetés, indoklás (Miért van szükség rá?)
  • Célcsoport(ok) kiválasztásuk, hány fő, nemek aránya, stb…
  • A tábor célja
  • A tábor tartalma (csoporttematikák, interaktív előadások, meghívott külsősök. Például voltam olyan táborban, ahol mentősök vagy rendőrök, netán tűzoltok voltak meghívott vendégek. Aztán olyanba, ahol zenészek. Több helyen a szakma valamely képviselője volt meghívott a gyereke illetve családi tábor esetén a szülők részére, Volt, hogy én voltam a meghívott csoportot/”előadást” tartani, stb… stb…
  • A tábor formája (időbeosztás, helyszín, stb…

Ahol az ötletadó tematikákat találjátok:

https://www.co-treme.hu/archivum1/

és

https://www.co-treme.hu/archivum2/ 

Mindezek eddig a táborokra, nyári napközire vonatkoztak.

Most jöjjenek a tanulócsoportok:

Erről írtam korábban egy blogbejegyzést. Kérlek olvassátok el. A blogbejegyzés második felében, a vége felé olvashattok a tanulócsoportokról. Fontosnak tartom a jelenlegi helyzetben, mert egyrészt nem tudom, hogy lesznek az évismétlések, másrészt, mert akár lesznek, akár nem, még a nem hátrányos helyzetű gyerekek sem fogják tudni a tananyagot úgy, mintha normál tanítás lett volna. Márpedig szerintem az egész hátralévő idő a tanévből kiesik és ez az online tanulás és tanítás marad. A blogbejegyzésben találtok linkeket (pl. tanodasztenderd) azokból is meríthettek.

A blogbejegyzés:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2019/03/30/ovodai_iskolai_szocialis_munka_nyaron

Látható, hogy mindezt, anno az óvodai – iskolai szociális segítőknek írtam, de ez most minden alapellátásra vonatkozik. Kulcsszó: Szakmai együttműködés: Óvodai – iskolai szociális segítés – gyermekjóléti szolgálat – gyermekjóléti központ. És persze mindenki más, akit felkértek, felkérhettek szakmaközi együttműködés keretében. több hónap online tanulás után 100%, hogy szükség lesz rájuk! Minden rétegben!

Az ajtók még zárva ugyan, de nyissátok ki őket, nyissatok más szakemberek, más szakmák felé.

dia4.PNG

5.

Szerintem fontos online teamet is tartani. Rendszeresen. Szabott keretek között. Lásd pl. team vezetés módszertana. Természetesen dokumentálva, emlékeztetőt írva, jelenlétivel. (Egy leírja, és aláírásával igazolja, hogy ki volt ott.) (Van, ahol erre a chat ablakot használják. Mindenki beleírja a nevét és aki a csoportot vezeti, elmenti az ablakot és/vagy képernyőképet készít. (Print scm gomb a billentyűzeten) Szóval Hang outs, Skype, Zoom, Meet stb… stb…)

 6.

Ami külön figyelmet követel:

A teljes mértékben leszakadó családok, gyermekek. A mélyszegénységben élők. Ehhez azonban helyismeret kell. Nem veszem a bátorságot, hogy innen „fotelból” osszam az észt.

Általánosan az alábbiakat tudom írni:

Nézzetek utána mások hogyan csinálják. (Internet.) Pl. https://nyomorszeleblog.hvg.hu/

Remélem mindannyian ismeritek Az Igazgyöngy Alapítvány, és L. Ritók Nóra és munkatársai munkásságát. A legutóbbi három bejegyzés elolvasását melegen ajánlom.

De számtalan más netes módszerbemutatás és jó gyakorlat létezik. Keressetek, kutassatok. Én nem szeretném megspórolni nektek az önálló kutatás izgalmát. :) (Higyjétek el, van bőven mit találni, ha írtok erről, örömmel összeállítok egy újabb blogbejegyzést, kifejezetten erre a témakörre fókuszálva.

Például:digitális eszközbeszerzés, adományszervezés, eszközkölcsönzés, tárgyalások a netes szolgáltatókkal, kártyás netes lehetőségek, stb... stb....)

 Mindannyiótoknak sikeres, eredményes munkát kívánok.

 És akkor a szokásos kérésem a végén:

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

 

Budapest, 2020-04-04

Vajda Zsolt

Szociális munkás

www.co-treme.hu

 

dia5.PNG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr5115590066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása