Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Gólt lőj, ne magad!
24 órás foci, ami nem csak az...! Sőt!

Így is lehet, lehet így is! 22.

Az alábbi figyelem felhívó, prevenciós, közösségi program, rendezvény, akció – nevezzük bárhogy - sok évvel ezelőtt Jászberényben valósult meg. A Jászberényi Főiskola (SZIE - ABK) szociálpedagógus hallgatói voltak ötletgazdái, szervezői és megvalósítói. Véleményem szerint pontokba szedve alkalmas kisvárosi – városi közösségi programok szervezésének modellezésére, egyfajta „instant módszertan” az ilyen típusú rendezvény megvalósítására vállalkozóknak.

 free-time-422035_1920.jpg

A foci természetesen tetszőlegesen behelyettesíthető más sportokkal, közösségi tevékenységekkel például vetélkedők, különböző szervezett szolgáltatások, amikről már korábbi bejegyzésekben volt szó.

Lásd például a Mentális kihívás napja című bejegyzést.

Szóval, ebben a programban szerintem nem a foci a lényeg. Az csak apropó, hívó szó, „fedő sztori” :-)   „ürügy” ha úgy tetszik. Hogy mire? Azt remélhetőleg nem kell itt megmagyaráznom a szakemberek részére de később azért lesz róla szó.

 

Előzmények:

Ebben az időben a 2000 – es években jelentek meg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok, röviden KEF – ek. Tudom, a legtöbb helyen sóhivatal lett, de ekkor még a kezdeti lendület és tenni akarás vezérelt sokakat bennük. Egy ilyen rendezvény jó alkalomnak kínálkozott a szervezet, a KEF bemutatkozására is.

Jászberényben, ebben az időben több olyan közösségi program is volt, amit hallgatók szerveztek., és/vagy részt vettek a megvalósításukban. Színházszervezés, különböző szakmai és szakma közeli előadások, neves előadók meghívásával, egyéb programok, stb…

Célok:

  • Felhívni a figyelmet a drog prevenció fontosságára
  • A KEF népszerűsítése
  • Közösségszervezés, közösségépítés
  • Az egész várost megmozgató szabadidő szervezés, kapcsolt szolgáltatásokkal csak úgy, magáért az örömért

Célcsoportok:

  • Általános iskolák és diákjaik
  • Középiskolák és diákjaik
  • Humán szakemberek (pedagógusok, védőnők, orvosok, szociális munkások, stb…)
  • A város képviselőtestülete, döntéshozói
  • A város lakossága

 

Megjegyzés a célcsoportokhoz:

Kissé tartottunk tőle, hogy a foci - jellegéből adódóan - inkább csak fiúkat, férfiakat vonz. Nos, ez alaptalannak bizonyult. Nappal sok általános iskolás és középiskolás lány jelent meg a rendezvényen, egyrészt szurkolni, ott lenni, másrészt a kapcsolt szolgáltatások, tesztek, beszélgetések miatt is. Emlékeim szerint két lánycsapat is volt a „versenyzők” között.

 

Finanszírozás, szponzoráció, támogatás:

  • Mint azt már egy korábbi posztban is megírtam A mentális kihívás napja című bejegyzésben a helyi vállalkozók támogatását megnyerték a szervezők. Úgy, hogy felkeresték őket és természetbeni juttatásként egyik pékség ennyit adott, másik pékség annyit adott, egyik kisbolt ennyit adott, másik kisbolt annyit adott… és így tovább…
  • Az önkormányzat egy jelképes összeggel támogatta az eseményt (ennek tényleg csak jelzés értéke volt, viszont jó hivatkozási alapnak bizonyult a leendő intézményi támogatók felé)
  • A KEF a megalakulására nyert pénzből pólókat vett rendkívül olcsón és a "GÓLT LŐJ, NE MAGAD! jelmondatot is rányomtatta a pólókra. Minden résztvevő kapott a pólóból. 

 

Egyéb felajánlások, vállalások, önkéntes munka:

  • Orvosi felügyelet, mind a 24 órában + különös figyelem a Mentőszolgálattól (A város egyik gyermekorvosa egyben a KEF akkori elnöke is volt, munkáját komolyan vette és nem csupán a titulusait halmozta.)
  • Rendőrségi figyelem és jelenlét éjszaka (Diszkréten. Nem „posztos rendőrt” kell elképzelni a tornateremben, pusztán néha arra kanyarodtak, benéztek az előzetesen megbeszéltek szerint)
  • A Jászberényi főiskola szociálpedagógus hallgatói folyamatos szervezői, rendezői, szolgáltatói munkája

 

A szervezés rövid pontokban:

     0. pont:

  • Alakuló megbeszélés a hallgatókkal: Álljon itt a nevük, ábécében: Adamik Zsanett, Andorca Emilian, Gulyás István, Joó Andor, Kovács Tibor, Mihályi Szilvia, Pomózi Dóra, Puporka Gusztáv, Sebessy Eszter (Elnézést kérek, ha valakit kihagytam, a memóriám nem a régi! :-) Jelzésre, örömmel kiegészítem a névsort! )
  • Ezzel párhuzamosan a KEF részéről Dr. Pető Katalin elnök, volt az, aki teljes erőbedobással és munkával támogatta a kezdeményezést.
  1. Létrejött a team. Szélesebb körben pedig a 2000 – 2004 közötti szociálpedagógus nappali évfolyam hallgatói vettek részt a csapatmunkában.
  2. Támogatók felkeresése (Önkormányzat, Szponzorok, Rendőrség, Egészségügyi szolgálat, Mentők, stb….
  3. Résztvevők megkeresése (általános iskolák, középiskolák, kollégiumok
  4. Helyi média tájékoztatása
  5. Részletes ütemterv, forgatókönyv, feladatokkal, és felelősökkel a kitűzött napra
  6. A fenti szervezés összesen, minden tevékenységet beleszámítva, mintegy két (2) hét alatt lezajlott!

 

A megvalósulás:

Helyszín:

Városi tornacsarnok. (Eredetileg egy tornaterembe szervezték, sőt, felmerült a nappal szabadban, este tornateremben verzió is, de olyan sokan jelentkeztek, hogy a városi csarnok volt a megfelelőbb.)

Időpont:

Egy pénteki nap 09.00 – tól – másnap 09.00 – ig

Ütemezés:

  • Délelőtt és kora délután általános iskolás csapatok
  • Délután és kora este középiskolás és egyéb módon szerveződött maximum 20 éves korosztály
  • Este – éjjel felnőtt csapatok. A rendezvény hírére baráti körök jelentkeztek, alakultak munkahely – munkakör alapján csapatok. Például: Önkormányzat csapata, képviselők csapata (akkoriban még képesek voltak ilyenre a különböző politikai nézetet vallók :-) ) rendőrök csapata, és így tovább… még a közeli kistelepülésről is érkezett egy csapat, formáció.

Ellátások:

Nevezési díj csapatonként 1 – 2 kg gyümölcs. (Szándékosan nagyvonalú volt a meghatározás.) A támogatóknak köszönhetően, elegendő volt az ásványvíz, zsíros – vajas kenyér, ki mit kapott, hozott még… A főiskolás önkéntesek végezték a „terítést” és a pótlást.

Szolgáltatások:

  • Információs és tanácsadói asztal nappal. Ide gyerekek, diákok jöhettek kérdezni, beszélgetni
  • Drog TOTÓ (Akkoriban elég népszerű volt a szociális- gyermekvédelmi rendszerben, az iskolákban is.
  • Önismereti tesztek kitöltésre, beszélgetés az „eredményről”. Aki igényelte, és talán mondanom sem kell, hogy sokan igényelték. :-) 
  • Ajándék póló minden résztvevőnek „Gólt lőj, ne magad!” felirattal és logo-val.

 

Eredmények, értékelés:

Tudomásom szerint az első ilyen nevű rendezvény volt az országban, ami a jól kiválasztott, megválasztott szlogen miatt, viszonylag népszerű lett máshol is és követőkre akadt abban az időkben. A közelmúltban, erről kb. 5 perc alatt az alábbi linkeket találtam:

http://www.gyervi.hu/kepgaleria/49/

https://www.naplo.hu/cimlap/2013/12/18/tizenket-oran-at-tuzeltek.naplo

Vagy például ebben a dokumentumban a 7. Oldalon:

http://www.papa.hu/sites/default/files/fajlok/drogstrategia_2014.06.19.pdf

A program maga, a résztvevők szerint jól sikerült. Örömmel vettek benne – rajta részt! Számos pozitív visszajelzést kaptak a szervezők, megvalósítók.

 

Egy rövid sztori a szervezés buktatóiról:

Már minden intézménnyel, iskolákkal, középiskolákkal, rendőrséggel, mentőkkel, orvosi ügyelettel, Polgármesteri Hivatallal stb… stb… befejeződtek a megbeszélések, megállapodások, célegyenesbe fordult a projekt, amikor váratlan és súlyos akadály került az útba. Kimaradt a legfontosabb személy. A GONDNOK! A tornacsarnok gondnoka, aki egyben a fűtő is volt. És, mint tudjuk: Gondnokkal, portással, fűtővel nem szabad ujjat húzni. :-) Polgármesterek jönnek – mennek, orvosok, rendőrök, tanárok is elvannak a maguk területén és kompetenciáikon belül, no de a gondnok… őt érdemes a fontosságának megfelelő helyen kezelni. Kiemelten. :-)

250px-trunc-icosa.jpg

Egy incidens:

Kb. 21.00 óra körül befutott egy friss focicsapat. Baráti kör volt, a közeli kistelepülésről. Beöltözve, meccsre készen. A csapat minden tagja roma volt. Úgy is hívták magukat, hogy az ilyen és ilyen település cigány focicsapata. Bár romák sok csapatban előfordultak, de teljes cigány focicsapat nem jelent még meg. Néhány rasszista hang, fel is ütötte fejét! (Elnézést kérek a súlyos képzavarért, de szándékos most részemről!) Kellett némi (sok) mediációs készség a szervezők részéről, mire csillapodtak a kedélyek. Természetesen a roma focicsapat játszott és a rendezvény végéig jelen volt teljes létszámmal.

stop-racism.jpg

Egy bosszantó mulasztás:

A szervezők nem készítettek sem saját fotó-, sem egyéb saját dokumentációt. A helyi írott és elektronikus sajtó természetesen jelen volt és készített felvételeket, cikk született, stb… de ezek nincsenek a birtokomban. Ha valakinek birtokában van fotó, cikk, videó, netán tud linket, elérhetőségeket, kérem, ossza meg velem. :-) 

 

Mire jó az ilyen? Mire és miért kell ez az egész?

Ezt a két kérdő mondatot további kérdések formájában lehetséges úgy is variálni, hogy egyben a válaszokat is megadják, hiszen:

  • Mire jó a közösségszervezés?
  • Mire jók a nagyobb szabású települési közösségi programok?
  • Mire jó a szabadidő szervezés?
  • Mire jó a figyelemfelkeltés, figyelemfelhívás jól meghatározható és körülírható problémákra, társadalmi ügyekre?
  • Mire és miért jó, ha beszélünk egymással?

Még hosszan lehet folytatni. Én most itt megelégszem ennyivel. Megfelelő válaszok voltak?

Egy kicsit folytatnám más vonalon. Mert minden ilyen rendezvényre később ráépülhetnek, létrejöhetnek az alábbi folyamatok és akár konkrét programok:

  • Prevenciós csoportfoglalkozások iskolákban
  • Tematikus hetek oktatási intézményekben
  • Kortárs segítő kezdeményezések alapja lehet, mint figyelemfelkeltő rendezvény például kortárs segítő csoport, iskolai kortárs mentori hálózat, stb…
  • Helyi, intézmény szintű közösségi rendezvényeknek lehet minta (Iskolák, művelődési – közösségi házak, kollégiumok, stb… stb...)
  • Egyéb járulékos „haszon”, amiket az olvasó szakemberek fantáziájára bízok (kapcsolati tőke megerősítése, szakmaközi együttműködés kialakítása, stb… stb…)

 

Nos, tehát:

  • Akár kisebb események, kezdeményezések futnak ki ilyen nagyobb rendezvény megvalósulásáig, megvalósulására
  • Akár egy ilyen monstre közösségi cselekvés eredményez később, sok kisebb, célzottabb és személyesebb kezdeményezést, szolgáltatást…

…Sok sikert és eredményes, örömökkel teli közösségi cselekvést kívánok mindenkinek!

 

Üdvözlettel:

Vajda Zsolt

Szociális munkás

http://www.co-treme.hu/

 

Egy megjegyzés:

Abban az időben a Jászberényi Főiskola (SZIE - ABK) Szociálpedagógiai Tanszékének tanársegédje voltam. Oktatóként ugyan volt némi közöm a szervezéshez, mivel a hallgatók kikérték a véleményem, de ők végeztek el mindent. Az előkészítéstől kezdve a szervezésen, majd a megvalósításon át, egészen az utómunkálatokig. Minden elismerésem és nagyrabecsülésem ezért nekik, mindnyájuknak, az egész évfolyamnak és Dr. Pető Katalin gyermekorvosnak, akkori KEF elnöknek! Gratulálok!

 

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

 football-1207235_1920.jpg

 

 free-time-422035_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr7512802698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása