Így is lehet, lehet, így is! 115.
Kedves bloglátogató, kedves szociális szakember!
Az alábbi írást pár hete kaptam. Szerzője ezzel a kísérőszöveggel küldte:
„Több évvel ezelőtt írtam a szösszenetet, amikor segítő kapcsolatban voltam a családdal. Az édesanya folyamatosan alkalmi munkát vállalt, egyedül nevelte két gyermekét, az alkoholista apa nem segített, sőt, ahol tudta, lejáratta az anyát. A sok nehézség ellenére a kisebb fiú 4-5-ös tanuló volt. Napról napra éltek, a faluszéli, komfort nélküli házban, melyben csak átmenetileg tartózkodhattak, mégsem panaszkodtak. A történetük nagyon megérintett, ez a pár sor lett belőle…”
Szerintem mindannyian ismerünk ilyen családokat, gyerekeket. Mintha típusok lennének. De pont ezt nem szabad tennünk, a tipizálást. Az ő sorsuk az övék. Egyszeri és megismételhetetlen. Ugyanakkor a sok ilyen család, sok közös halmazt alkot. A szegénységben, nélkülözésben és a kilátástalanságban. Mi pedig mindennek tanúi, résztvevői vagyunk. A legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint segítünk, és - semmi köntörfalazás – beavatkozunk az életükbe. A tőlünk telhető empátiával és szakértelemmel. Mindezeket és még sok más érzelmi megterhelést valahogy fel kell dolgoznunk. Az itt szereplő kolléga, az írást (is) választotta. Örülök, hogy közzé tehetem.
A szerző családsegítőként dolgozik.
__________________________________
Varga Zsuzsanna
Családi kör
Ez az este végre más lett. Kimentünk a konyhába és nagykabátban körbe ültük a fortyogó fazekat. A Hold besütött, a gáz lángja világított, így láttunk is egy keveset. Kicsit félelmetes volt, kicsit izgalmas, de Anyu azt mondta, ne féljünk, vigyáz ránk, a kutyánk is az udvarban miértünk ugat. Néztük, hogy hogy fő a bableves. A vízgyöngyök szinte lubickoltak, s szánkban a nyál összefutott, ha arra gondoltunk, hogy milyen finom lehet. Nekünk ropták táncukat, nekünk kellették magukat, s mi hálás szívvel és korgó gyomorral tekertük volna előrébb az órát, hogy végre befejezhessék mulatságukat. Még 1 óra, azt mondta anyu. Jó mélyen beszívtuk az illatot, mert nem akartuk, hogy kárba vesszen. Mi az, hogy csak úgy elillan? Az elmúlt hónapban ebben a konyhában nem volt ilyen finom illat. Megmondta Anyu, hogy majd alakul, majd csak jobb lesz és igaza lett. Annyira szeretem az Anyut, ő a legjobb! Tudom, hogy nem könnyű neki, de mindig azt mondja, hogy a jó Isten megsegít. Anyunak biztos jó a kapcsolata vele, mert tényleg sokszor van mit ennünk este. Ha nem is mindig. Ilyenkor azt mondja Anyu, hogy aludjunk el gyorsan és akkor nem halljuk olyan sokáig gyomrunk követelőzését. Na, de ez a finomság elég lesz egy ideig, eláll a ház hidegében. Alig vártam már, hogy egyek. Időnként beszaladtam a fűtött szobába kicsit átmelegedni. Fáztam, mégis nehezen hagytam el a helyem, olyan jó volt itt ülni velük és a bablevessel. Sokat nevettünk, amíg főtt.
Azt játszottuk, hogy ki tud viccesebbet mondani. A végén már olyan szamárságokat mondtunk, hogy még a leves is kacagott – legalábbis mi hallottuk. Azután egyszer csak Anyu tányérok és kanalak után kezdett matatni a félhomályban. „Na, végre!”- kiáltottam fel. „Ejnye, halkabban– csitított Anyu, végén még meghallják, hogy itt milyen finomság készül és ők is kérnek!” Nagy hatással volt rám a figyelmeztetés. Elhalkultam és csodálattal néztem, ahogy Anyu elkezdi óvatosan kimerni a levest. „Vigyázz, forró!” – hangzott a féltő figyelmeztetés. A szobában, az ágyban nagy áhítattal kezdtünk neki a vacsorának gyertyafény pislogása mellett. Végre hosszú idő után ez volt az első olyan hogyishívják… családias esténk.
___________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-08-31
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.