Így is lehet, lehet így is! 119.
Kedves bloglátogatók, kedves szociális szakemberek!
Hááát… mitagadás az alábbi írás sok – sok emléket ébresztett fel bennem. A ’90-es években magam is számos hasonlót átéltem, amikor a Rákospalotai Leánynevelőből tömegközlekedtünk „anyányi”, "nagykamasz" lányokkal valahová, bárhová. Például útban Óbudára, a Szőlő utcai Fiúnevelőbe, DISCO-ba. (SIC!) Ennek elmesélése egy másik történetben lesz majd, valamikor a távoli jövőben.
Visszatérve az írásra: Akik a gyermekvédelemben dolgoznak és/vagy például táboroztattak már rászoruló - köztük roma - gyerekeket, mindannyian ismerhetik azt az érzést, amikor megérkeznek mondjuk a strandra, felszállnak a vonatra, buszra és az adott utazóközönség vagy strandolók, idegenkedve néznek és arcukra sok minden kiül. (igyekszem körültekintően fogalmazni…). Táskájukat közelebb húzzák magukhoz, elfordulnak vagy éppen bámulnak, netán még egy – egy megjegyzésre is elragadtatják magukat. Mi meg tesszük a dolgunkat. Kicsit, hangsúlyozom kicsit átérezve, milyen lehet nekik, a ránk bízottaknak megélni mindezt nap, mint nap, gyerekként…
Akkor következzen most, a kolléga keserédes írása:
Cukrosnéni
avagy
„Pompásan buszozunk”
Vannak pedagógiai- és „antipedagógiai” módszerek. Úgy általában. Van, amiről megtanultuk, hogy csak „így” helyes, és van, amiről pedig azt, hogy „úgy” cseppet sem az.
Aztán van az élet.
Meg különböző alkatú és sérült sorsú (és ez által - önhibájukon kívül - sérült pszichéű) gyerekek. Olyanok is, akiket az erre szakosodott gyermekpszichiátria úgy hajítja ki a terápiákból, mint a pinty.
Na, szóval, száz szónak is egy a vége: vannak helyzetek, amikor az anti- az egyetlen túlélés, mert a nem-anti tömény életveszély forrása.
Így váltam egy bizonyos meghatározott helyzetben „cukrosnénivé”.
Na jó, jó... de legalább olyan cukorkával, aminek a zacskójára az van írva: hozzáadott vitaminokat tartalmaz (csak hogy enyhítsek a lelkirágcsálóm jóízű cuppogásán).
De hát, ha egyszer a gyerek a veszélyesség tekintetében egyre jobban az „ön”- és „köz”- jelzőkre szakosodik (és a legtöbb helyzetben a szép szó, s a pozitív megerősítés fura paradoxonként a fordítottját eredményezi), akkor nincs mese.
Az iskolából való hazaút pedig mindig az a „bizonyos helyzet”. Valahogy túl kell élni a kisfiúcskának és nekem a közel másfél órás békávé utat az iskolától az otthonig.
Szóval, itt kap szerepet a fogakat és pocakot nem kímélő pontosan öt darab vitaminos cukorka, amit néhanapján felvált a szőlőcukor.
Egy, ha kibírja - autók alá futkosás és hangoskodás nélkül - a várakozást a buszmegállóban.
Másik, ha rendben megüli a nyolcvanötös tizenhárom stációnyi útját hangos, „kurvagecianyázás”, teletorok szájdobolással váltakozó hangoskodás mentesen.
Harmadik, ha gikszer nélkül átszállunk a metróra és ott sem ugrál ki megállóként a szerelvényből, nem babrálja a vészfékeket, nem tornászik a fogantyúkon, vagy csúszik-mászik az emberek lábai között és a „pilótafülkébe” sem akar bemászni.
Negyedik a tizenegyes buszjáratért dukál.
Az út vége a legneccesebb. Itt már ritkán ússzuk meg a külvilágra tett (nem túl szívmelengető) megjegyzéseket és idő előtti kiszállási szándékot. Amikor végre kint vagyunk a járműből, még vissza van az utolsó „hétpróba”; meg kell előzni az útba akadó trafóra mászást, ami szinte mágnesként vonzza a rám bízott gyermek egész lényét.
Ergo egyre sűrűbben kell meglengetni a cukorkát az orra előtt, ami nem jár, ha nem bírja ki.
Ötödik tehát az otthon portáján kerül kiosztásra, mert az utolsó, legrövidebb szakasz a legrázósabb. Hiszen már majdnem otthon van, ahol ki lehet engedni az úton erőteljesen visszafogott egésznapos gőzt.
Végre szerencsésen landolunk.
Fellélegzek. Ezt a napot megúsztuk.
A portán a kollégák megértéssel és részvéttel a szemükben, de mosolyogva ugratnak.
- Nem csak a cukrosbácsikat bünteti a törvény áááám...
Jólvanpityu! De ha már börtönben ülök, akkor inkább egy nívótlan cukrosnéniségért, mint egy kóros izgágaságban szenvedő kicsinyke fiúcska végzetes balesetéért.
Beérkezünk a biztonságot nyújtott csoportba.
Itt már csak a késeket kell gondosan elzárni, valamint őrizni mindent, ami villany, és ami azzal működik. Na meg résen lenni az apró ököl kontra ablaküveg témában, és nem utolsósorban a gyufa nélküli tüzek rejtélyes felbukkanása miatt.
Szeretem a bablevest!
Lovretics Gerti
Szociálpedagógus
__________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-10-13
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.