Így is lehet, lehet így is! 105.
Vannak szociális - gyermekvédelmi területeken dolgozó kollégák, akik történeteket, novellákat írnak munkájukkal, hivatásukkal kapcsolatban. Némelyik ezek közül – véleményem szerint – önálló irodalmi alkotásként is megállja a helyét.
Majd’ egy éve, hogy megismerkedhettem Kovács Krisztián szociális munkás kollégával, aki nevelőként dolgozik egy gyermekotthonban. Olyan plasztikus írásokat kaptam tőle, melyek lenyűgöztek. Éleslátásukkal, érzékenységükkel, érzékenyítésükkel és mélyen emberi-szakmai stílusukkal, tartalmukkal. A „Van egy sztorid?” sorozatban közzé is tettem 10 írását, majd később, „összefűzve”, füzetbe szerkesztettem őket.
Itt találhatók! Ajánlom mindenkinek:
https://www.co-treme.hu/l/kovacs-krisztian-tiz-tortenet-a-gyermekvedelembol/
Most újra összehozott az utam, szerencsém, egy kollégával, Fábián Krisztinával, akinek történetei szintén szociális tartalmúak. A témák változatosak: Időskor – elmúlás, gyermekek – nézőpontjuk, fiatalok - kudarcaik, családok - családon belüli erőszak, fogyatékkal élők helyzete és még sorolhatnám…
Egy erős – véleményem szerint nagyon erős – írását azonnak meg is osztottam korábban.
Itt olvasható:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2023/06/09/a_vilagon_a_legjobban
Mindenki figyelmébe ajánlom. A bejegyzésben a szerzőről is olvasható pár mondatos bemutatkozás.
Azóta eltelt kis idő, - talán egy hónap – és én több novelláját olvashattam Krisztinának, aki az alkotásai által jelenít meg olyan dolgokat, melyekre gyakran nincsenek szavaink…. Azt gondolom, hogy munkái sokat segítenek az érzékenységünk fenntartásában, az empátiánk gondozásában és úgy egyáltalán, segítő attitűdünk megőrzésében. Szívből és meggyőződésből bíztatok bárkit, mindenkit az írások, történetek, novellák megismerésére! Az elkövetkező hetekben több is megjelenik majd itt a blogon. Ajánlom őket. Olvassátok!
_____________________________
Fábián Krisztina: Babaház
Kiskata egész úton a babaházról mesélt. Édesapja, eleinte érdeklődve figyelte, majd gondolatai egyre inkább elkalandoztak. A kislány óvodástársa, Beus hatéves szülinapi zsúrjáról tartottak hazafelé. Gyakran mentek egymáshoz a gyerekek születésnapot vagy névnapot köszönteni. Apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, hogy aztán a köszöntés és a gyertyafújás, tortaevés után jókat játsszanak.
Beust egyedül nevelte édesapja, anyját két évvel ezelőtt egy gyors lefolyású betegség miatt elveszítette. A férfinak esze ágában sem volt új asszonyt hozni a házhoz, minden idejét a kislánnyal töltötte.
Az egyedülálló apának nem kellett szégyenkeznie; férfi létére a szülinap alkalmából igazi csajos hangulatot varázsolt kis lakásukba. A kislány nagyon örült az ajándékoknak, amit barátai hoztak neki, ugyanakkor izgatottan várta, hogy végre megmutathassa nekik a legcsodálatosabb dolgot, amit édesapjától kapott. Szerette a meglepetéseket, ez az ajándék mégsem titokban készülődött. Beusnak éppúgy része volt az elkészítésben, mint édesapjának. A férfi nem így tervezte. Az ötlet, hogy babaházat készítsen kislányának, hirtelen támadt. Viszonylag hamar elkészült a tervvel, néhány nap múlva pedig már állt is a ház. Régi ládikát és maradék faanyagot használt fel hozzá. Egy hálószoba, nappali, fürdőszoba és konyha nyílott a babaház hosszú előteréből. A méretét úgy tervezte, hogy Beus babái kényelmesen elférhessenek benne. Mielőtt a bútorok készítéséhez fogott volna, gondolt egy merészet és a félig kész művet megmutatta a kislánynak. Beus el volt ájulva apja ajándékától és onnantól kezdve minden nap, óvoda után azzal töltötték az idejüket, hogy közösen tervezték-készítették a babaház berendezését, bútorait. A bútorok egy része gyógyszeres és gyufásdobozokból, az asztalterítők, függönyök, szőnyegek régi anyagmaradékból, színes papírokból készültek. Apa még egy kis tapétadarabot is talált; éppen olyat, amilyen Beus szobájának falát is díszítette. Nem volt nagy, de elég lett a babaháló falára. Az apa félelme, hogy nem tud meglepetéssel szolgálni lányának a jeles napon, gyorsan elillant; látva gyermeke szemében az alkotás tüzét és az együttes munka örömét, megnyugodott. Csodálatos birodalom bontakozott ki kezeik között, amit a zsúron az ovistársak nem csupán megcsodálhattak, de ki is próbálhattak.
Apát Kiskata áradozása a babaházról előbb kíváncsivá tette, majd előbb dacos, aztán dühös lett. Mit tudhat ez az ember, amit én nem? – gondolta magában, majd elhatározta: megmutatja lányának, hogy ő sokkal különb babaház készítésére képes, mint az a másik férfi. Szándékáról nem szólt senkinek, de amint hazaért, azonnal nekilátott a megvalósításnak. A tervek elkészítése négy napig tartott. Nem is csoda, hiszen ezek egy háromemeletes, fullextrás babaház tervei voltak! Miután kiszámolta az anyagszükségletet, összeállította a megrendelést. Mivel minőségi alapanyagokra volt szüksége, nem volt könnyű megfelelő beszerzési helyet találni, ahonnan kiszállítják a megrendelt árut. Országon belül nem is volt ilyen, ami igencsak kitolta a megvalósíthatóság idejét. Azért, hogy meglepetést szerezhessen a babaházzal, az alapanyag megérkezése után a szerszámokkal együtt leköltözött a pincébe. A család ezentúl ritkán látta őt. Különösen a kislánynak hiányzott az apja. Ha véletlenül összefutottak, szeretett volna több időt tölteni vele, éppen úgy, mint régen. Idővel aztán megszokta, hogy mindent anyjával csinált; ő vitte óvodába, ő hozta haza, főzött, mosott, takarított. A szülők hét közben estig dolgoztak, de amint a férfi hazaért a munkából, azonnal elnyelte a pince. Aztán már nem csak esténként, de hétvégenként és szabadsága alatt is ott töltötte ideje nagy részét. Mivel apja tevékenységére vonatkozó kérdéseire Kiskata nem kapott választ, később már nem is kérdezett. Megszokta, hogy a férfi jelenléte az életükben átmeneti: apja vagy a pincéből jött vagy éppen oda tartott.
Odalenn monumentális alkotás készült, ami sokkal inkább királyi palotára, mint családi házikóra emlékeztetett. Az apa azonban egyáltalán nem volt elégedett; szerinte az épületre bőven ráfért még egy kis csiszolás, egy kis festés. A helyiségek falának színeit festékboltban kevertette ki. A kis helyiségekbe világítás, a mosdóba folyóvíz került. A hálószobák falait elegáns tapéták borították, lentre parkettára emlékeztető burkolat, föntre álmennyezet került. A berendezés megtervezése rengeteg idejét felemésztette. Gondolatban helyiségről helyiségre járva írta össze a luxuslakosztály elengedhetetlen pazar bútorainak sorát. Minőségi anyagokat felhasználva szőnyegeket szabott, függönyöket varrt. Árut rendelt, boltokat járt. Szabott, varrt, fűrészelt, ragasztott. Minden egyes tárgynak színben és stílusban illeszkednie kellett a helyiségek arculatához. Tökéletes enteriőrre törekedett. A babaházon kívüli tevékenységeket hiábavalónak és időpocsékolásnak érezte. Már csak enni, fürödni és aludni járt fel. Aztán már amiatt sem. Munkahelyéről, némi végkielégítéssel, elbocsátották. Igazából nem bánta, sőt, örült, hogy több ideje marad a tökéletes műre. Bezárkózott; külsejét elhanyagolta, lefogyott, egészsége is odalett. A pince falai között, gyakorlatilag a babaházban élte életét. Az idő múlását, az évszakok váltakozását pedig a pince tökéletesen titkolta.
Egy tavaszi napon óvatosan lépkedve haladt a lépcsőn felfelé a remekművel a kezében. Élt a gondolataiban egy kép a hatéves gyermekről, aki minden bizonnyal a nyakába ugrik majd a fantasztikus meglepetés láttán. Igazából nem az fájt leginkább, hogy az ajtót nyitó kiskamasz láthatóan nem örül az ajándéknak, hanem az, ahogy tekintetét az ismeretlen öregemberre szegezte.
_____________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-07-29
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.