Így is lehet, lehet így is! 129.
Kedves szociális szakember kolléga!
Az Indítókulcs Projekt keretében „Segítő beszélgetés - Képzés & szakmai műhely” valósult meg a Mosonmagyaróvári Család- és Gyermekjóléti Központban.
Az Indítókulcs Projektről részletesen itt olvashatsz:
https://www.co-treme.hu/l/inditokulcs-projekt/
A mosonmagyaróvári kollégák 100%-ban odatették magukat a közös munkában.
Ennek a szakmai műhelynek eredményeként alkották meg ezt az E-book-ot, melyet szíves figyelmedbe ajánlok és innen már át is váltok többes szám első személybe.
Az E-book használható egyénileg is, de szándékaink szerint a szakmai csoportotok, akár együtt, közösen, teamként is dolgozhat vele, rajta, általa, hogy megalkossátok a saját segédanyagotokat, kérdéssorotokat.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a mesterséges intelligencia (AI) programjai által is lehet 177 vagy akár több kérdést is könnyen generálni. Azonban úgy gondoljuk, azok nem a mi kérdéseink lennének. Nehezebb lenne velük azonosulnunk és alkalmazni a munkánkban, mivel nem éreznénk őket sajátunknak. Szerintünk érdemes saját kérdéseket alkotni, hogy kézben tarthassuk a segítő beszélgetés folyamatát. Ezért is javasoljuk az e-book használatát.
Bízunk benne, hogy ez az e-book, segítheti a te munkádat, a ti munkátokat is.
Az E-book innen letölthető:
Sikeres alkalmazást kívánunk!
Mosonmagyaróvári Család, és Gyermekjóléti Központ munkatársai és
Vajda Zsolt
______________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú.
Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2025-07-29
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: AI által generált és www.pixabay.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.