Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

22 - es, de nem a csapda. Ellenkezőleg: lehetséges kiút.

Így is lehet, lehet így is! 32.

Ezzel a bejegyzéssel elkéstem! Nagyon! Sokat! Pontosan két évet! Bocsánat!

A Diótörés Alapítvány 2017 – ben volt 20 éves.

walnuts-3844990_960_720.jpg

Idén a 22. évében lépett! Nem egy ügyfelük talán éppen ennyi idős, amikor jelentkezik náluk! Nem egy közülük éppen ennyi, amikor hosszú és eredményes közös munka, gyógyulás, kiútkeresés és megtalálás után elválnak útjaik. A 22 – es számról sokaknak a híres könyv (Joseph Heller: A 22 – es csapdája) és/vagy a könyv alapján készített, Mike Nichols rendezte, ugyanilyen címet viselő film jut eszébe.

Nekem a Diótörés Alapítvány 22 évéről nem a csapda, hanem éppen ellenkezőleg, a KIÚT jut eszembe.

Hogy miért? Nos, sorolom az érveim:

Először is egy idézettel kezdem. Tőlük, róluk, a honlapjukról:

„A társadalom peremére került fiatalok köré épült falak feltörése legalább olyan fáradságos feladat, mint a diótörés. Az Alapítvány célja, hogy az állami gondozásból kikerült hajléktalan fiataloknak lehetőséget adjon önálló életük kialakítására.”

Forrás:

http://diotores.hu/magunkrol/

Nézzük a két szakmai kategóriát: Állami gondozás – hajléktalanság. Ezek önmagukban, egyenként is halmozott, többrétegű problémát jelentenek egy ember életében, hát még ha a kettő együtt jellemző, áll fent egy fiatal életnél. És ha még ehhez hozzáveszem a szenvedélybetegségeket – mert a Diótörés Alapítvány szakmai munkájának tartalma ezek kezelésére is irányul – akkor aztán végképp komplex és szerteágazó és súlyos élethelyzeteket, életeket, kríziseket találunk.

De nem szaladnék ennyire előre.

Másodszor egy rövid intézményi és tartalmi felsorolással folytatom:

Saját intézményrendszerük van! Ha megtekinted az oldalt, láthatod, mennyire átgondolt és miképpen épülnek egymásra illetve kapcsolódnak egymáshoz az egyes elemei! Szerintem minta értékű!

  1. Alacsonyküszöbű Dióverő Szolgálat (ADSZ)

Olvasd el mit is jelent ez: http://diotores.hu/intezmenyeink/

  1. Dióhéj Otthon – Hajléktalan Fiatalok Átmeneti Otthona:

Olvasd el mit is jelent ez: http://diotores.hu/intezmenyeink/

  1. Diófa Rehabilitációs Otthon:

Olvasd el mit is jelent ez: http://diotores.hu/intezmenyeink/

  1. Diókert Ambulancia:

Olvasd el mit is jelent ez: http://diotores.hu/intezmenyeink/

  1. De Jó Dió Otthon:

Olvasd el mit is jelent ez: http://diotores.hu/intezmenyeink/

Szándékosan nem mutattam be intézményeiket! Ott van minden szükséges és fontos információ az oldalukon! Ki mutathatná be hitelesebben őket, mint ők maguk? Javaslom, olvasd el és...

...nézd meg a tartalmas és informatív videóikat itt:

http://diotores.hu/media/

 Egy rövid, plasztikus összefoglalót itt:

 

 

Aztán a Diófa Rehabilitációs otthonról például itt láthatsz, hallhatsz fontos dolgokat:

 

De folytatom, visszaugrok a működésük elejére:

Ezek az intézményeik voltak. De hogyan, miképpen kerülhet látókörükbe bárki is?

Hát így:

"Első kapcsolatfelvétel helyszíne:

XIII. Róbert Károly körút 102. (Alacsonyküszöbű Dióverő Szolgálat – ADSZ)
Telefon: 06/1 788-07-60

(…)

Egyedülálló (18-35), elsősorban volt állami gondozott fiatalok , hajléktalanok számára:

  •   önsegítő csoport
    • egyedi ügyekben szociális munkás segítség
    • egyedi esetvezetés
    • ügyintézés, jogi tanácsadás az esetmenedzserrel egyeztetve
    • érdekképviselet
    • kórházi szociális munka
    • nappali és szállásnyújtó hajléktalan ellátás
    • munkahely-, lakás keresés a komplex rehabilitáció részeként
    • drog rehabilitáció, alacsonyküszöbű szolgáltatás és bentlakás
    • pszichológiai tanácsadás
    • pszichiátriai és addigtológiai szakorvosi ellátás
    • támogatott lakhatás (1993. évi III. tv. 75.§.)
    • önként vállalt és szerződés szerinti közösségi szociális munka Budapest XIII. és XVIII. kerületében az életvitelszerű közterületen tartózkodás problémájának enyhítése érdekében
    • és minden segítség, ami a fiatalok számára megoldhatatlan problémát jelent"

Forrás:

http://diotores.hu/szolgaltatasaink/

És ami még fontos a jelentkezéskor, eljutáskor és az elterelésről, az itt olvasható a főoldalon:

http://diotores.hu/

Azt gondolom, ennyi alaptevékenység, ilyen szolgáltatások, és pláne intézmények, intézményrendszer és annak fenntartása, eredményes, stabil, biztonságos működtetése bőven elég egy ilyen szervezetnek és a benne dolgozó szakembereknek.

Szerinted, kedves kolléga, olvasó, megálltak a diótörők itt? Gondolkodj, mert ők is ezt tették!

walnut-3072681_960_720.jpg

Hát persze hogy nem álltak meg! Egy nagy projektjükről olvashatsz az alábbi linken:

http://diotores.hu/esemenyek/

Javaslom, menj végig a projekt időrendi bemutatásán és ha végzel nézd meg, tanulmányozd át a projekt honlapját, mert az is van!

Íme:

https://pardogyi.hu/

Ennek a blog bejegyzésemnek nem témája a PARDOGYI program bemutatása. Nézz rá a honlapra. Ahogy én látom, jelenleg nagyban folyik a projekt megvalósítása és látható, hogy zárásakor milyen tárgyú és tartalmú szakmai dokumentumokkal, kutatási eredményekkel és módszertanokkal leszünk majd gazdagabbak! A magam részéről sikeres és eredményes megvalósítást kívánok!

Szóval, menjünk tovább… Volt szó a szolgáltatásokról, az intézményrendszerükről, egy komoly projektjükről, tehát a jelenről és a jövőről. Mi jöhet még szóba?

Hát a múlt! Az a múlt, amire a szakmai tevékenységeiket alapozzák.

Nézd meg a honlapjukon az archívumot! Mennyi más programban vettek részt, mennyi más programot indítottak, kezeltek, valósítottak meg ők maguk!

De ne hagyd abba az archívum böngészését, mert valami egészen furcsa és egyedülálló dologra lelsz: 

HAJLÉKTALAN OPERA

Itt:

http://diotores.hu/hajlektalan-opera/

Olvass, láss, nézz, hallgasd!

(Sajnos az oldal elején két megadott link már nem működik, de a facebook oldal máig megtalálható!

Itt:

https://www.facebook.com/azegyetlenhajlektalan

Az oldal alján is találsz egy bemutató videót!

Javaslom szánj rájuk egy kis időt!

 

Blogbejegyzésem végén még egy közelmúltbeli eseményre hívom fel a figyelmed!

Nemrég voltak 20 évesek!

Az évfordulón pazar szakmai és rendkívül szórakoztató rendezvényt szerveztek.

Tudom, mert ott voltam és nagyszerűen éreztük magunkat!

A szakmai előadásokat itt olvashatod:

http://diotores.hu/diotores/

és

http://diotores.hu/mukodhetnek-e-professzionalisan-a-civil-szocialis-szolgaltato-szervezetek/

Valamint a főoldalra feltett csaknem 2 órás egybefüggő videón láthatod, melynek 1 óra 08 perc 52. Másodpercéig szakmai előadások, személyes élmények és köszöntések nézhetők, hallhatók.

Majd 1. óra 08. perc 52. másodperctől valami egészen más! Hogy mi?

Nézd és hallgasd meg! Megéri azt a hátralévő 40 percet! Megéri!

Itt is megtekintheted:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=4132&v=99i2HYou8PE

Én a végére értem ennek a bejegyzésnek! A Diótörés Alapítvány és a benne dolgozók, a Diótörők viszont korántsem fejezték, fejezik be! Napra nap, hétre hét, hónapra hónap és évre év teszik, végzik a munkájukat, járják az útjukat! Mert kiutat keresnek és találnak az általuk segített, támogatott fiataloknak! Csak elismeréssel és köszönettel tartozhatunk és tartozunk is nekik! No meg tanulhatunk tőlük! Köszönöm nekik!

 

Szokásos információs megjegyzés:

A Diótörés Alapítványt a szakmából ismerem. Felületesen. Sajnos! Velük semmilyen személyes, szakmai illetve munkakapcsolatban nem voltam/vagyok. Bámulatosnak tartom a munkájukat! Már régesrég írnom kellett volna róluk! Most pótoltam ezt a súlyos mulasztásomat!

 

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

 

Budapest, 2019-02-24

Vajda Zsolt

Szociális munkás

www.co-treme.hu

 fruit-222042_960_720.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr9314646931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diótörés Alapítvány 2019.03.07. 09:28:24

Kedves Zsolt, mindannyi diótörő nevében köszönöm az értő, szeretettel és hangyaszorgalommal ( még én sem találok meg mindent azonnal!) összeállított anyagodat. Tudod, az a sziszifuszi munka, amit Te végzel, nagyon hasonlít a diótörők hozzáállásához. Meggyászoltam, amikor elbúcsúztál, ünnepeltem, amikor mégis tudtad folytatni a blogon keresztül a magas színvonalú továbbképzést. Persze, mindezt magamban, mert arra mindig volt ( kellett) idő, hogy olvassalak, de reagálni már-épp a mi sziszifuszi munkánk miatt- nem futotta az erőmből. És most rólunk olvasok, és már pörög is tovább az agyam: április 4-én (micsoda fintor: nagypéntekre esett 1997-ben) adtuk át a Dióhéj Otthont, így most lesz 20 éves az ország elsőként kialakított utógondozó otthona, ami már akkor 1-2 ágyas, szobákkal, összesen 12 férőhellyel indult. Mai napig kislétszámú, emberléptékű intézményeket tartunk fenn: így is lehet-lehet így is!
Ha gondolod/gondoljátok, szervezzünk max. havi 1 összejövetelt, a vendégeink vagytok. Törjük együtt tovább a diót, mert egyedül nem könnyű, sőt, hosszú távon nem is megy.
Szeretettel és köszönettel: Csépányi Gabi "mindenes"

így is lehet lehet így is 2019.03.08. 21:40:57

@Diótörés Alapítvány: Kedves Gabi! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid, visszajelzésed! Élmény volt rólatok írnom! Inspirált, motivált amit tőletek olvastam, rólatok láttam a honlapotokon és az anyagaitokban! Köszönöm szépen még egyszer!

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása