Így is lehet, lehet így is!

Így is lehet, lehet így is! 49.

A témával kapcsolatban számtalan cikk, esszé, egyéb írás jelent már meg. Egy részük már – már hozsannázik és elégedett az eltelt időszakban történtekkel. Ez minden bizonnyal így is lehet néhány helyen. Az én gyermekem iskolája, tanárai, a fiam, és ha írhatok ilyet, mi, a szüleik is alapvetően „jól vizsgáztunk” ebben a 3 hónapban. De szerintem mi vagyunk a kisebbség. (rendelkezünk megfelelő eszközökkel, internet előfizetéssel, oda tudtunk figyelni gyermekünk tanulására, stb…) Fontos figyelembe venni, hogy a naptár szerint ugyan XXI. században élünk, 2020 – at írunk, földrajzilag Európa közepén, azért tárgyi eszközökben, tapasztalatokban és felkészültségben, nyitottságban (minden oldalról) és sok minden másban, nincsenek meg a digitális oktatás feltételei. A szerző napi tapasztalatai révén jut következtetéseire. Át is adom a szót neki.

Sándor Jánosné:

Digitális oktatás, online tanítás és tanulás 

Sokat hallani arról, hogy ennek a járványos időszaknak is van előnye, mint például az, „Az oktatás pár nap alatt éveket ugrott, és átléptünk a digitális korba.” (Böjte Csaba)

Nos, ennek a kijelentésnek sajnálatos módon csak a fele igaz! Az biztos, hogy a digitális korba lépett át az oktatás, de sajnos nem előre, hanem sok esetben hátra felé ugrott.  A véleményem az, hogy a digitális oktatás, mind a pedagógusnak, mind a gyermekeknek, szülőknek igen rossz és káros.

Indokaimat pontokba szedve fejtem ki.

1. Tanuláshoz való hozzáférés:

Sok gyermeknek elérhetetlen az online tanulás. Sok szegény család él hazánkban, akiknek nincsen számítógépük, laptopjuk, táblagépük. Az okos telefon már a legtöbb szegény családban is megtalálható, de mivel nem a legszuperebbek, ezért nincsen elég tárhely rajtuk, hogy a különböző alkalmazásokat le tudják tölteni, így nem férnek hozzá a tananyaghoz, a különböző feladatokhoz. Amennyiben a telefon szuper, és használható a tanuláshoz, sok esetben internet előfizetése nincsen a családnak, arra már nem futja. Most, hogy sokan elveszítették a munkájukat, a családoknak fel kell állítani egy porítási szempontot. Ételt, gyógyszert, tisztítószert, stb. vegyek vagy internetet fizessek? Így igen sok gyermek ez alatt az idő alatt semmit nem tanul önhibáján kívül. E miatt osztályismétlésre kényszerülnek. 

2. Szülői kapacitás:

Sok gyermek egyedül marad otthon alsó tagozatosként is, mert a szülők dolgozni mennek (jó, esetben, ha még van munkájuk). Egy 6, 7, 8, 9, 10 éves gyermek, de akár felsős is nem tud egyedül tanulni, ha tudna, nem kellenének a tanárok! A szülő el megy dolgozni, bekapcsolja a gépet a gyermeknek, hogy ha hívják videós órára be tudjon jelentkezni. Ezt nagyjából meg is tudják tenni a gyermekek, de hogy miképpen tudnak jegyzetelni, figyelni (elsős, másodikos, harmadikos, negyedikes 6-10 évesek), az már más dolog. Este mikor haza esnek a szülők a munkából sok esetben nincsen idejük tanulni a gyermekekkel, mert a házi teendőket is el kell végezni. Vagy ha leül a szülő este 6 után tanulni, a gyermek már olyan fáradt, hogy semmit nem fog fel a tanulni valóból. De, van mind ezeknél egy nagyobb probléma is, mikor a szülő, ha akarna, se tud segíteni, még akkor sem, ha nem jár el dolgozni. Hiszen ő nem tanár! Ha minden szülő képes lenne erre, akkor be is lehetne zárni a tanító, tanárképző iskolákat, hiszen, semmi plusztudást nem tanultak, amit a szülő ne tudna?! Természetesen, ez nem így van! Vannak olyan iskolák, ahol vannak órarend szerinti skype-os, zoom-os, stb… órák (azok a szerencsésebbek, de erre majd egy másik pontba térek ki), és vannak olyanok is, akiknek csak elküldik a tananyagot a leckével együtt, és taníts szülő, tanulj gyerek! Nem kevés olyan szülőt ismerek, akiknek nem megfelelő a tudásuk, sokan csak 8 osztállyal vagy kevesebbel rendelkeznek. Soknak még az írás és olvasás is nehéz vagy nem tud, az angolról nem is beszélve! Kérdem én, hogy segítsen, vagy tanuljon egy ilyen kevés tudással rendelkező szülő (bármennyire is szereti a gyermekét) a tananyag elsajátításában. Itt az a mondás érvényes „Vak vezet, világtalant”. De, találkoztam olyan családdal is, ahol az anya 10 osztállyal rendelkezett, de még így se tudott segíteni a 4. osztályos fiának. Mennyi idegeskedés, kiabálás, könny kísérte a tanulásukat, azt most itt nem részletezem, de az biztos, hogy ha szegény gyermek eddig szeretet valamelyest tanulni, most minden kedve elment a tanulástól, remélhetőleg nem egy életre!

A szülők úgy gondolják, hogy állandó kirakat az életük. Több családban egy szobában zajlik az élet, ahol a gyermek is tanul, így nem csak a nyugodt tanulás feltétele nincsen meg a gyermeknek, hanem az osztálytársak, tanár is bele láthat a család életébe, ami sok esetben a szülő szégyell, mert inkább takargatni akarná.

A számonkérés, dolgozatok, na, az még egy nagy kihívás, de kinek? A szülőnek! A legtöbb esetben a szülő csinálja meg a dolgozatokat, mindenféle segédeszközök segítségével, esetleg telefonos segítséggel, a célból, hogy gyermekének ne kelljen osztályt ismételnie. Sok esetben a szülő sem tud segíteni, mert nincsen otthon, mikor a dolgozatot írják, vagy ha otthon van, sem tud, mert ő sem tudja megoldani a feladatokat.

3. Diákok hozzáállása:

A diákok mi tagadás az online oktatás bevezetésekor üdvözölték ezt a kezdeményezést. De, jó nem kell suliba járni, nem kell tanulni, milyen jó lesz! Azután az idő teltével egyre jobban el kezdet hiányozni nekik az iskola. Hiányoznak nekik a barátaik, a megszokott életük. Egyre terhesebb számukra egész nap a gép előtt ülni, (már akinek van) bezárva egy szobába a négy fal közé. 

A skype-os, zoom-os stb… tanulók: Nekik órarend szerint meg vannak tartva az óráik, így szó szerint oda kényszerülnek egész nap a számítógép elé, reggel 8 órától délután 4 óráig, kinek mennyi órája van. De, ez nem elég! Még a lecke is online-os, így egész estig szinte fel sem állhat a gép elől, mert ugyebár a tanítás után a leckét is meg kell csinálni a gyermeknek. A skype-os tanulásról elmondhatom, hogy kész vicc az egész! A gyerek bejelentkezik órára, de óra közben ki van kapcsolva a kamerája és a hangszórója is, hogy ne zúgjon a gép, és lehessen látni és hallani a tanárt. Közben a gyerek eszik, sminkkel, csetel a barátaival. Egyszóval a tanár teljesen hiába strapálja magát a gyerek nem tanul semmit (tisztelet a kivételnek). A számonkérés is online történik a kamerák kikapcsolásával, így a gyermek szépen előveszi a könyvet és mindent kimásol belőle. Igazából ily módon sok gyermeknek ötös lesz a dolgozata, még azoknak is akik bukdácsolni szoktak. Ezt, amúgy a tanárok is tudják, de nem tehetnek ellene semmit. Mindezek ellenére még a skype-os, zoom-os tanulók szerencsésnek mondhatják magukat, mert néha, ha oda figyel a diák, hallhatnak magyarázatot a tananyaghoz, vagy az idegen nyelvnél hallhatják a kiejtést, kérdezhetnek a tanártól, működik a kommunikáció. 

Így hasonulunk meg saját magunkkal! Eddig tiltottuk a gyermekeket a számítógéptől, mondván, hogy függőséget okoz! Most meg mi kényszerítjük őket a számítógép elé (nagy bölcsen). Milyen hitelesek vagyunk, mikor mi magunk tesszük függővé a ránk bízott gyermekeket. Sok esetben már szünetben vagy lyukas órában sem áll fel a gyermek a képernyő elől, inkább szörfözik az interneten, mert már vágya sincsen a mozgásra, a napfényre, friss levegőre.

4. A tanulás

Viszont vannak olyan diák, akiknek csak elküldik a leckét, és csináld magad módszerrel magára hagyják. Ilyenkor kéne a szülőnek topon lennie és felcsapnia hittan, kémia, matek, magyar, történelem, stb… tanárnak, mert ha nem tud segíteni és nincsen kész a feladat és feltöltve a megadott felületre, a megadott határidőre bizony osztályismétlés várhat a gyermekére. Szerencsétlen szülők, akik dolgoznak, este mikor haza érnek a munkából neki állnak tanulni a gyermekükkel, ha tudnak, ha nem telefonos segítséget kérnek a nagyszülőktől, baráttól (ha van), de még így sem biztos, hogy határidőre kész a feladat. Számos esetben, a szülő már olyan fáradt a gyermekkel együtt, hogy kiabálásba, sírásba torkollik a tanulás, ilyenkor a szülő a legegyszerűbb megoldást választja, megcsinálja a gyerek helyett a feladatot, vagy lediktálja neki, hogy kész legyenek már végre, minél előbb. Időnként egy héten egyszer-kétszer itt is videó hívással számon kérik a gyermeket, például alsósoknál, hogy olvassa el a feladott olvasmányt, vagy mondjon el egy verset, de számos esetben idegen nyelvtanárral nem is találkozik a gyermek videó hívással sem, csak az osztályfőnökkel, aki a saját tantárgyát számon kéri.                Természetesen vannak olyan szülők is, akik otthon vannak egész nap, de sajnos sokan még sem tudnak segíteni a gyermeküknek. Sokan azért, mert így sincs idejük rá, vagy azért mert egyszerűen nem tudnak, mert nincsen képességük hozzá, hiszen sok szülő már rég elfelejtette, amit egykor tanult az iskolában, vannak olyanok is, akiknek meg soha nem is volt meg a tudásuk ahhoz sem, hogy akár egy első osztályos gyermekkel is tudjon tanulni. 

Összességében elmondható, hogy a gyermekek is már nagyon várják, hogy újból iskolába mehessenek, ami teljesen érthető. De, ami ennél is fontosabb, hogy ha nem nyitják meg minél előbb az iskolák a kapuikat a gyermekek előtt, nagyon sokan fognak osztályt ismételni, vagy nem jogosan jó jegyekkel, de bután kerülhetnek a következő osztályba (tisztelet a kivételnek, akik szorgalmasan, jó feltételek között tanulhatnak). 

5. Tanárok:

Ahogy a diákoknak, szülőknek, úgy a tanároknak sem jó a digitális oktatás.

A skype-os. zoom-os stb… tanároknak sokat kell készülniük az órára, hiszen olyan, mintha mindig bemutató órát tartanának, sokszor a háttérben ott van az egész család. Ráadásul nem tudja azt sem a tanár, hogy a tanuló ott van-e a gép előtt a bejelentkezés után, vagy csak magában beszél. Sajnálatos módon több esetben hallhattam a tanárokat káromkodni a órák alkalmával, mivel be volt kapcsolva a hangszóró. Teljesen ledöbbentem! Mindig arról papolunk, hogy a minta a legfontosabb! Na, igen, de ha káromkodós tanárok tanítják a gyermekeket, vajon mit várhatunk majd a gyermekektől?

 Vannak lelkiismeretes tanárok, akik igazán szeretnék élvezetessé tenni a tanulást a diákok számára, de nekik is új ez az egész rendszer, így sokszor bizonytalanok. Nincsen meg a megfelelő kommunikáció, nincsenek visszajelzések, sem verbális, sem nonverbális.

Az úgymond digitális oktatásban sok tanár, ha lenne is lehetősége nem tart videó hívásos órát, csak elküldi a leckét, a legkönnyebb megoldást választva. Természetesen erre is készülni kell egy cseppet, hiszen össze kell állítani a feladatot a diákoknak, amit majd számos kér úgy, hogy a diák feltölti az elkészített feladatot a megadott felületre. ezt a tanár megnézi. De sok esetben semmi visszajelzés nincsen a gyermek számára, hogy ügyes voltál, jól megoldottad, stb…!  Sőt, ha látja a tanár, hogy több gyermeknek hiányos vagy rosszul megoldott a feladata még akkor sem veszi a fáradságot, hogy videó hívásban tanítsa az osztályt. Sajnálatos módon még az idegnyelvet tanító tanárok között is akad olyan, akik csak elküldik a tananyagot. Így a gyermek a tankönyvből, ami ugye angolul/németül van írva próbál tanulni. Semmit nem ért belőle, a kiejtésről nem is beszélve.

Vannak lelkiismeretes, jó tanárok, de vannak rossz tanárok, akik lelkifurdalás nélkül csak küldözgetik az anyagot, nem érdekelve őket, hogy diákjaikat magukra hagyták, minden segítség nélkül.

6. Egészség:

Az ember nem úgy lett megalkotva, hogy egy szobában üljön egy sugárzást kibocsájtó gép előtt. A gyermekek még fejlődő szervezetek, fejlődniük kell a csontozatuknak, izomzatuknak, ami a gép előtt kényszerülve esetleg csak sorvadhat. A mozgásigényüket az online tanulással teljesen leállítjuk, mi magunk a gép elé kényszerítve őket, ami elhízáshoz vezethet. A szemük romlik az állandó képernyő bámulástól. Több gyermek migrénes fejfájásra panaszkodik és szemfájdalomra. Vannak olyan gyermekek, akiknek a kezük kezdett el fájni, az állandó egér használattól, ami kezdődő ízületi gyulladásra utal. Több gyermek nyaki és gerinc fájdalomra panaszkodik. Az állandó számítógép előtt való tanulás egészségkárosodást fog előidézni a gyermekeknél. Az elhízás pedig depressziót. Az ember társas lény. A négy fal közé való bezártság elzárva barátoktól, az, hogy nincsen ideje, vagy módja kimenni a gyermekeknek a friss levegőre, a napfényre, mert állandóan egy szobában a gép előtt kell ülniük, is depressziót okozhat. 

Összegzés:

• Így, ebben a formában, a digitális oktatás mind a gyermekek, mind a szülők, mind a tanárok számára rossz, haszontalan, sőt káros! Több gyermeknek esélye sincs részt venni az online oktatásban.
• A gyermekek nem tudják elsajátítani a megfelelő tudást, amivel a következő osztályba léphetnek. Hamis jegyek születnek, ami a bizonyítványokba is bekerül.
• A szülőknek nincsen idejük, vagy tudásuk tanítani gyermekeiket.
• A tanárok bizonytalanságban vannak, hogy hogyan tudnák a legmegfelelőbb módon tanítani a gyermekeket.
• Veszélybe kerül a gyermekek egészségi állapota. Veszekedéseket szül a családon belül. Egyre több hangulat ingadozó, magatartászavaros gyermek lehet.
• Függőséget okoz! Eddig óvtuk a gyermekeinket, most mi magunk kényszerítjük őket a függőségbe!!!
• Mind a gyermekek, szülők, tanárok várják, hogy vége legyen ennek az áldatlan időszaknak, és újra megint minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Mehessenek a gyermekek iskolába, a szülők fellélegezhessenek, a tanárok lelkiismeretesen tudják tanítani diákjaikat az iskolában. 

A szerzőről:

Sándor Jánosnét, Katát a Biztos Kezdet programból ismerem. Mintegy 8 éve. Kata a Tiszakeszin működő Biztos Kezdet Gyerekház vezetője volt. Most, írása kapcsán megkértem mondjon néhány szót magáról. Meg is tette.

Íme:

Szia Zsolt!

Hát nem is tudom. Annyi mindent csinálok, csináltam, ami hitelessé teszi az írásomat (van több is) nem tudom mi az, amit te szívesen kivennél belőle. Írok pár dolgot, aztán, amit te szeretnél bele írod.

Van 6 saját gyermekem, 8 unokám, ezenkívül magunkhoz fogadtunk még 4 (cigány) gyermeket, mert megszántuk őket (nem vagyunk nevelőszülők, nem kapunk értük fizetést). Még most is velünk él egyikük. 8. osztályos. Mivel az ország több részén éltünk belátásom van, az országban élő családok életébe, úgy a Kiskunsági tanyavilág, mint a milliomos negyed vagy éppen a cigánysoron vagy barlanglakásokban élőkébe.

Foglalkoztam narkós fiatalokkal. Mivel Budapesti vagyok, önként költöztünk férjemmel vidékre, hogy egy rehab. központhoz hasonlót csináljunk (Baranya megye), hogy segítsünk rajtuk.

Szuper volt, még külföldről is jöttek a fiatalok. Utána kezdtünk a cigány gyerekekkel foglalkozni (mind a mai napig). Majd a tanyasi emberekkel. Két hatalmas, nagy kutatást csináltam egyiket a tanyavilág gyermekeiről, másikat a borsodi cigány gyermekek és a bölcsőde kapcsolatáról.

Az elsőt publikálta Rózsa Judit egy szakmai lapban (sajnos soha nem volt a kezemben) A másodikat elkérte a minisztérium kutató csapata publikálásra, meg, hogy dolgozzak velük. Aztán kirúgták a kutatás vezetőt, így nem lett belőle semmi.

Szóval hosszú lenne itt felsorolni mindent. Az biztos, hogy minden kutatásom, írásom tapasztalatokra épül, nem kitaláció. Mindenről személyesen győződök meg, hogy hiteles legyek. Bár nagyából csak magamnak, mert nem igazán érdekel senkit az igazság, tapasztalatom szerint.

Teljesen politikamentesen, úgy, hogy senkit nem akarok megbántani írásaim a valóság a magyar gyermekek valódi sorsáról szólnak. Dióhéjban ennyi. Egyszer remélem lesz lehetőségünk személyesen is beszélgetni! Remélem Te és a családod jól van! Legyen szép napod! Kata

Eddig a a vendégposzt! Nagyon szépen köszönöm Katának, hogy megosztotta tapasztalatait, véleményét. Hozzá hasonlóan, várom minden kedves kolléga gondolatait, véleményét, tapasztalatait, jó gyakorlatait, BÁRMELY!!! szakmai témakörben.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

Budapest, 2020-06-10

Vajda Zsolt

Szociális munkás