Így is lehet, lehet így is! 112.
Kedves bloglátogató!
Kedves szociális szakember kolléga!
Nincs itt semmi látni-, olvasnivaló! Csak a szokásos. A mindennapi! A „legtöbb családban megesik, történik ilyen”. Olyan hétköznapi, hogy gyakran már sem szemünk, sem fülünk, sem érzésünk, reakciónk nincs rá.
Nem, ez nem szó szerinti háború, mint amire a cím utal. De mégis az. Nem fegyverekkel vívják, azaz de, fegyverekkel harcolnak, viszont egészen más fajtákkal és máshogyan. És egészen más a kétes eredmény, kimenetel is. Nem halnak meg a benne résztvevők. Legalábbis nem azonnal… inkább sebesülnek. Ki könnyebben, ki súlyosan, akár egy egész életre…
A szerző családsegítőként dolgozik. Ez az ötödik írása itt, a blogon.
_____________________________________
Fábián Krisztina
Háború
Pontosan nem tudja, mióta tart, de iszonyatosan elege van az egészből.
A nappali sarkába bújt a zöld kanapé mögé és amilyen kicsire csak tudott, összekucorodott. Szemét behunyta, tenyerét szorosan a füleire szorította és reménykedett, hogy egyetlen hangfoszlány sem szűrődik át fehérre meredt ujjain keresztül. Nem volt szerencséje, próbálkozása ellenére egy - egy erőteljesebb csattanás, néhány vészjóslón robbanó hangbomba mégiscsak áthatolt a fülekre feszülő ujjak között. A küzdelem szoros volt, minden lövés célba ért. Védekezésre nem volt idő, gyilkos találatok csapódtak hol az egyik, hol a másik táborba.
A félelem az egész testét megbénította, ugyanakkor azt remélte, hogy teljes mozdulatlansága hangtalanná és láthatatlanná varázsolta. Gyűlölte az újra és újra felharsanó, félelmetes lármát. Rettegett. Úgy tűnt, a szemben álló felek a végsőkig kitartanak; a cél nem csupán a győzelem, hanem az ellenség teljes megsemmisítése volt. Mintha soha nem fogynának ki a munícióból, valahonnan mindig újabb és újabb utánpótlás érkezett. Az ellenfelek végtelenül elszántak, kitartóak és kegyetlenek voltak. Kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezte magát.
Mikor átmenetileg csitult a zaj, szempillái mögül kikémlelve, kezeit óvatosan teste mellé eresztette és a hideg kőre ült. Szinte már nem is emlékezett, milyen volt az élet a háború előtt. Megpróbált befelé figyelni, miközben kizárta tudatából a jelen eseményeit. Emlékeiben kutatott. Egy kedves kép ugrott be: az árnyas, csöndes udvar végében, a magasra nőtt fűben szertelenül hempergő fekete-fehér kiscicát simogat. Játékos kis jószág volt; ha elhúzott előtte egy kis plüss egeret, a macska szorosan a fűbe lapult és mozdulatlanul várta a megfelelő pillanatot, amikor lecsaphat a játékra. Vadászott. Ő meg nagyokat kacagott a csöpp állat vicces ugrándozásán. A macskát a szomszédtól kapta, amikor már el lehetett választani az anyjától. Három kis jószág született egyszerre, három apró szőrgombóc. Megengedték, hogy választhasson közülük. A tarka tetszett neki kezdettől fogva. Az volt a legelevenebb és a legfalánkabb. Szerette az első pillanattól kezdve, dédelgette, vigyázott rá. Gondoskodott róla. Amikor hozzájuk került, megengedték, hogy a lakásban aludjon egy vékony szivaccsal bélelt kosárkában, de amint nagyobb lett, a terasz sarkában alakítottak ki neki fekvőhelyet. Gyakran elbóklászott, sőt, időnként túl messzire merészkedett, de mindig visszajött. Ragaszkodott a családhoz, a helyéhez, a kényelemhez. Tényleg. Hol lehet most a macska? Lehet, hogy a csatazaj menekülésre késztette? Vajon visszajön? Újra a szeretett lényre irányította gondolatait, tudatából ki akarta zárni a körülötte csapkodó hang-villámokat. Ám hiába koncentrált erősen, az újabb rajtaütés kizökkentette figyelmét mesterséges medréből; a felidézett kedves kép örökre szertefoszlott. Az újfent felcsattanó robajtól megrettenve kezeit ismét füléhez kapta. Legszívesebben ő is elmenekült volna, mint a macska. De hová? Hogyan? Ha megmozdul, azonnal észreveszik. A veszély hideg leheletét érezte a tarkóján. Imádkozni kezdett, hogy végre adják fel és érjen véget a csata. Legalább egy kis időre. Igen, már az átmeneti tűzszünetnek is örült volna. Merész reményei hirtelen, egyik pillanatról a másikra valóra váltak. Tenyerét lassan lecsúsztatta füleiről és óvatosan kikémlelt rejtekéből. Nem látott senkit. Néhány pillanatig mozdulatlanul, a levegőt is visszatartva hallgatózott. Óvatosan kiegyenesedett. Várt.
Távolról fokozatosan ritkuló és elhalkuló beszédfoszlányok szűrődtek be, amit a bejárati ajtó óriási csattanása követett. Az ablakon át egy dühösen távozó alakot pillantott meg. Apa elrohant. Szívből gyűlölte, amikor szülei veszekedtek.
________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-08-19
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.