Így is lehet, lehet így is!

Így is lehet, lehet így is! 52.

Kedves kollégák!

A most következő történet nem is egy, hanem mindjárt három. Írójuk, egy különleges lakásotthonban dolgozik. Már korábban is írt rövid történeteket a munkájáról, a mindennapokról.

Megérintett a szerző empátiája, az érzékenysége, a türelme, nyugalma, szeretete és a tapintható elkötelezettsége a szakmája iránt. Ott vannak ezek és még sok más, minden szavában, mondatfűzésében.

Kérésére anonimként, jelennek meg. Magáról egy Nagy László idézetet írt csupán:

 „Műveld a csodát, ne magyarázd…!„

_________________________________________

„Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.” (Thomas Gordon)

A Különleges Lakásotthon már a nevében is benne van, nem hagyományos gyermekintézmény. Minden gyermek, aki bekerül a gyermekvédelmi szakellátásba sérült, ha másképp nem lelkileg igen. A hagyományos lakásotthonoktól mi abban különbözünk, hogy a lelki sérülteken túl testi, értelmi fogyatékkal, más problémákkal élő gyerekeket és fiatalt is nevelünk. Minden gyerek más – más problémával él, más segítséget igényel. Vannak hétköznapi helyzetek, egy látássérült egy mozgássérült segítése látszatra egyszerűbb. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a humor és határozott megjelenésem sok mindenen átsegít. Sokáig voltam távol, kéthetes szabadságról készültem visszatérni, mikor egyik gyerekünkkel találkoztam.

- É. néni mit szól a fiú-lányhoz?

Nem értettem a kérdést, hamar megválaszolták.

 - … hát 17 éves, akkora mint maga, lány ruhát hord, de a személyigazolványába fiú.

Igen-igen csak meglepődtem, mert röpke több mint 40 évem alatt még ilyennel nem találkoztam. Éjszakára mentem, volt időm gondolkodni azon mi is vár rám. Munkahelyemre érve egy dekoratív nőnek néző fiatal fogadott illedelmesen bemutatkozva. Először a hivatalos nevét mondta, majd közölte szólítsam T-k. Meglepetésemet látva közölte, Ő 17 éves nyugodjak meg nem sokáig lesz nálunk, egyedül lesz a szobában, se balhé se egyéb nem lesz. A nappalos kolléganőtől átvettem a műszakot, közben pörgött az agyam, mint a villanyóra.

Villanyoltásig tv-t néztünk, majd feljött  az irodába beszélgetni. Mivel iskolába nem járt, én éjszaka nem alszok, gondoltam, beszélgetek vele. Beszélgettünk sokáig. Tisztában volt azzal, hogy mássága nem megszokott. Beszélt a múltjáról, sztorizgatott, hogyan nem találták meg a rendőrök, bizonyára voltak mesék is benne, de ez nem zavart. Mondtam, hogy engem mindaddig nem zavar, míg a csoportra nem lesz rossz hatással, a többieket nem bántja, betartja a rendet és a településen járva nem lesz kirívó, megbotránkoztató a kinézete és viselkedése. Másnap iskolába indultunk, teljes döbbenet, mert egy profi sminkmester kisinas lehetett volna mellette, de a ruházata is igazi nőcis szerelés. Kértem váltson eredeti „szerepére” míg visszaérünk. Beleegyezett azzal a feltétellel, hogy hazaérve megmutathatja a „lányos” formáját. Beleegyeztem. Míg nálunk volt nem volt problémám vele, aztán távozása után a médiában láttuk egy beszélgetős műsor szereplőjeként.

 ___________________________________________

„A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.” /Dallos Gyula/

Lakásotthonaink faluhelyen vannak, gyerekeink számára nem ismeretlenek az állatok. Az állatok szeretete az állatokkal való találkozások mindig élményt jelentenek.

„Van egy pályázati lehetőség, kicsit sok papírmunkával jár, lehet a szabadidődből is elvesz, de ha érdekel nézd meg. Te szereted a lovakat.” - keresett meg egyszer volt vezetőm.

Kezemben egy paksaméta és a döntés. 10 alkalomra 10 gyerekre szóló lovasterápia. Az utazást a pályázatot koordináló kistérségi társulat intézi, „csupán” a szervezés, a papírozás és a kísérés a feladat. Nemsokat gondolkodtam, igen mondtam. Azt hittem a nehezén túl vagyok. Tévedtem. 24 gyerek közül, hogy válasszak ki 10-et. Segítséget kértem, aztán izgalommal vártuk az első találkozást a lovakkal. Szombat délelőtt volt, a busz érkezéséig rövid beszélgetés a helyes viselkedésről, a szabályokról és a lovakról. Megérkezett a busz, és elindultunk Paposra a Fülöptanyára. Mint egy zsibongó méhkas duruzsoltak a gyerekek. Mikor megérkeztünk már vártak a lovak és a lovasterepeuták. A gyerekek kicsit féltek. Sok segítő volt, így nem jelentett gondot az ottaniaknak végrehajtani fondorlatos tervüket.

- 10-en vagytok, és 11 ló van felszerszámozva.

Döbbenet ült az arcomra, mert sejtettem az áldozat én leszek. Nem tévedtem.

- É., tied e legszebb és legnagyobb.

Nem volt mit tenni, példát kellett mutatni. A lótól nem féltem, hisz korábban már lovagoltam, de a gyerekek előtt, bizony nem volt könnyű. A gyerekek látva, hogy mosolyogva közelítek a lóhoz és felülök rá, legyőzték félelmüket. Ez így volt mind a 9 alkalommal, mert a tizediken a ló helyett a bográcsot választottam, és míg tartott a foglalkozás kifőtt az ebéd. Nem siettünk haza, mert a délután a köszöneté és a beszélgetésé volt a gyerekekkel, a szervezőkkel, a lebonyolítókkal és azokkal, akik hozzájárultak a projekt megvalósításához. Az a 10 gyerek (másik évben másik 10 gyerekkel végig csináltam ugyanezt) gazdagabb lett, változott, jutalomnak tekintette a lehetőséget és az állatok tisztelete nagyon sokat segített abban, hogy ki tudják fejezni szeretetüket, magabiztosabbá, fegyelmezettebbé váljanak.

 _______________________________________________

Néha eltűnik a nap…

A lakásotthonokba kerülő gyermekek súlyos érzelmi sérüléssel kerülnek be gyakran. Egyre több a pszichiátriai kezelt, egyre több az agresszió, van olyan gyermek – fiatal, akiről már bekerülésekor tudjuk, sajnos nem a megfelelő helyen van. 16-18 éves fiatalok, berögzült szokásokkal, függőségekkel, olyan hétköznapi ember számára természetes igényekkel, melyeket egy lakásotthonban nem tudunk biztosítani. A kielégítetlen vágyak és igények, a bevésődött sérülések miatt kirobbanó agresszív cselekedetek megelőzése komoly feladatot jelent. Egy lakásotthonban a dolgozók létszáma adott, mentális védelme csak részben megoldott. Egyre több a kiégés. Néha szükséges megtenni olyan dolgokat, amelyek nekünk legalább annyira fájnak, mint nekik, mert egy fiatalt feljelenteni, azért mert nevelőt megüt nem öröm. Meg kell tegyük, a reánk bízott gyermekek és kollégák védelmében, abban a tudatban, hogy egy idejében meghozott „büntetés” ami lehet gyógykezelés, pártfogói felügyelet megállítja a lejtőn a fiatalt és nem követ el súlyosabb tettet. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, tudnunk kell kilépni a folyamatos „szerepeinkből”, tudnunk kell néha lassítani, segíteni egymást, olyan tevékenységi formákat találni, ami örömöt okoz és erőt ad a folytatáshoz. Őrizni a szikrát, hogy újra égni tudjunk, hogy fényünk utat mutasson és erőt adjon azoknak, akik most indulnak el a pályán.

 ____________________________________________

Kedves kolléga!

Korábban többször próbálkoztam megszólítani a szociális – gyermekvédelmi területen dolgozó kollégákat, hogy írják meg egy napjukat. Annak bármilyen vetületével, bármilyen megközelítésével.

Erről szóló felhívásaim közül a legutóbbit itt olvashatjátok:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/04/15/a_szocialis_szakember_egy_napja_felhivas

Bár volt olyan írás, melynek „látogatottsága, olvasottsága” az index blog címlapra kerülésének köszönhetően 10.000 azaz tízezer fölött járt, kezdeményezésem nem volt sikeres. Nem érkeztek írások.Most újra próbálkozom, ám más formában.

Van egy sztorid? A munkádról, a szakmádról, sikeredről, kudarcodról, humoros történetről, szomorú történetről, ironikus történetről. Egyszóval bármilyen történetet szívesen teszek közzé. Formai megkötést nem tennék. Sztori, történet, novella, helyzetleírás, bármit elfogadok és veled egyeztetve közzé is teszek itt a blogon. Ha névvel vállalod, kitűnő, ha anonimitást kérsz, természetesen azt is elfogadom.

Cím, ahová írhattok:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

A tárgyban írjátok ezt: Van egy sztorid?

Másik, szokásos kérésem itt a végén:

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

Budapest, 2020-08-22 

Vajda Zsolt

Szociális munkás