Így is lehet, lehet így is! 69.
Kedves kollégák!
Egyszemélyes családsegítők – akik egyedül vannak. Az adott kistelepülés minden problémájával, bajával, nyomorával. Ők azok, akik mindezeken túl egyedül viselik és cipelik a saját személyes terheiket is. Legtöbbször segítség, szakmai és emberi segítség nélkül. Álljon most itt közülük egy kolléga, egy napjának leírása.
Jó neked! Jó nekem?
„…Jó neked, te mindenben ügyes vagy, ezt én nem tudnám csinálni, erre születtél, neked minden sikerül…!”
Hányszor de hányszor hallottam 50+ évem alatt ezeket a mondatokat.
Valóban sok területen elértem sikereket, ezáltal utaztam, díjat kaptam, ismeretekre tettem szert és szinte mindig több lábon álltam, de senkit nem érdekelt, hogy mennyi munka van mögötte.
Egy válás, új házasság, összesen 3 gyerek, nő, feleség, anya, nagymama, dolgozó nő és gyermek vagyok /ez utóbbi, még szóba jön később is/. 14 év tanulás kb. úgy 3 évente mindig valamit, érettségi, 5 szakma, és most a főiskola. Egészségügyből a szociális területre, egy kis pénzügyi kitérővel…és most talán megérkeztem…! Gyerekvédelem… egyszemélyes családsegítő…
Fél 5 csörög az óra… nem akarok felkelni! Fáradt vagyok, csak még 10 percet…! 15 perc lett. Nem leszek kész, ki az ágyból. Kómásan kávéfőzés. Megint nem készítettem be az este a kávét. Utálok kávét főzni, meg idő is. Nincs időm. Míg a kávé lefő, leszedem a ruhaszárítót. A lavórban már ott pihen a tegnap kimosott újabb adag ágynemű, de nem volt hova teregetnem. Jó lenne egy szárító gép, de nem tudom megvenni…egy havi fizetésem lenne oda. Van spórolt pénzem, de nem nyúlhatok hozzá, „bajra” készülök.
Megcsap a lefőtt kávé illata, elosztom az adagot, másnak is jusson a családban. Bevonulok a kazánházba, kávé, két cigi. Ez a napindító. Elindulnak a gondolataim, tervezem a napom, de a kutya ki akar menni, kiengedem. Fél hat… basszus kelnek a fiúk / férjem-fiam/, nem raktam még össze a kajájukat... sietek, búcsú, ki mikor jön. Én ma hosszú napos leszek, de talán van annyi főtt kaja, hogy este ne kelljen főznöm.
Elszívnék még egy cigit, de mozgolódás van a szobában. Anyámék megébredtek. Beköszönök. „Mindjárt jövök mami és rendbe teszlek!” Csak ne legyen átázva, mert akkor teljes ágyneműcsere. Arra nem lenne időm. Papa napközben kiszolgálja, de a teát én főzöm nekik reggel, frisset. Gyors egyeztetés a papával, mikor jön a gyógytornász, és kérem utána ne akarja még anyut tornáztatni, no meg itassa sokat, puszi nekik, és hétkor már úton.
5 perc a munkahelyem, de még munka előtt bevásárolok. hogy utána csak haza kelljen mennem. Magamnak nem csomagoltam kaját, elfelejtettem…mi a francot vegyek…herótom van a péksüteménytől… kefir, kifli jó ez, talán enni se lesz időm.
7 45 - kor nyitom az irodát. Ma 11-től lesz ügyfélfogadás, de hallom a hátam mögül: „Néni tud adni cipőt a gyereknek, nem tudom iskolába hozni, nincs cipője.” Ledobom a székre a kabátom, táskám… hallom a kefir a földön landol. Elnyomok egy halk káromkodást, cipő keresés… nincs olyan méret! Anyát elküldöm, hogy szerzek estig, nyugodjon meg, intézem, hogy ne legyen igazolatlan hiányzása a gyereknek. Telefon az iskolának, ne írják be igazolatlannak, holnapra lesz cipő. A kefir még a földön, a kabát, táska még a széken hever.
Nyitás 11-kor. Még csak 8 óra 20 perc. Kopognak. Szájmaszk fel, ajtó nyit, közben darálom: tessék felrakni a maszkot, kezet fertőtleníteni, szaladok a hőmérőért, közben vissza kiabálok, el ne csússzon a kefiren. A néni a telefonokat hozta tölteni, mert évek óta nincs villanyuk…a fia egy link, semmire kellő…egy munka se jó neki… szocmunkás vagyok, gondolhatok ilyet? Egyeztetünk, melyik busszal jön vissza a telefonokért, közben feltörlöm a kefirt.
Becuccolom a holmim, és kirakom az aznapi adag ruhaadományt, had válogassanak. 9 óra, megnyitom az abbahagyott anyagot. Sürget az idő, védelembe vételi kezdeményezés… nem haladok vele, amúgy sincs értelme… attól még hogy védelembe veszik a gyerekeket, koszosak lesznek továbbra is…! A család illegális lakásfoglaló…nem tudják beköttetni a vizet… nem merem a tulajt keresgélni, félő, hogy akkor utcára kerül a család!
Még nincs 11 óra de megint jön valaki, kéri töltsem ki a gyvt-hez a nyomtatványt. Közben telefon, a rendőrség tanúként hallgatna ki, mikor jó nekem? Soha! Olyan, hogy mikor jó, nem létezik… akkor aznap oda fél napom, időpontot egyeztetünk. Nyomtatvány kész.
Közben telefon, volt anyámnál a gyógytornász, közli ma anyám sokkal gyengébb. Ideges vagyok, ha tovább romlik az állapota, hogyan tovább? A papát is kímélni kéne, még dolgozom, ő van vele.
Essünk neki a védelembe vételi anyagnak… ma meg kell csinálni. 15 óra, kész! Meg én is. Elfelejtettem enni. Ja, kajám sincs, a kefir reggel oda lett. Rendelek egy pizzát.
A reggelhez képest csendes nap van. Délután alig jött valaki, de ma 18-ig vagyok, az önkorminál is délután van ügyfélfogadás, hátha átküldenek valakit.
Jön a karácsony, szervezem az adományokat, hogy legyen csomag a családjaimnak.
Besötétedett, gondolataim kezdenek haza kalandozni… mi vár otthon?
Haza indulnék. Az ajtó zárásnál csörög a vezetékes telefon. Vissza az irodába. Van cipő, megyek érte, már elfelejtettem, hogy kiírtam a facebookra, hogy cipő kell. Cipő átvesz, viszem a családhoz… anya megkönnyebbül, köszöni, én meg elrebegek egy „Vigyázzatok rá, nem tudom mikor lesz ilyen méret megint!”- et, és rohanok haza.
Már fél hét elmúlt, anyám már az ágy szélén ülve vár, hogy kiültessük kerekesszékbe, a vacsorához. Kétemberes a dolog, nehezen kiszedjük a férjemmel. Anyám nemigen tud segíteni, és így duplázódik az amúgy se könnyű súlya. Evésnél nézem, látom nincs jól. Lefektetjük. rendbe teszem, pelenka, gyógyszer… oda bújok mellé, simogatja az arcom, miközben arról beszél, hogy lassan elmegy… Sírok a vállán…nem akarom! Azt mondja ő se, de lassan mennie kell, már nem akar így élni… Jóéjt puszi, mert gyerek vagyok, még él az anyám…
Apropó gyerek! Fel kell hívni a „messzi lányom” mire oda jutok, az unokám már alszik, megint lemaradtam, hogy videóhívásban lássam... A másik lányomnál küzdünk évek óta, hogy legyen gyereke.
Este 9 óra van még beadandó, szorít a határidő! Leülök tanulni, de csak sajnálom magam…nem tudok figyelni…anyám szavai járnak a fejemben „…lassan elmegyek…”, sírok.
Ez is egy szociális munkás napja.
Aszusz
________________________________________________________________
A képek forrása: www.pixabay.com
Kedves kolléga!
- Írd meg te is egy napodat!
- Van egy sztorid? – Írd meg azt (is)!
A kért, két fajta tartalommal kapcsolatos felhívásom itt olvashatjátok:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/17/felhivas_813
_________________________________________________________________
Szokásos kérésem a végén:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2020-11-29
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.