Így is lehet, lehet így is! 71.
Kedves kollégák!
Az alábbi írás… nos, szerintem olvassátok el! Én már megtettem. Nem is teszek semmit hozzá. Köszönöm, hogy olvashattam!
A kérdés
Felépülő ház, tele absztinens függővel. Újrakezdő szorongóval, az életből kiábrándult drogossal vagy éppen csodákat megélő józanodóval. A decemberi hónap az ünnep közelsége miatt más, mint a többi, kicsit csendesebb, befelé figyelő, mindenki a saját maga habitusa szerint próbálja újraértelmezni önmagában a karácsonyt, így a szokásos napi konfliktusok sem olyan bántóak, mint egy sima hétköznap.
Nyugodt napnak indult ez is. A szokásos segítő beszélgetés, munkakeresés, ügyintézés, meghallgatás, visszajelzés, átgondolás, felismerés, beismerés, csend, nevetés, megsértődés, engesztelődés, ellenállás, megnyugvás. Ebbe az ismerős zajlásba robbant bele a huszonéves drogfüggő srác késként metsző hangja: „Takarodj a gecibe csöves kutya!”
A srác lihegett a visszafojtott agressziótól, mert tudta, megtanulta már, hogyha szabadjára engedi haragját, akkor elpusztítja nem csak az előtte tétován kávét főző idősebb alkoholistát, hanem lerombolja az egész házat, önmagát és felzabálja az utcán elérhető összes drogot, és akkor hiába volt a kórház, hiába volt a zárt osztály, a rehab 6 sűrű hónapja, a megélt és megkínlódott tiszta napok száma. Akkor minden kezdődik, előröl. Akkor megint hazugságokkal takargatja be vacogó gondolatait.
Körülbelül egy doboz cigi után tudott csak normálisan levegőt venni, és ránézni a mellette álló segítőre. A szociális munkás valahogy érezte, hogy ez nem olyan konfliktus, amit megbeszélve, az alkoholista és a drogos között kell rendezni. A segítői szobában mikor már kínosra nyúlt a csend, csak akkor szólalt meg a srác. Este a híradóban a riporter utcán élő hajléktalanokat szólaltatott meg, hogyan várják a karácsonyt. És az egyik alkoholista, hajléktalan férfi az apja volt. Az apja, aki eltűnt az életéből mikor 5 éves lehetett, és akiről azóta sem tudta, hogy él e vagy halott. Az apja, akiről nem volt szabad kérdeznie az anyját, sem a nagymamát, mert akkor mindenki ideges lett, és furcsán néztek rá, és megváltozott a hangulat. Az apja, akinek örökségét tudattalanul is magában hordozta, és ha valami rosszat csinált, mindig azt hallgatta, hogy „olyan vagy, mint apád”. Apád, pedig akit nem is ismert.
Nem emlékezett rá milyen az apja. Egy idő után magát vádolta ezért is, hogy nincsenek emlékei. Tegnap a tévében a neve alapján ismerte fel, az idegen arcot, mely zsigereiben volt ismerős csak. Aludni sem tudott a tegnapi riport után. Ma reggel, mikor belebotlott idősebb lakótársába, ez a rég elfeledett, apja iránt érzett harag tört ki belőle elemi erővel. A rehab alatt sem értette, hogy miért nem tudja elfogadni az alkoholisták függőségét, és itt a házban is nehezen értett szót velük. Inkább a drogosok társaságát kereste, hiába tudta, hogy nem jó ez a különbségkeresés. Gyermekkori szégyenérzetét, hogy neki nincs apja, már rég elfeledte, begyűjtött helyette másokat, ami miatt szégyellte magát. A terápián sem került elő a „seholsincs” apával való kapcsolata. Most döbbent rá, hogy milyen mélyen bujkál benne az apja hiánya. Most tudta lerakni a segítője tenyerébe azt a rég eltemetett szégyen csomagot, amit az apa szó, számára jelentett.
És a karácsony is eljött hozzá, abban a kérdésben, amit a szociális munkás tett fel neki:
Szeretnéd, ha megkeresnénk?
Marton Krisztina
__________________________________________________________________
A képek forrása: www.pixabay.com
_____________________________________________________________________
Kedves kolléga!
- Írd meg te is egy napodat!
- Van egy sztorid? – Írd meg azt (is)!
A kért két tartalommal kapcsolatos felhívásom itt olvashatjátok:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/17/felhivas_813
______________________________________________________________________
Szokásos kérésem a végén:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2020-12-10
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.