Így is lehet, lehet így is! 106.
Előszó:
3 napja kaptam négy írást egy kollégától. Az elsőt - ami alább következik - elolvasva, egy szuszra nekiláttam a többinek is. Megfogtak. Egytől, egyig. Mert bár a történetek első olvasata, mondhatni a burkolatuk, nem túl kedves szituációk, ugyanakkor az írásokban felsejlik, mit felsejlik, átüti, áthatja, végig jelen van a felnőtt ember és a szakember óvó figyelme, megértése, aggodalma érzékenysége és szeretete azok iránt, azon gyermekek iránt, akik a szereplői a történetnek. Felesleges is bármi további mondat, részemről. Nem beszélni kell, hanem elolvasni.
Gyermekotthoni anziksz
Munkanap. Rég nem az első ebben az évben. A január szeszélyes napsugarai hol oldják, hol rögzítik a havat, esőt, ködszitálást. Mindenesetre az ünnepek igaz-hamis mázát már véglegesen eltüntették a városról. Havazik. Éppenhogycsak. De az ég szépséges békés küldöttei mintha arra szeretnének figyelmeztetni: legértékesebb ünnep a szürke hétköznapokban lelhető.
Leszállok a szagokkal zsúfolt kőbányai villamosról, sietve alászállok a metró bugyraiba, hogy aztán kisvártatva felbukkanjak a város másik pontján. Ritkábban metrózom, jobbára csak akkor, ha pizzaéhes vagyok. És mert - abban a bizonyosban aluljáróban, ahol majdan felbukkanok – olyat adnak, aminek garantáltan ropogós az alja. Tovább indulásig még van öt percem. Ez bőven elegendő, hogy elrágjam a nem túl nagy, de annál forróbb szeletet. Jól esik ebben a hidegben. Olyannyira, hogy még egy kolbász szelet is jól esik. A földre. Egy szemfüles, városi koszton tengődő galamb pillanatokon belül rácsap. Meglepetten, meglehetősen bamba vigyorral bámulom a kolbászkarika csőrös jószágot a lábaimnál. Nem sokáig topogunk egymás mellet. A szürkecsíkos szárnyas odébb totyog a ráfagyott zsírtól csillanó elemózsiájával, én pedig felszállok a járatra.
Kifelé nézek az ablakon, ámbár ilyenkor inkább befelé látok.Munkahelyem felé haladva gyakran felmerül bennem, jó felé tartok e? És ez a kérdés nem a buszsofőr iránti bizalmatlanságom jele.
Beérek.
A porta környékén már lézeng néhány, suliból megjött gyerek. Hárman kicsit odébb, egykedvűen köpködik a padlóra a szotyihéjat.
-Talán a kukába kellene... - mondom szelíden. A hosszúhajú lányka szintén viszonylag szelíden néz rám és válaszul kiköpi a soron következőt. Már az is eredmény, hogy nem rám céloz. Nem az én csoportomból való, nem fűzök semmiféle reményt, hogy bármire is méltat. Az udvaron megpillantom a saját kisfiúcskámat.
- Hahó Robedli! Hogy vagy? - amúgy is barátságos köszöntésemmel igyekszem elejét venni bárminemű konfliktusnak és közben felmérni a kölyök állapotát. Legkisebb, de pillesúlya ellenére a legnehezebb a kilenc közül. Vagyis másként nagyon súlyosan problémás, mint a többi.
- Szia Gertimama... - rohan felém és hozzám simul hat évének minden négyzetcentiméterével.
Aztán tovaszalad, hogy pillanatok töredéke alatt visszafusson a legújabb szerzeményével.
- Nézd mim van! - kiáltja örömmel sugárzó arccal, kezében műanyag mackónak álcázott ventilátorral. Elönt a veríték, de miután észlelem, hogy elemes, megnyugszom. Norbinak különösen erős a vonzalma az elektromos tárgyak iránt, kész ön- és közveszély e tekintetében.
Meg se kérdezem honnan vette. Általában úgysem lehet kihámozni a tárgy eredetét, viszont a kérdés mellőzésével van esély kikerülni egy őrült dührohamot. Bemegyünk, lepakolok a nevelőibe. Mire visszalépek Robedli már – fene sem tudja honnan szerzett – éles késsel szereli a búgó ventilátort. Kiveszem a kezéből a bökőt és felkészülök a rohamra. Nem várat magára. Már dől is a szájából a véget nem érő ocsmány szitok, miközben felborítja az egyébként alig mozdítható, súlyos dohányzóasztalt. Majd repül egy szék és görbül a radiátor vasszegélye. Hihetetlen mennyi erő van egy ilyen huszonegynéhány kilós dührohamban!
Hál' istennek épp nincs a közelben másik gyerek, nem kell tartani tömegverekedéstől. Résen vagyok, legalább magában ne tudjon tenni kárt és megvárom, még végül – sarokba űzve önmagát – megnyugszik. Közben szétpakolom az ebédet. Amikor már pár perce kifulladva és csendben kuporog, tudom, arra vár szabadítsam ki saját fogságából.
- Melegítsek neked egy kis levest? - kócolom barátságosan a csapzott haját. Kibújik a sarokból és leül az asztalhoz.
Lovretics Gerti
Szociálpedagógus
_________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-08-02
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása:
- Fotó: www.pixabay.com
- Fotó: Csóka Ferenc /Metropol/
- Fotó: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.