Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Ő már csak ilyen...
Történetek a gyermekvédelemből, szociális szférából

Így is lehet, lehet így is! 83.

nyitokep_kesz.png

Kedves bloglátogató!

Kovács Krisztián harmadik írását olvashatod itt. Akárcsak az eddigieknél, ebben a történetben is érzékenységről, empátiáról és magas szakmai – emberi hozzáállásról olvashatunk. De, ami még fontosabb, egy gyermeki sorsról.

_____________________________________________________________

 

Ő már csak ilyen…

Júniusi nyári meleg nap volt, úgy dél körül. Jómagam és kollégám éppen a csoport szobáinak a takarításában segédkeztünk a gyerekeknek, mert ugyebár, ha nem segédkezel ebben is akkor minden úgy marad ahogy van. Egyszóval igénylik, ha van egy felnőtt is, akivel együtt azért könnyebb sok minden. A másik csoportban is ment a nyüzsgés. Pont onnan kért a kolléganőm arra a szívességre, hogy két kis növendéket kísérjek már el a boltba, ugyanis zsebpénzt kaptak, valami édességet szerettek volna venni.

Szívesség - vallja ezt a kolléga - azonban számomra természetes, hiszen egy otthonba dolgozunk. Ahogy a csoport bejáratához értem ott vártak már rám: két testvér, egy nyolcéves kislány, Szandra és egy tízéves kisfiú, Alex. Ahogy sétáltunk a boltba, egyre jobban kezdtek mesélni magukról. A boltban vettek egy két csokoládét egy csomag gumicukrot és mentünk is vissza. Megtetszett nekik, hogy amíg ők beszéltek, meséltek mindenfélét, volt egy felnőtt, aki csak figyel. Nem vág közbe, nem javít, nincs máshol fejben, hanem értő figyelemmel fókuszál arra, amit mondanak. Vissza érkezve csoportjukba lelkemre is kötötték, hogy hadd jöhessenek át hozzánk szabad idejükben. Oda, ahol én vagyok. Aztán így is lett.

2_2.jpg

Ígéretükhöz híven minden nap iskola után már kéredzkedtek is át, hogy tudjunk beszélgetni. Sokszor játszottunk is, amit nagyon szerettek, hiszen én is aktív résztvevője voltam minden játéknak. Szóval annyiszor jártak át hozzánk a kis testvérek, hogy már a velük egy csoportban lévő kollégák is olykor-olykor hozzám jöttek panaszkodni, ha éppen valamelyikük valami olyat tett.

A kislányra sok panasz érkezett. Nagyon csúnyán beszélt, legyen az akár nevelő akár gyerek, vagy amikor a rosszaság volt valahol jelen, ő rendszerint benne volt. Persze én is már a kezdetektől láttam, hogy Szandra igazán temperamentumos, ami a szívén az a száján, szeret hangadó lenni, és bizony, ha nem úgy sülnek el a dolgok ahogy ő szeretné, igazi cirkuszt képes belőle csinálni. Az iskolájából is az idő előrehaladtával egyre aggasztóbb hírek érkeztek. Nagyon úgy tűnt, hogy az iskola ezzel a szintű temperamentummal nem tud/akar megbirkózni, és szeretnék, ha a kislány átkerülne másik iskolába.

Ahogy jobban megismertem őket, kezdtem egyre jobban látni, nem csak az iskola, hanem sajnos a családja se fogékony erre a viselkedésre. Édesanyja ugyan látogatta őt és testvérét, azonban amikor külső program is szóba jött, (mint például séta a parkban, játszótér, egyebek) az anya rendszerint csak a testvérét, Alexet volt hajlandó elvinni. Szandra maradt az otthonban. Az anya mindig kitalált valamit, amit el tudott adni a kislánynak, hogy most éppen miért nem mehet velük. Történt nem egy olyan eset is, amikor otthon tölthettek egy-egy hétvégét, Szandrát azonban sajnos megint csak valami oknál fogva nem vitte haza az édesanyja.

3_4.jpg

Ilyenkor mindig feljött és panaszkodott nekem. Szidta az iskolát, amiért mindig mindenki őt piszkálta, szidta a nevelőket, hogy ők is mindig mindent kérnek tőle és "belé állnak", szidta az édesanyját, amiért mindig pont ő az, akinek itt kell maradnia. Na és persze szidott engem is, hogy tulajdonképpen miért ülök ott vele és hallgatom. Ezután elővette fénykép albumát, ahol magáról és családjáról voltak fényképei. Mesélt mamájáról, ott van egy kis kutyája, mert mama neki adta, és milyen vicces történetek voltak, amikor játszott a kutyával. Mesélt, hogy ott tanult meg biciklizni, amikor is megkapta első kicsit kopott kétkerekűjét. 

Ahogy hallgattam, azt éreztem, valahol mamánál minden megvolt, ami most hiányzik. Ott volt egyfajta elfogadás, amikor is tisztán önmaga lehetett minden retorzió nélkül. Ott otthon lehetett minden gyermeki hibával, őszintén. Amikor nem szóltak feltétlenül minden cselekedetében rosszallóan rá. Amikor játszhatott, futhatott, mászhatott, gyermek lehetett igazán. Amikor önmaga lehetett. Ahol elfogadták. Ahol szerették…

Általában ez a szokásos menetrend volt minden egyes ilyen alkalommal. Valahol, valakinek ki kellett adnia a dühét, meg kellett fogalmaznia mi bántja. És valakit mindenért okolni kellett, és erre én pont megfelelő voltam.

Kellett valaki, aki ott van mellette amíg dühös, egészen a nyugodtság megtalálásáig. Telt az idő és sajnos jött is az iskolából egy szakértői vélemény miszerint a kislánynak kevert specifikus fejlődési zavara van. Tanulási zavarról beszélhetünk, és az iskola ezzel a lendülettel kérte is, hogy másik iskolát keressünk neki. Persze kötöttük az ebet a karóhoz, hiszen szeretett oda járni. Amit lehetett, ami eszközzel élhettünk, hogy maradhasson, azt mindent megpróbáltunk.

Közben egyre csak gyűltek a kislányról a panaszok, a beírások, ilyen – olyan tanári figyelmeztetések. Mintha az iskola csakis és kizárólag a problémát látta volna magában a gyermekben, nem pedig egy gyermeket, akinek problémái vannak, ami miatt érthetően le van maradva társaitól.

4.jpg

Végül az iskola rövidre zárta a történetet. Úgy döntött elküldi –a szakvéleményre hivatkozva - az akkor már 10 esztendős kislányt. Értetlenül álltam a döntés előtt.

A szakirodalom szerint leegyszerűsítve azt jelenti a hivatkozott szakvélemény, hogy egy átlag 10 éves iskolai teljesítményét nem éri el jelenleg.

Ugyanakkor azt is leírja, hogy tanulási zavarról nem beszélhetünk, ha annak hátterében:

  • normál övezet alatti intellektus,
  • a motiváció hiánya,
  • kedvezőtlen tanulási környezet,
  • elhanyagoló, veszélyeztető családi környezet,
  • szülők alacsony iskolai végzettsége,
  • nem megfelelő oktatási módszerek, vagy
  • lelki okok állnak.

Szandra esetében figyelembe vették mi állhat nehézségei mögött? Figyelembe vették mi mindent cipel?

 Adott egy gyermek, akinek azt kell tapasztalnia, hogy nem értik őt igazán, az iskolában azt érzi nem látják szívesen (hiszen tudjuk, a gyerekek mindezt megérzik), azt „üzenve” felé minden kommunikációs szinten, hogy vele valami baj van. A most tízéves Szandra, - egy otthonban élve - azt tapasztalja, hogy számára érthetetlen okok miatt édesanyja és vele együtt a családi környezete sem szereti társaságát. Azt éli meg hogy kevésbé szerethető, mint testvére.  Mégis mit várhatunk el így? Mi lenne a reális?

Persze az iskola hivatkozhat arra, hogy az osztályra rossz hatással van, a tágabb iskolai közösségre minden iskolatársára egyaránt. Így sajnos az úgynevezett normál iskolai közösség kirekesztette, ami miatt rátért egy olyan pályára, ahonnan nem lesz egyszerű levenni. Sajnos ezeknek a gyerekeknek nem egy – egy hátránnyal kell szembenézniük mintha családjukban élnének. Náluk többszörösen fennáll a kiközösítés veszélye is. És ők pont erre az egyik legérzékenyebbek. Látszólag, mintha ők provokálnák ezt ki. Valójában a viselkedésük korábbi és jelenleg is fennálló sérüléseikből fakad.

De valóban jó döntés volt elküldeni? A tanári kar nem lehetett volna kicsit elfogadóbb? Igen tudjuk, hogy a mai iskola zömmel az átlag gyerekre van kitalálva. De ettől függetlenül nem tehetett volna többet érte, még ha csak egy "állami gondozott gyerekről" van szó, vagy mert "problémásabb"? A felzárkóztatást nem lehetett volna megpróbálni? Pedig az osztály közössége is tanulhatott volna ebből a példából ennek a példa által, az elfogadásról, a segítőkészségről és szolidaritásról. 

Én személy szerint egy értelmes, a közvetlen és tágabb környezetére kíváncsi, szociábilis gyermeket ismertem meg Szandrában. Azóta eltelt pár év. Most sincs jobb helyzetben, sőt. Mert a róla kialakított vélemények, a kimondott és kimondatlan gondolatok, a környezetében megtapasztalt felé irányuló negatív hozzáállások belé rögzültek. A részei lettek.

Mert ezt mondták róla, mert elhitte. Hiszen ő már csak ilyen...

Kovács Krisztián

nevelő

zarokep_2.jpg

_____________________________________________________________

Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

Budapest, 2022-02-05

Vajda Zsolt

Szociális munkás

www.co-treme.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr417193750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kyria 2022.02.05. 16:17:13

Szomorú történet. A magyar pedagógusok - tisztelet a kivételnek, bár én olyat még nem láttam - nemhogy tanítani, de egyáltalán semmire sem jók. Boldog vagyok, hogy nincs gyerekem, mert nem bírtam volna elviselni a minősíthetetlenségüket. És évtizedek óta nem értem, miért nem az az elsődleges szempont egy ilyen mindenki életére kihatással rendelkező pálya esetén, hogy ki milyen ember!? Mert tárgyakat lehet tanulni, de emberséget soha.

szaletli 2022.02.05. 20:21:18

@Kyria: Vicces. Ha nincs gyereked, hány tanárt láttál, amiből ezt a nagyívű következtetést így nekifutásból levontad? Nekem van kettő, ennek megfelelő számú tanárral. Az összes tanár közül egyre mondanám azt, hogy pszichológushoz kéne járnia, és másik kettőtől, hogy szakmailag nincs a topon. Az összes többi normális (és a gyerekekkel együtt küzd a teljesen agyatlan oktatási rendszerrel, mint malac a jégen).

szaletli 2022.02.05. 20:26:44

A gyerekeim osztálytársai közül regetegen küzdenek ilyen-olyan gondokkal. (tudom, mert hozzánk járnak beszélgetni meg élni). Ezeknek a problémáknak kivtel nélkül mindenhol a szülők az okai, és a tanároknak valóban nincs idejül és energiájuk az összessel külön-külön foglalkozni. És ezek csak az "átlagos " problémák. Ha a gyereknevelésre totál alkalmatlan családból a lelkileg sérült szerencsétlen gyerek bekerül az iskolába, és ott harminc másik gyerek életét pokollá teszi, ott a tanár igen keveset tud tenni, hacsak nincs felesleges fél napja - minden áldott nap - hogy a gyereknek a családja helyett a családja legyen . Harminc fős osztályban a viselkedésproblémás (tehát NEM a rosszul tanuló, NEM a valamilyen fogyatékkal élő, NEM az extravagánsan öltöző, hanem az agresszív, üvöltöző, csapkodó, fenyegetőző stb. gyerek) integrálása akkora feladat, ami a jelenlegi tantárgyi teher mellett (amit nem a pedagógusok találtak ki) alig megoldható. De tantárgyi teher nélkül sem habostorta, mert annyira hosszadalmas, és annyi buktatóval terhelt feladat, hogy a karácsonyi mozifilm érzés a szeretet erejéről maradék 29 gyerekben (akik esetleg szintén vágynának a tanár figyelmére) nem nagyon fog kialakulni.

Kyria 2022.02.05. 23:08:40

@szaletli: Lehet, hogy ez meglep, de voltam gyerek. Több iskolában is. Hát így. Ja, meg vannak testvéreim. Ők is jártak iskolákba.

élhetetlen 2022.02.06. 02:25:56

Nem tudom, az arányokat, hogy a tanárok közül mennyi alkalmas tanárnak, mennyi nem. De régen is voltak jó tanárok, falun nőttem fel, a magyartanárom, aki még aput is tanította, rászánta a magánidejét, írt egy levelet a szülőknek, ennyi a vonatjegy, ennyi a színház jegy, beszéljék meg, és van-e kedve a gyereknek jönni. Úgy 30-an jöttünk, vasárnapi matiné az Operában, Varázsfuvola. Az egyik baráti családról kiderült, hogy hiába voltak budapestiek, 40 éves korukig a lábukat sem tették be az Operába, mert a szüleik sem jártak oda, és egyik tanár sem vitte el őket. Ebédből jövök fel, kezemben egy jeggyel, (kitelepült terjesztő). Mit vettél? Pillangókisasszony. Azt ő is megnézné. Vissza, egy jegy kettőre cserélve, hogy mit mesét otthon, az nem tudom, de a következő futam az volt, hogy a 12 éves fiuk, és a 10 éves lányuk is szeretné látni, hát őket is vittem. Amit az ember nem ismer, azt nem tudja szeretni, azt hiszem, egy jó tanárnak többet kell adni, mint a tananyag,
Mostani sztori. Az angoltanárnő barátnőn pár éve még gimiben tanított, osztályfőnök is volt. Karácsony előtt meghívta az osztályát magához mézest sütni. Tudta, hogy ki az a 9-10 gyerek, aki eljön, mert otthon nincs ilyen. Bevállalta, hogy másnap takarítja a konyhát, és reméli, hogyha ezeknek a gyereknek, ha lesznek gyerekei, akkor már sütnek mézest otthon. (A múlt idő nála azért van, mert kidőlt a portfolió értelmetlenségétől . és a tanfelügyelők viselkedésétől, és visszament az egyetemre tanítani).
Lehet, hogy naiv vagyok, de azt hiszem, ha nem lennének egy pénztároshoz képest is alulfizetve, több elhivatott tanár maradna a pályán.

]{udarauszkasz 2022.02.06. 08:31:26

Enyhe aspergerrel nem egyszeru az elet,foleg,hogy anno a kommunizmus idejen csak 2 doboz letezett,egyiket a normalisba,masikat a gyogyosba tettek.
Ehhez meg hozzajott az,hogy a csaladi hatter (annak ellenere,hogy nem eltunk a hid alatt) is ereztette velem,hogy nem tartozom oda... Anyam partolt egy ideig,aztan 13 eves koromtol mar o sem,miutan kiment Ausztriaba. Az altalanos iskolas tanitonenim nelkul sajnos sehol sem tartanek,mert -akkor bar nem fogtam ezt meg fel- de nagyon sokat foglalkozott velem anno. Csak 20-30 ev tavlatabol allt ossze a kep.
Aztan anyam is csalodott bennem,hogy nem lett belolem fizikus,informatikus,miegymas, persze,mert ez olyan egyszeru...
Amit nem fogott fel,hogy aspergeresek kozott is vannak fogyatekosok, atlagosak,es szuperintelligensek is. Na,en inkabb az atlagosak koze tartozom,es ez csalodast okozott neki..
Kevesbe lettem szeretheto,mint a masik 2 gyerek,igy aztan 13 eves koromtol egyedul nottem fel. Alapelvek,es onfegyelem nelkul egy drogos alkesz lennek,de diplomara sajnos nem futotta mar, ez a popszakma ilyen,az energiakeszlet veges.

deneskata 2022.02.06. 08:54:03

@szaletli: Beléptem, hogy hozzászólok. De most olvasom, amit írtál és okafogyottá vált a szándékom. Tökéletesen megfogalmaztad a jelenség lényegét. Annyit tennék csak hozzá, hogy - bár tökéletesen érthető a családi háttérből eredő magatartási zavar - a problémás kisgyerek 29 másik életét keseríti meg nap mint nap. Ki törődik a többi 29-cel, ha a tanár összes energiáját leköti ez az egy? Meg lehetne ezt oldani normál iskolai keretekben, erre lenne való egy erős háttértámogatás az iskolában: pszichológus, tanári asszisztens, szociális gondozók. Akkor az iskolák sem a legegyszerűbb és legkevésbé hatékony módszerrel élnének. Azzal, hogy a "problémás egyedet" kipöckölik a fészekből, hogy védjék a többi 29 normál problémával küzdőt. (Csak megjegyzem: az ő jogaikat a nyugodt környezetre ki képviseli? ) De ez ugye pénzbe kerül, tehát nincsen. Talán, ha egy kormány komolyan venné az oktatást...

Kyria 2022.02.06. 09:52:11

@élhetetlen: Minden tiszteletem. Ő pedagógus, nem "csak" tanár. Nekem ilyenekhez nem volt szerencsém, de elhiszem, hogy léteznek. Ez egy kis remény a nagyon sötét éjszakában.

Kyria 2022.02.06. 10:03:47

@deneskata: Én abban az időben voltam gyerek, amikor még igen magas osztálylétszámok voltak. Most hatalmas divat "problémás" gyerekekre hivatkozni. De kérdezem - és tényleg őszinte kíváncsísággal - ha az a pedagógus TÉNYLEG alkalmas a pályára, akkor nem képes az anyagot úgy leadni, hogy az érdeklődést váltson ki? Mert szerintem minden gyereket le lehet kötni, csak picit figyelni kell Rá. Az egyéni igényeire. Eszik az órán? Na és, kit érdekel? Ha akkor éhes, csak egyen! Mobilozik? Akkor feltenném a kérdést, de saját magamnak: mit csinálok rosszul, hogy nem rám figyel? És hosszan lehetne folytatni. Csak annyira be van állva a rendszer a poroszos vonalra, az interneten 1 másodperc alatt elérhető tények bifláztatására, hogy épp a gondolkodás veszik el. És persze a Szülőknek is kényelmesebb, ha a "problémás" kilökődik? Csak nem tudom, mit szólna, ha pont az Ő gyereke a "problémás"?

deneskata 2022.02.06. 10:43:26

@Kyria: Sok olyan emberrel beszélgettem már az oktatásról, mint Ön. Járt iskolába, ismer olyanokat, akik jártak iskolába, olvasott is róla a neten, így azután azt gondolja, mindent tud róla. Nincs egyedül, az emberek többsége , csak mert valamikor megtapasztalta az iskolát, azt hiszi: ért a pedagógiához. Ha jó emlékei vannak, akkor megértő a tanárokkal szemben. Ha rosszak, mint Önnek is, akkor egységesen kezelve a pedagógus-társadalmat, elítél minden pedagógust. Az Ön véleményének alapja nem a reális tapasztalat, hanem a saját, érzelmekkel dúsított visszaemlékezése. Az ilyen embert semmiről nem lehet meggyőzni, csak parttalan vitát lehet vele folytatni. Ne haragudjon, de hozzászólás csak nyomokban tartalmaz igazságot, de jobbára csak közhelyekből és klisékből építkezik. Nem szeretnék Önnel beszélgetni a témáról.

szaletli 2022.02.06. 10:45:11

@Kyria: Problémás gyerek és problémás gyerek közt óriási különbségek vannak. A többi gyereket pont nem érdekli, hogy valaki eszik az órán, mobilozik, vagy lila haja van. Viszont nagyon is érdekli, ha valaki az összes baját a többin veri le verbálisan és/vagy fizikálisan, vagy mondjuk tíz percenként rikkant egy jó nagyot vagy felrúgja a széket. A többi gyerek vonatkozásában ez azért igen nehéz, mert egy külön szakmát kéne nekik igen gyorsan megtanítani, kellemetlen és számukra nehezen megfogható ok-okozati viszonyokat elmagyarázni, plusz dacolni az imígyen megmagyarázott szülő haragjával. A viselkedésproblémás gyerek rehabilitálása nem egyszerű, nem gyors és legfőképp nem hálás. Az integrálási kísérleteknek ellenáll (különben nem lenne viselkdésproblémás). Jegyzem, az iskolában szerintem alapvető dolog lenne pszichológiát és emberi viselkedéstant tanítani. De jelenleg nem az. Ami a gyerekkorodat illeti, próbálj meg visszaemlékezni, hogy mekkora és milyen jellegű volt a tananyag (különös tekintettel a matekra és a nyelvtanra), volt-e rendszeresen hetedik és nyolcadik órád, volt-e minden nap testnevelés, ilyesmi. Embertelen mennyiségű (és legalább felerészt éretlmetlen) az anyag, és a tanárokon véresen számon kérik a leadását, hozzá jönnek a felvételik és az érettségi támaszotta követelmények és nyomás. Ráadásul minden gyereket másképp lehet lekötni, és minden gyereket más érdekel. Egyszerűen nem tudsz olyat, ami mindenkit érdekel (plusz próbáld meg lekötni azt a gyereket, akit úgy küldtek el otthonról, hogy minden tanár hülye, vagy azt, amelyik életében nem kapott összesen három perc figyelmet, ezért fogalma sincs, hogyan kell figyelmet adni). Ez eleve egy komplikált játék, ahol mindenkinek adnia kell egy kicsit és mindenkinek engednie kell egy kicsit, különben nem fog működni, és jelenleg meg van fejelve egy olyan központi törekvéssel, hogy lehetőleg kapjon már mindenki idegösszeomlást szombatra. Vannak nagyon jó áthidaló megoldások. Vannak baromi jó fizetős iskolák, ahol az osztályban eleve két tanár van, az egyik a legtöbb embernek megfelelő tempóban halad, a másik külön leül a lemaradókkal, illetve külön feladatot ad a nagyon gyorsan haladóknak. Ezekben az iskolákban van normális pszichológus is. Hangsúlyozom, a fizetős iskolákban. Egy ideális világban ez lenne az alap.

Kyria 2022.02.06. 11:13:13

@deneskata: Az nem igaz, hogy nem lehetne meggyőzni. De tiszteletben tartom a kijelentését, miszerint "nem szeretne beszélgetni" a témáról. További szép vasárnapot!

Kyria 2022.02.06. 11:42:53

@szaletli: A többi gyereket elhiszem, hogy nem. De itt - legalábbis a kommentekben - elsősorban a tanárokról "beszélgetünk" (már aki hajlandó erre). Igen, volt hetedik órám, nyolcadik is, utóbbiból kevés. A nyelvtan kérdésre az a válaszom, hogy totálisan felesleges tantárgy: valaki vagy érzi a helyesírást vagy nem. Én Apukámtól tökéletes helyesírást örököltem, a két öcsém Anyukámtól pocsékat. Sosem tanulták meg, mert minden szót megtanulni lehetetlenség. Én nem tudom, mi az alanyi és a tárgyas ragozás (az egész nyelvtanból ez maradt meg + voltak különböző kötőjelekkel, egyben avagy külön írandók, amelyek időről időre változtak). Kit érdekel, különben is, ha valamiben nem vagyunk 100 %-ig biztosak, ma már ott az internet. Matek: nagyban képesség kérdése, ami nekem nem volt meg. Mai napig nem értem, hogyan érettségiztem le. Pedig fontos lenne, nagyon is számít pl. a gondolkodás fejlesztésében (is). Testnevelés: egyik "kedvenc" témám. Ebben olyan "remek" tanárra akadtam, aki egy életre megutáltatott velem mindenféle testmozgást. A középiskolában - sosem felejtem el, Apukámnak kellett bemennie, hogy hagyjon már békén - bár én sem voltam szívbajos, kerek perec megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó a hülye tigrisbukfencére, mivel még szükségem van a nyakamra - kettest is adott. (Teljesen érzelmi alapon gyűlöltem és gyűlölöm ma is.)
Biztosan sokféle problémás gyerek van. Nem vitatom. De mélyen hiszek abban, hogy a gyerekek nem hülyék. Ha átjön a pedagógus elhivatottsága, ha érzik, hogy Értük beszél, ha az Ő nyelvükön fogalmazná meg, hogy mit és miért vár el, ha megosztaná, hogy Ő sincs könnyű helyzetben, talán máshogy hatna. Persze nincs a zsebemben a bölcsek köve és mint ahogy egy másik kommentelő megfogalmazta, "érzelmekkel dúsított visszaemlékezés" az enyém. Ezt nem is tagadom. 3 általános iskola, 1 középiskola, 1 főiskola és 1 egyetem. Ennyi a saját tapasztalat. És ezek között SENKI, egyetlenegy pályára alkalmas nem akadt. Úgyhogy szívből sajnálom a mai gyerekeket, akiknek még ráadásul a COVID okozta házi és az azóta még jobban, teljesen értelmetlenül felszaporított lexikális tudást követelő "tananyaggal" kel(lene) megbirkózniuk.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása