Így is lehet, lehet így is! 114.
Kedves bloglátogató!
Az a folyamat, az az ismert 5 lépéses gyászfeldolgozás előbb – utóbb minden felnőtt embert érint életében az írásban szereplő kontextusban. Már, akinek olyan az élete, hogy ismerheti szüleit.
Annak a bizonyos öt lépésnek a szakaszait mindenki máshogy éli meg, másként dolgozza fel. Az azonban bizonyos, hogy létezik valami kapocs, azok között, akik már átélték ezeket. Akkor is, ha nem ismerik egymást. Egyszerűen maga a tapasztalás, a megélés adja ezt a közös tudást és kapcsolatot.
A szerző családsegítőként dolgozik. Ez a 6. írása itt a blogon.
Fábián Krisztina:
Csészék
A csészék néhány évvel ezelőtt kerültek hozzánk. Anya vette egy bolhapiacon. Olyan boldogan hozta haza őket, mint aki kincsre lelt. S valóban: kincs volt a javából. Csupán kettőt talált belőle, de nem szomorkodott, hiszen ő nem ivott kávét. Az egyiket apának, a másikat nekem ajándékozta. A fehér porcelánok tetejét finom aranycsík futotta körbe, oldalát pedig színes virágok díszítették. A csészék füle szépen ívelt, éppen az ujjakra illett.
A kredencen várták, hogy hazajöjjek és friss kávéval megtöltve a teraszra egyensúlyozzam őket a régi, ezüst színű tálcán. Sokat nevettünk azon, hogy apa és én kizárólag az elegáns csészékből voltunk hajlandóak elfogyasztani a kávét. Egész rituálét kerítettünk a kávéivás mellé: míg apu helyet csinált a terasz asztalán, addig lefőztem a kávét. Tálcára pakoltam a cukrot, tejet és a megtöltött csészéket. Ha volt itthon süti, raktam abból is pár darabot és így felpakolva mentem ki szüleimhez a teraszra. Anyu néhány héttel később, váratlanul elhunyt.
Halála után édesapámmal folytattuk a szertartásunkat. A temetést követően egy ideig itthon maradtam, de hamarosan a munkám a városba szólított. Gyakran hazajártam korábban is, de anya halála után még inkább ügyeltem rá, hogy sűrűn meglátogassam apát. Tél vége felé a hetente történő hazajárás már kevésnek bizonyult; apa súlyosan megbetegedett. Munkahelyemen távolról végezhető munkát kértem, így a laptopommal együtt a szülői házba költöztem.
A csészéknek még nagyobb szerepük lett az életünkben. Apát a teraszon kedvenc székében ülve alaposan körbetekertem egy puha pléddel, én pedig a vele szemben felállított hintaágyon helyezkedtem el. Szertartásaink egyre hosszadalmasabbak lettek: az előkészítés és apa bebugyolása után beszélgetéseink hosszan elnyúltak.
Miután néhány lépésnél többet már nem volt képes megtenni, főhadiszállásunkat áthelyeztük a konyhába. Rövid idő múlva apa már egész nap ágyban maradt. A csészékre még nagyobb szükségem lett. Már nem kávét öntöttem; tea, tej vagy éppen frissen facsart gyümölcslé került bele. Eleinte ragaszkodott hozzá, hogy igyak vele. Aztán már semmihez sem ragaszkodott. Az élethez sem.
A temetésre eljött a testvérem. Szeretett volna mielőbb pontot tenni az örökség elosztására. A ház árának és az ingóságok felére tartott igényt. Mivel felesége rövid időre sem hagyhatta ott fontos munkáját, egyedül érkezett. Akár egy múzeumban, úgy sétált helyiségről helyiségre a szülői házban. Érzéketlen volt és elszánt. Alaposan szemügyre vett mindent. A kredenchez érve az egyik csészét óvatosan a kezébe fogva megállapította: “Zsolnay. Az egyiket kérem.” Amint megpillantottam, hogy a csészéhez ér, megdermedtem; szerettem volna rákiáltani, hogy azonnal tegye le. Ám torkom összeszorult. Megnémultam.
Testvérem látogatása nem tartott sokáig. Távozása után végtelen szomorúságom mellé hideg üresség érzete társult. Néhány napos céltalan ténfergésemet követően erőt vettem magamon és elhatároztam, mielőbb összekészítem a bátyám által igényelt örökséget. Négy nagy dobozt töltöttek meg a kisebb tárgyak, mire a Zsolnaykhoz értem. A felismerés, hogy választanom kell közülük, elindította a könnyeimet. Egy ideig tanácstalanul álltam a világ legcsodálatosabb csészéi előtt, majd döntöttem. Még egyszer, utoljára kezembe vettem a kincseket, mutatóujjamat végighúztam a vékony aranycsíkon, majd tekintetemmel megsimogattam a megfakult piros, sárga és lila virágokat. Elbúcsúztam. A csészéktől. Anyától és apától. Gondosan becsomagoltam a kis csuprokat és óvatosan az összekészített holmik tetejére raktam. Ha mennie kell, menjen mindkettő; csak az egyik - nem ér számomra semmit. Talán visznek magukkal valamit. Valamit, ami ott mindig is hiányzott.
____________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-08-25
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.