Így is lehet, lehet így is! 89.
Kedves bloglátogató!
Amit írnék, írhatnék a blogbejegyzés elé, az szétfeszítené a blog, mint műfaj kereteit.
Ezért nem is teszem. Inkább a történet elolvasására buzdítlak.
Köszönöm a megértésed és hogy szánsz időt a történetre!
________________________________________________________________
Ricsi
Tisztán emlékszem, tavasz volt. Kint hétágra sütött a nap, a gyerekek a közösen készített ebédet fogyasztották éppen, amikor kopogtattak az ajtón. Három rendőr volt és a tizenhat éves gyerek, Ricsi. Őt hozták meg tartós szökésből. A kezén bilincs volt, már 72 órán keresztül volt bent a fogdán. Az utcán kapták el marihuánával és még valamilyen más droggal a zsebében. Egyből láttam rajta, hogy nagyon rossz bőrben van. Teljesen le volt izzadva, a szemei folyton jártak, megállni egy pillanatra sem tudott, folyamatosan mozgatta lábait…
Miután aláírtuk a papírokat, a rendőrök távoztak. A nagyfiú ilyenkor kezdett el egyre jobban agresszívvá válni. Fel-alá járkált a csoportban, közben azt mondogatta halkan magának, hogy innen ki kell valahogy jutnia. A kollégám megpróbált beszélni vele, de szinte oda sem figyelt. Kérdeztük tőle éhes-e, van-e szüksége valamire, de mindenre csak annyit válaszolt, hogy el kell mennie. 10 perc elteltével teljesen kifordult önmagából: rákiabált a kollégámra, hogy azonnal engedje ki. Ahogy közelebb léptem a zsebéből egy kést húzott elő és azt mondta: Ne jöjjön közelebb vagy leszúrom! Kés van nálam, engedjenek ki. A többi gyerek lefagyva nézte a történéseket, kirajzolva arcukra a félelmet. Nagyjából másfél méterre álltam szembe a fiúval. Arcán keserűség, harag, szomorúság és kétségbeesés volt. Ekkor a kollégám kinyitotta az ajtót és a fiú elviharzott.
Néma csend volt úgy két percig. A gyerekek csak néztek én pedig csak bámultam előre egy pillanatig, aztán odamentem hozzájuk. Ahogy leültem a gyerekekhez egyből ömlött belőlük a szó. Megijedtek mindannyian, hangot is adtak azon örömüknek, hogy elment a fiú. Én meg egyre biztosabb voltam benne, hogy ez a fiú minden bizonnyal valamilyen függőségben szenved.
Eltelt nagyjából két hét. A csoportban a gyerekek társasjátékokon játszottak, nagy nevetések közepette. Én a nevelői irodában végeztem épp az adminisztrációs feladatokat, amikor a bejárati ajtón belépett a fiú. Körbenézett majd a nevelői felé vette az irányt. A gyerekek a játékot hirtelen abbahagyták, feszült figyelemmel kísérték mi fog történni. A nagy fiú bekopogott a nyitott nevelőibe, majd azt kérte beszélhet-e velem. Abbahagyva a papírmunkát igent mondtam. Megkérdeztem hol lenne neki jobb, maradjunk a csoportban vagy sétáljunk egyet az udvaron vagy az aulában. Az aula jó lesz felelte. Ekkor beszélgettem igazán vele először. Elnézést kért a múltkori viselkedéséért, csak már nem bírta sehogy sem. Három napig volt a fogdán, utána hozták be az otthonba és már teljesen kész volt. Ahogy ő fogalmazott - kattogott nagyon durván. Aztán elkezdett mesélni magáról. 13 éves kora óta van bent az otthonban, az édesapjától hozták ide. Az anyját nem ismeri mert ő még úgy 5-6 éves korában elhagyta őket. Vagyis találkozott már vele egyszer-kétszer, de nem keresik egymást. Az apja mutatta meg neki elsőnek a drogokat, azon belül is a heroint. Tisztán emlékszik amikor otthon, este együtt nézték a tévét, az apja egyszer csak azt mondta, hogy most mutat neki egy olyan dolgot, amitől egy jobb világban lehet. Ekkor fogta az apja a gyerek karját és a vénájába szúrta a heroinnal teli fecskendőt.
Nagyon félt a szúrástól, de az apjának nem mondhatott nemet. Aztán olyan érzés volt számára, amit elmondani igazából nem lehet. Eufória, bizsergés, zsibbadás, elmondhatatlan boldogság. Valahogy ezekkel lehetne jellemezni, amit átélt azon az estén. Másnap az iskolában még a hatása alatt volt teljesen, nem is tudott odafigyelni semmire. Ahogy hazaért, az apjának már nem is kellett mondania, egyből adta a következő adagot. Volt, hogy már annyira fájt a vénájánál a karja, hogy sírt. De ahogy megint beadta az apja a szert, azonnal elmúlt minden fájdalom. Halványan emlékszik, amikor ilyen állapotban beszélgettek és nevetgéltek az apjával tévé nézés közben. Még egy fél évig az apja adta be neki, de megtanította, hogyan tudja maga is megcsinálni. Egyre jobban kimaradozott az iskolából, majd már úgy volt vele, nem jár be. Egyébként is eltávolodott az iskolában a barátaitól, nem volt velük már olyan jó, mint régebben. Nem tudtak semmiről sem beszélgetni már. Hívták ugyan, hogy menjenek közös programra, de elutasította. Nem érdekelte semmi csak az, hogy hazaérjen az apjához. Ekkor „emelték ki a gyámügyesek”, vették el az apjától és egy otthonba került. És ekkor jött rá arra, hogy nem tud a szer nélkül élni.
Felhúzta a pulóvert a karjánál, és megmutatta a szúrás okozta sebeit. Elmondása szerint maximum két napot bír ki szer nélkül, de ha ennél többre kényszerül, akkor már nagyon rosszul van. Semmi jó érzés nincs benne, minden rossz olyankor, állandóan sírna és gyengének érzi magát. Ezért volt velem is agresszív mert ki akart szakadni a valóságból, és szert kellett valahonnan szereznie. Még szerencse, hogy az apja anno megmutatta, hogy kiktől lehet beszerezni, mert most börtönben van. És még egyszer ne haragudjak a múltkoriért, de higgyem el, nem szúrt volna le.
Ezután még két napig bent volt, a kortársaival látszólag jól kijött. Aztán ismét megszökött. Eltelt egy hónap amikor újfent a rendőrök hozták egy este vissza. Azonban annyira agresszív volt, hogy végül, amikor levették róla a bilincset, kezet emelt az egyik rendőrre. Ez miatt újfent bevitték és újabb 72 órára bent volt. Azután visszahozták, de már az aulában meglépett. A portás nem akarta kiengedni, ezért az ablakot kézzel betörve átmászott és kiszaladt. A kezeit szétvágta az üveg, de ennek ellenére elrohant. Ezután már nem találkoztam vele többet. Sajnos a gyermekvédelem területén nagyon gyakori a szerhasználat, és döntő többségében a marihuánás, illetve a szintetikus kannabisz származékokat tartalmazó cigarettát fogyasztanak.
Hetedszer jelent meg 2019-ben az ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) néven futó kutatás jelentése, ami négyévente méri fel a fiatalok egészségkárosító szokásait. Hazánk 1995 óta mindig részt vett a felmérésben. E statisztika szerint a tiltott szerek használatában – az illegális kábítószerek mellett az orvosi javallat nélküli gyógyszerszedésre is rákérdeztek – közeledik a magyar átlag az európaihoz, de összességében még alatta van. Ezt magyarázhatja az is, hogy a különféle drogok beszerezhetőségét nehezebbnek mondták a magyar fiatalok, mint európai kortársaik. Az is jól látható a felmérésből hogy a marihuána és a szintetikus szerek az élen járnak. Jól látszik hogy nagyobb arányban fordulnak elő ebben a csoportban olyan fiatalok, akik édes szülő nélkül, csonka, vagy mozaik családban, átlag alatti jövedelmi körülmények között nőnek fel. Ez alapján is ki lehet mondani hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek fokozottan veszélyeztetettek ezen káros szerek megismeréséhez és fogyasztásához.
Forrás: http://www.espad.org/
Több mint fél év elteltével még hallottam Ricsiről. Az utcán találta rá egy idős néni, ott feküdt. Nem sokon múlt, hogy tragédia legyen belőle. Kis híján megfagyott. A kórházba szállították, de másnap onnan is megszökött. Azóta eltelt már egy két év. Ma már nagykorú. Az apja - akinek védenie, vigyáznia kellett volna rá - vitte bele egy olyan világba, ahonnan kilépni nagyon nehéz. És ki tudja, hogy az apja hogyan, miért, milyen körülmények között és milyen korában lett szerhasználó? Ahogy róla, az apáról, úgy a fiáról, Ricsiről sem tudunk semmit azóta…
Kovács Krisztián
Nevelő
A képek forrása: www.pixabay.com
_______________________________________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2022-04-18
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.