Így is lehet, lehet így is!

Módszertani szerszámosláda szociális - gyermekvédelmi szakembereknek

Csilla

Így is lehet, lehet így is! 92.

nyito.jpg

Kedves bloglátogató!

Az írás olvasása után – túl a mindenféle érzéseimen – azon gondolkodtam, vajon milyen címet adhatnék neki? (Kovács Krisztián állandó történet küldője a blognak, ez a 10. története. Számozva érkeznek írásai, cím nélkül.) Több változat jutott eszembe, de ezek mind „szakmai címadások” voltak és túl direktek, túl sugallók, értelmezők, magyarázók. Végül úgy döntöttem, hogy egy név a megfelelő. Egy (több) sors, aminek, akinek neve, arca van. Köszönöm, ha elolvasod.

___________________________________________________________

 

Csilla

 

Este volt, lefekvés ideje közeledett a csoportban. Ilyenkor a gyerekek minden lehetőséget megragadnak, hogy még egy kicsit fent maradhassanak. Jönnek a jobbnál jobb magyarázatok, amik egy kicsit is ki tudják tolni a lefekvés idejét. A nappaliban voltunk néztük közösen a filmet, ami már a vége felé közeledett amikor megérkezett a csoportba az egyik nagy lányunk egy új növendékkel.

Az új nagylánynak megmutatta az otthont, körbe vezette az épületben, így hozzánk is átjött. Ez a lány, Csilla, 5 másik testvérével érkezett a gyermekotthonba. Tisztelettudó volt a felnőttekkel szemben, a társaival szinte sose volt konfliktusa. Alapvetően csendes, visszahúzódó gyerekként lehet jellemezni röviden. Ahogy telt az idő egyre többször volt a csoportunkban, már-már mindennapos vendég volt nálunk. Iskola után a szabad foglalkozások idejét is szívesen töltötte velünk. 

Egyik délután mikor a nevelői irodában írtam az adminisztrációs feladatokat, kérte hadd beszélhessen velem. Ekkor mesélt először igazán magáról és családjáról. Csilla 14 éves korában került be testvéreivel a szakellátásba. A szülei elváltak, és egyre többször bántották is egymást. Az édesanyjuk végül nem tudta egyedül tovább nevelni őket, ezért kerültek be. Ő a legidősebb köztük és nagyon szereti a testvéreit még ha néha azért össze is tudnak veszni. Az édesanyjával rendszeresen tartja a kapcsolatot, az apjával ritkábban mert ahogy ő fogalmazott - néha nem normálisan viselkedik. Az édesanyjuk és az édesapjuk is csak időnként látogatja őket. És az fáj neki nagyon, hogy a szülei között ennyire elmérgesedett a kapcsolat. Bármikor beszél valamelyikükkel, mindig szidni kezdi egyik a másikat és egymást hibáztatják amiért ők bekerültek és széthullott a család.

1_2.png

Csilla története szerint az édesanyja ment el otthonról velük. Egyik este felkeltette őket az anyjuk és úgy mentek, menekültek el otthonról. És arra is emlékszik, hogy nem volt jó érzés eljönni onnan még ha olykor rossz is volt a légkör.   Persze az anyját is megérti hiszen sokszor kellett azt látniuk, hogy fizikailag is bántotta az apja. Egy idő után persze ők is kaptak. De legtöbbször az öccse kapott. Szerinte azért, mert ő az egyedüli fiú a családban. És nagyon szeret ebben a csoportban lenni, mert itt valahogy nagyon jófejek a nevelők. Na és persze a barátnője miatt is, aki a mi csoportunk lakója volt.

Egy nap történt, hogy a lánynak vizsgálatra kellett mennie reggel kilenc órás indulással. Az őt kísérő nevelő kilenc óra után pár perccel érkezett meg, amire Csilla teljesen kifordult önmagából. A csendes visszahúzódó lány kiabált a nevelővel majd nagy ajtócsapkodások közepette az lett a vége, hogy nem volt hajlandó elmenni vele. Aznap délután átjött hozzánk és szemmel láthatóan nagyon szomorú volt. Ült a kanapén és csak nézett maga elé. Leültem mellé, csendben vártam hogy ha szeretné elmondja mi bántja őt ennyire. Rám nézett majd annyit mondott:

- Gondolom hallotta mit csináltam ma. Igen, válaszoltam.

Ezután elmesélte mennyire megbánta, hogy így viselkedett, de egyszerűen nagyon ideges lett.

Akkor volt utoljára ennyire kétségbe esett és ideges, akkor érzett ekkora haragot amikor bekerültek. Amikor anyja úgy döntött egyik este, hogy elmegy az apjuktól a gyerekekkel, anyaotthonba mentek. Nehezen szokták meg az ottlétet, de idővel egész jó volt már ott lakni. Ez így volt egészen egy évig, amikor is az egyik reggel rendőrök és a gyámhatóság munkatársai ébresztették őket. Az anyjuk otthagyta őket. És most tudja, hogy haragszanak rá a felnőttek, bocsánatot is fog kérni amiért így viselkedett.

Ekkor értettem meg kirohanásának valódi okát. Ezért voltak képesek teljesen megharagudni a testvérei is, ha valaki késett egy megbeszélt időpontról. Amikor várta a lány a nevelőt, hogy induljanak - az késett. Abban a pár perc késésben azt érezte cserben hagyták. Ugyanaz az érzés jött elő, mint azon a szörnyű reggelen, amit legszívesebben eltörölne életéből. Ezért volt indulatos.

Teltek a hónapok, évek. Csilla 17 évesen teherbe esett. Kettős érzései voltak. Nagyon szerette a párját, de nem szeretett volna elkerülni innen mert nagyon szeret itt lenni. És a testvérei is nagyon hiányoznának. Végül úgy döntött megtartja a babát.

1_4.jpg

A gyermek születése után a lány anyaotthonba került. A fiúval idő közben szakítottak és kapcsolatból kapcsolatba menekült. Ezek mind rövid ideig tartottak. A testvéreivel az idő előrehaladtával egyre kevesebbszer beszélt és találkozott. Az egyik nap reggelén végül úgy döntött elszökik az anyaotthonból, a gyerekét otthagyva. Ekkor hallottam róla utoljára pontos információt. Azóta csak szóbeszédek, „infómorzsák” vannak róla. Egy tőlünk messze lévő kis településen él. Van egy párja és azóta született még egy gyermeke. A párja bántja őt, és sokszor veszekednek.

A gyermekvédelemben gyakori a fiatalkori szülés. A gyermekvédelmi intézmények dolgozói naponta kerülnek kapcsolatba hasonló helyzetben lévő lányokkal és családjaikkal. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022-es jelentéséből kiderül az a megdöbbentő adat, hogy tavaly naponta 5 gyerek hozott világra gyereket. Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 1825 csecsemő született olyan anyától, aki még nem töltötte be a 18. életévét. Tavaly szintén ennyi kiskorú búcsúzott el a gyerekkorától, és került egy olyan felelősségteljes helyzetbe, amelyre nem feltétlenül állt készen. Korábbi statisztikai adatok szerint is a gyermekvédelmi gondozásban élő fiatal lányok kétszeresen felülreprezentáltak a 19 éves kor előtti teherbeesettek között, mint kortársaik. A szakellátásból való kilépést követően ez az arányszám még magasabb, gyakran, a következő terhesség időpontja is közel esik a kilépéshez.

1_3_1.jpg

Csilla kapcsán eltelt egy két év. Azóta nem hallottunk felőle. Sem mi, sem a testvérei. A lány a kapcsolatokban keresett valamit. Azt a valamit, amit érzelmi biztonságnak hívunk, amit a gyermekkorában nem, vagy csak elvétve tapasztalt. Az esetek többségében ezek a gyerekek a párkapcsolatokban keresik azt a fajta szeretetet és biztonságérzetet, amit nem kaphattak meg a szüleiktől. Ezek következtében válnak védtelenné olyan kapcsolatok ellen, ahol az abúzus, a szégyen, a kiszolgáltatottság lesz a társuk...

Kovács Krisztián

nevelő

_________________________________________________________

Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!

Szokásos kéréseim a végén:

Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:

Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.

Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.

A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com

Budapest, 2022-06-11

Vajda Zsolt

Szociális munkás

www.co-treme.hu

Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr9517854407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Így is lehet, lehet így is!

Jó gyakorlatok terjesztése a szociális - gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, civil és minden segítő, támogató munkát végző szervezet, szakember részére.

Címkék

10 történet (1) abúzus (1) addiktológia (1) Alacsonyküszöb (1) alapszolgáltatások (1) áldozatvédelem (1) alsófelső (1) Anglia (1) apa (1) armageddon (1) arserotica (1) átmeneti élethelyzet (1) a kérdés (1) bagázs (1) békésiskolák (1) Bence (1) Beton (1) Bioszentandrás (1) blog (1) coaching (2) covid (1) családsegítés (1) csoport (1) csoportmunka (6) csoportmunka az iskolában (1) Dénes (1) digitális oktatás (1) dilemma (1) Diótörés (1) drámapedagógia (1) drog (1) drogrehab (1) e-bug (1) edukációs csoportok (1) Eger (1) egyéni fejlesztés (2) egyszemélyes családsegítő (1) egy év (1) elindult (1) Értékelés (1) érzékenyítés (1) félelem (1) félelmeink (1) Felhívás (2) felzárkóztatás (2) Ferencváros (1) fogyatékkal élők (1) független színház (2) függő (1) gyanú (1) gyerekprogramok (1) gyerevilág (1) gyermekbántalmazás (1) gyermekjólét (1) gyermekotthon (2) gyermekvédelmi szakellátás (4) hajgumi (1) hajléktalaniroda (1) Hajléktalanság (2) higiénia (1) idősek ellátása (1) igazgyöngyalapítvány (1) instant módszertan (3) integráció (5) iskola (3) iskolai munka nyáron (1) iskolai szociális munka (4) iskolaőrség (1) iskolapszichológus (1) Jáccótér (1) Javaslatok (1) karácsony (1) Kezdetek (1) kisközösség (1) konfliktuskezelés (1) Könyvajánló (1) koronavírus (1) köszönet (1) közösség (3) közösségépítés (4) közösségi szociális munka (5) különleges lakásotthon (1) L. Ritoók Nóra (1) lakásotthon (1) lakhatás (1) láncfűrész (1) lifeloinglearning (1) média (1) mediáció (2) médiapedagógia (1) nagykorúság (1) Nevelőotthon (1) normatív krízis (1) nyári programok (1) online tanulás (1) örökbefogadás (1) óvodai munka nyáron (1) pályaelhagyás (1) pályakezdés (3) Pályázat (1) páratlan iroda (1) pedagógia (3) pedofília (1) periféria egyesület (1) prevenció (4) prevenciós csoportok (1) próbaidő (1) Rehabilitáció (1) Rendhagyó pályázat (1) rendszerabúzus (1) romák (1) Sajátos nevelési igény (1) Segítők segítése (1) social worker (1) speciális nevelőotthon (1) szabadidőszervezés (2) szakellátás (3) Szakmaközi együttműködés (2) Szenior (1) SZETA (1) szexuális felvilágosítás (2) szociális csoportmunka (7) szociális esetmunka (1) szociopoly (1) sztori (1) szülői csoport (1) szülői csoportok (1) tanoda (4) tehetség (1) televele (1) tíz történet (1) tomi (1) tréning (3) ügyfélszolgálat (1) újratöltés (1) utógondozás (1) utópia (1) választás (1) vendégposzt (2) Viszlát (1) VONESZO (1) workshop (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása