Így is lehet, lehet így is!

Így is lehet, lehet így is! 96.

  Egy szociális szakember, kolléga - Haklik Tamás - írt egy regényt.

Kedves bloglátogatók! Kedves szociális szakemberek!

Engedjétek meg, hogy a könyvajánlóm elején néhány random fogalommal kezdjek. Olyanokkal, amik mind a „civil” szóhasználatban, mind a szakmai kifejezések között is szerepelnek.

Szubkultúra, deviancia, deviáns csoportok, alkohol, drog, dealer, pubertáskor, szakmunkásképző, munkanélküliség, rasszizmus, bántalmazás, fiatalkori bűnelkövetés, könnyű testi sértés, súlyos testi sértés, gyilkosság, rendszerabúzus, családon belüli erőszak, és végül, de nem utolsó sorban:

2 x 3 betű: RAP. ÓZD.

Nos, ez utóbbiak - a kétszer három betű - fejezi ki talán leginkább a regény tartalmát. A ’90-es években egy kölyök, majd kamasz, majd fiatal ember útját… a mihez is? Merre is? Nem lövöm le a végét, mert nem is ez a fontos, hanem az odáig vezető útja. Ózdon, egy sajátos szubkultúra tagjaként. Lehet(ne) ügyfele is a gyermekvédelemnek, aztán a gyámhivatalnak, pártfogóknak, rendőrségnek is. Nem lesz, mert ezek a fiatalok olyan nagy számban léteznek és róluk olyan keveset tud a társadalom, hogy még a látókörébe sem kerülnek az ilyen – olyan, segítő vagy közigazgatási – és ha „ügyesek” – akkor a rendvédelmi, bűnüldözői szerveknek sem. Vagy ha igen, akkor nem igazán értik őket, és pár előítéletes, címkézős mondattal le is írják ezt a szubkultúrát. Leírják a vélt tulajdonságaikat és másik értelemben is leírják - kiírják őket, mint önálló entitással bíró személyeket, a társadalomból. Mert nem értjük, és nem is szeretjük az ilyeneket. Pláne, amiket csinálnak.

A könyv 40 fejezetből, 40 önállóan is megálló mozaikból, novellából rakja össze önmagát regénnyé. Időrendben haladunk az általános iskola végétől kezdve a fiatal felnőttkorig. Tragikus, vicces, sztoikus, megrázó, sztorizó, és bölcs történeteket olvashatunk egy gyerek, kamasz, majd fiatal útkereséséről, önmaga kereséséről és kitörési kísérleteiről. Ám a regényben nem csak ő a fontos. Hanem a közeg is. Az őt körülvevő város, annak minden intézményével, személyével. Van itt megemlítve pár iskola, tanár, kocsma, Disco, stb… Aztán lányok, fiúk, felnőttek. Ez utóbbiak mellékszereplők, ahogy az ilyen fiatalok életében mindig. Legyenek akár szülők, tanárok, rendőrök, egyebek.

Az író hitelesen mozog a könyv közegében. Egyrészt, mint a szubkultúra tagja, másrészt, mint Ózdi lakos, ahol jelenleg is dolgozik a hajléktalanellátásban. Szóval, ha valaki, hát ő ismeri ezt a közeget. Meg is írta! Kitűnően. Hitelesen. Ajánlom! Olvassátok!

A könyv itt megrendelhető:

https://talentumhouse.hu/termek/haklik-tamas-beton-2/

A kötet facebook oldala:

https://www.facebook.com/Haklik-Tam%C3%A1s-Beton-reg%C3%A9ny-111842278234463

_____________________________________________

És végül engedjetek meg egy személyes szálat:

Haklik Tamást, mintegy 15-20 éve ismerem. Hallgatóm volt a főiskolán. Ismeretségünk nem mondható szorosnak, de kapcsolatban voltunk ezalatt a másfél évtized alatt is, a főiskola után. Két eltérő generációt képviselünk, de mivel mindketten egy sajátos (zenei) szubkultúra részei voltunk fiatalkorunkban és némiképp vagyunk ma is – ki-ki a magáéban - sok a közös bennünk. Mindketten sokat köszönhetünk annak, amiben voltunk, ami a szocializációnk része. Ezért bizonyos témákban félszavakból is megértjük egymást. Köszönhetően a más és más, de sok tekintetben azonos szubkultúráinknak. Ezért olvashattam úgy Tamás regényét, hogy sok története ismerős volt a saját életemből. Eltérő generációt képviselünk ugyan, de az átlagostól eltérő – hm… diplomatikus vagyok - életút kialakítja a közös nyelvet, gondolatokat, érzéseket. Egymás megértését.

Érdemes ezt megpróbálnia a felnőtt társadalomnak is az éppen most élő/cselekvő deviáns gyerekekkel, fiatalokkal kapcsolatban. Hátha sikerül. Lehet próbálkozni…

Vajda Zsolt

Szociális munkás, olvasó

Balra a könyv szerzője, Haklik Tamás.