Így is lehet, lehet így is! 97.
Kedves bloglátogató, kedves szociális szakember!
Az alábbi rövid, ám annál ütősebb történet, két olyan munkatársunktól érkezett, akik szegregátumban és a közeli – mondanom sem kell – szegregált iskolában dolgoznak. Iskolai szociális munkások. Magam is megtapasztaltam, hogy szakemberként arra gondolok egy – egy ilyen munka illetve csoport kezdetén, hogy ezeken a helyeken más eszközökkel, módszerekkel érdemes dolgozni… aztán természetesen mindig az a vége, hogy nem. Nem. Mert nem az eszközben, módszerben van a lényeg, hanem a szociális szakember odafordulásában, empátiájában, türelmében, önazonosságában és a hitelességében. És hát ezeket „csaak” folyamatos önfejlesztéssel, önreflexióval és önismereti munkával lehet megszerezni.
Sikeres tapasztalati tanulást kívánok mindenkinek! Köszönöm szépen a két kollégának, hogy elküldték „sztorijukat". További sikeres munkát kívánok!
__________________________________
Áttörni a hallgatás falát…
avagy
Mit csinál egy szociális munkás 45 percben?
Reggel 8:00 óra, megérkezünk az egyik telepi iskolába. Felsős osztály, nagy létszám, de ennél már csak egy nagyobb dolog van: a hangjuk. Már második alkalommal vagyunk itt csoportfoglalkozást tartani, az elsőnél abba kellett hagyni a játékokat a hatalmas feszültségek és bekiabálások miatt. Így az előzményekről annyit, hogy beszélgettünk körben ülve: nem jó az osztályközösség, széthúzás van, fogalmazták meg páran a szóvivők közül. A „neveltek és a nem neveltek között nagy a feszkó” (ők így mondták). Tehát második alkalom, tudják kik vagyunk, miért jöttünk. A lányok közül páran odajönnek beszélgetnek, mesélnek a napjukról. A táblára felírják a nevünket egy szívbe. Már várták, hogy jöjjünk. Még mindig nem az igazi a légkör, látjuk a klikkesedést, megérkeznek vezérek.
Üljünk körbe. Na ez már megy! Hoppá! Akkor kezdjünk egy játékkal. Csináljunk földrengést! Ez tetszik nekik, szeretik a székfoglalósat. Középre áll az egyik csoportvezető, elkezdi egy nagyon személyes történettel, fokozza a feszültséget, majd elkiáltja: földrengés! Gyorsan cserélődnek a helyek, kimarad a következő mesélő. Az egyik vezéregyéniség…. nem veszi komolyan, terel, próbálja elpoénkodni. Jön a következő, már meg sem hallgatják öten-hatan túlordibálják, miközben beszélne. Intünk, oké gyerekek, ez így nem fog menni. Egymásra nézünk, az osztályhoz fordulunk: - rendben. Akkor itt vagytok rengeteg problémával egy rossz osztályközösséggel. Mi is itt vagyunk rengeteg munkával, amit abba fektettünk, hogy játékokat hozzunk nektek és jól érezzétek magatokat az osztályban. Akkor most felállunk és elmegyünk, mert ez így nem fog működni. Mi most őszinték voltunk, akkor legyetek ti is azok. Tegye fel a kezét, aki úgy érzi folytatná. Mindenki egyszerre felemeli a kezét.
Beáll az egyik domináns srác középre, elmond egy személyes történetet…
Meghalt a nagypapa és sokszor érzi, hogy ott van a közelben.
Feláll a következő: - figyeljetek, meghalt a mamám. Jön egy kérdés: - eltemettétek?
Igen. „Eltemettük. Olyan volt, mint egy földrengés”.
Kiáll a következő: - az van, hogy már öt nevelőszülőnél voltam, ebből kettő bántalmazott - kezdi. Ordítva, sírva folytatja: Az anyánk elszökött és maradtunk a testvéreimmel. Könyörögtem neki: „-anya ne hagyj itt minket!” Azt mondták az orvosok bolond vagyok, csak kitaláltam, hogy bántalmaztak, de higgyétek el, nem vagyok bolond csak elszakítottak a testvéreimtől…
Körbenézünk a csoporton…némán folyik a könnyük, senki nem néz fel, senki nem szólal meg…és mi tudtuk, hogy most törtük át a hallgatás falát…
Pusztai-Csiszár Evelin és Búza Károly
Szociális munkások
_____________________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2022-11-19.
Vajda Zsolt
szociális munkás, szupervizor
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.