Így is lehet, lehet így is! 101.
Előszó:
Az alábbi interjút azért is ajánlom elolvasásra, mert sok párhuzamot találok benne az oktatás és a szociális szféra között, továbbá a pedagógusok és a szociális szakemberek helyzetével, jövőjével (jövőtlenségével?) kapcsolatban.
_______________________________________________
Interjú Horváth Brigittával
Az interjút készítette: Kozma Marianna
KM : Egyike vagy annak a hat tanárnak, akiket novemberben elbocsátottak a budapesti Karinthy Gimnáziumból, mert a pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítésére válaszul résztvettetek a polgári engedetlenségi mozgalomban. Azon kívül, hogy figyelemreméltó a bátorságod, az interjút részemről az is inspirálta, hogy 2012-ben a nagyatádi Ady Endre Gimnáziumban érettségiztél. Utána Budapestre mentél egyetemre, az ELTE-re, ahol 2018-ban magyartanári ill. család-és gyermekvédő tanári mesterdiplomát szereztél. 2018. augusztusától 2022. novemberéig voltál a Karinthy Gimnázium magyartanára és egy 11.-es osztály osztályfőnöke. Hogy vagy, Brigi?
HB: Most már jobban, köszönöm szépen! A december nagyon kaotikus és fájdalmas volt, de több, mint két hónap elteltével azt hiszem, sikerült feldolgoznom azt, ami a hátunk mögött van. Ennek a veszteségnek a teljes feldolgozása egy hosszabb gyászfolyamat lesz, de úgy döntöttem, hogy januártól más szemüvegen keresztül nézem az egészet. Most azt mondhatom, hogy ez egy lehetőség is nekem és nem kesergek tovább! Megpróbálok előre nézni és a legjobbat kihozni ebből a helyzetből.
KM : Gondolom, hogy a gyászfolyamat enyhítésében az is nagy segítségedre volt, hogy óriási szolidaritás és nagy szeretet vett körül benneteket a diákok és a kollégák részéről és országos szinten is látható kiállás történt mellettetek.
HB: Megtapasztalni azt a sok szeretetet, ami felém áradt abban az időben, hihetetlenül jó érzés volt. Persze, fájdalmas, hogy ilyen körülmények kellettek ahhoz, hogy kiderüljön, hogy a munkámat és a személyemet milyen sokra értékelik!
KM: A közoktatás különböző intézményei különféle problémákkal küzdenek. Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy olyan nagyvárosi elit gimnáziumnak, mint a Karinthy?
HB: Az a 9 pont, amit a Civil Közoktatási Platform megfogalmazott mindenkire vonatkozik. Ezek, a nyilvános párbeszéd az oktatás megújításáról, a pedagógusok lejáratásának befejezése, az elbocsátott kollégák visszavétele, a sztrájkjog visszaállítása, önálló oktatási minisztérium visszaállítása, a diákok és a tanárok munkaterheinek csökkentése, esélyteremtő, minőségi közoktatás biztosítása az óvodától az egyetemig, a pedagógusok versenyképes, értékálló bérezése, tanszabadság! Amit mi is láttunk nap mint nap, azok az áldatlan állapotok voltak, amik közt dolgoztunk. Évek óta ázik az iskola és egy csapadékos ősz van mögöttünk, amikor beázott az épület, vödröket kerülgettünk, csúszásveszélyes volt, le kellett zárni termeket, a falak penészesedni kezdtek, konnektorokat ragasztottak le, mert a beázás miatt életveszélyes volt a helyzet.
KM: A 9 pontból melyiket érzed a legégetőbb problémának?
HB: A legsúlyosabb probléma számomra a bérek és a munkaterhek kérdése, hogy mennyit és mennyiért dolgozik ma egy pedagógus, illetve a szabadság hiánya.
KM: És ez nem csak a pedagógusok személyes problémája, hanem egy sokkal távolabbra ható tényező, ami aztán mindenkinek a problémája lesz. Mert a megalázóan alacsony bérek és a pedagógushiány között szoros összefüggés van!
HB: Döbbenetet vált ki, amikor megmondom, hogy nekem mennyi volt a fizetésem. Öt év munkatapasztalattal, mesterdiplomával, nyelvvizsgával, osztályfőnöki pótlékkal együtt a nettó fizetésem 232.000 Ft volt. Ebből kellett megélnem és albérletet fizetni hónapról hónapra Budapesten. Sokan azt hiszik, hogy ezt nem nehéz magánórákkal kiegészíteni, de én teljes állású magyartanárként hat csoportot tanítottam, 28-30 fős osztályokat és el lehet képzelni, hogy mit jelent ez! Például hetente esszé dolgozatokat javítani, ami nagyon viszi az ember szabadidejét. Én nem 40 órát dolgoztam, hanem annál többet. Ezért a megalázóan alacsony fizetésért kidolgoztam a lelkemet. Nem voltak szabad délutánjaim, nem voltak szabad hétvégéim, programokat kellett visszamondanom, mert másnapra készülnöm kellett. A Karinthyban rengeteg tehetséges diák tanul és nem tudtam megtenni, hogy felkészületlenül megyek be akár egyetlen órára. Nagyon jól tudtam, hogy hol fognak belekérdezni, mire kíváncsiak és emiatt nagyon alaposan fel kellett készülnöm és ez sok idő volt!
KM: Milyen hatással van a munkára, hogy rendesen leamortizálják az elhivatottság-tudatot és a munkakedvet a borzasztóan alacsony fizetések és az ebből adódó méltatlan életkörülmények?
HB: Kiégett pedagógusok dolgoznak a pályán. Mi nem tudjuk letenni a munkát, nem tudjuk otthagyni az irodában, emberekkel foglalkozunk, lelkeket ápolunk. Nem lehet megcsinálni azt, hogy a munkaidő lejártával abbahagyjuk a napi tevékenységünket. Ez nagyon megnehezíti a mindennapjainkat.
KM: A tanárhiány következményeit talán már érzik azok, akiknek iskolába járnak a gyerekeik és esetleg távolabbi céljaik vannak a tanulással. Nálatok is létező probléma volt, hogy nem minden órára jutott szaktanár?
HB: Az elit gimnáziumok kiváltsága, hogy a szakos lefedettség megvan, így volt ez nálunk is. Minden előkészítőt el lehetett indítani, minden órát szaktanár tartott, ugyanakkor az már megjelent, hogy bizonyos órákat egyetemi hallgatók tartottak meg és őket már óraadóként foglalkoztatták, mert nem találtak szakképzett tanárt. Viszont, a kerületben és a környékbeli általános iskolákban lehet látni, hogy hihetetlen módon küzdenek a tanárhiánnyal. Simán van, hogy a fizikaórát a magyartanár tartja, a földrajzot meg a matektanár.
KM: No, de miért olyan nagy baj ez?
HB: Ha minden ebbe az irányba halad tovább, nagyon kevés elhivatott és szakmailag is magasan képzett pedagógus marad a pályán. Ha pedig bármelyik komponens hiányzik, annak súlyos következményei lehetnek, illetve van, ahol már vannak: a tanulás nem szól másról, mint adatok bemagolásáról, tényközlésről; funkcionális ismereteket, összefüggéseket nem tanul a gyerek, mert nincs rá idő, nincs rá szakember, a szaktanár nem szaktanár, maximum egy leckével jár a diákok előtt; tehát nem beszélhetünk minőségi oktatásról. Ez a tananyag felőli megközelítés. De ennél sokkal fontosabb az emberi oldal felőli megközelítés. Egy kiégett, belefásult pedagógus túlél, nem kezel lelki problémákat, konfliktusokat, és nem feltétlenül azért, mert nem akarja, hanem mert nincs rá szeme, kapacitása, így válva alkalmatlanná arra az összetett pedagógiai feladatra, amit az oktatási intézményeknek biztosítania kellene. Az iskola nem lesz más, mint gyermekmegőrző.
KM: Az ország több iskolájában, különösen a budapesti középiskolákban a diákok nagyon tudatosan, okosan, szervezetten mozgósították erőiket. Mit érzékeltetek ti előtte a diákok és a szülők felháborodásából? Miben látják ők a bajok okát?
HB: Nálunk inkább a beletörődés volt a jellemző, hiszen mi, tanárok mindent megtettünk azért, hogy a gyerekek a legszínvonalasabb tudást kapják, hogy a legjobb egyetemeken tanulhassanak tovább. Viszont, a leterheltséget, a sok felesleges tanulnivalót ők is érezték a bőrükön...meg amikor esernyővel ültek órán, mert beesett az eső a terembe! Egy kicsit elégedetlenkedtek, hogy a tankerület nem teljesíti azokat a feladatokat, ami az ő hatáskörük lenne. Mi viszont a tanári szakmai munkát beletettük és ez viszi tovább a rendszert paradox módon.
Amikor mi határozottabban kiálltunk, ők is követtek: a diákok és a szülők is. Ősszel nagyon nagy támogatást kaptunk tőlük, együtt harcoltunk, ami sok erőt adott.
KM: Ti, akik elvszerűen és következetesen kiálltatok a diákok, a kollégák vagy használjunk nagy szavakat, az ország jövője érdekében óriási személyes kockázatot vállalva, hogy látjátok? Megérte?
HB: Abszolút megérte! Nem volt veszítenivalóm, mert úgy éreztem, nekem ennél rosszabb már nem lehet! Bárhová elmegyek dolgozni, a fizetésem magasabb lesz, ellenben a stresszfaktor és a munkateher alacsonyabb. Félelemben sem akartam élni. Azok a fenyegetések, amiket átéltünk, senkivel szemben nem megengedhetőek. Nem elég, hogy méltatlan körülmények között dolgozunk, még folyamatosan ott van felettünk Damoklész kardja.
KM: Mikortól kezdted el azt érezni, hogy most már elég?
HB: Kezdetben még vitt a pályakezdők lendülete. Az első két évben nem érdekelt annyira a fizetés és hogy milyen sokat kell érte dolgozni, mert végre azt csinálhattam, amit igazán szeretek. Aztán amikor kezdett kirajzolódni a jövő, hogy ebből a fizetésből mi mindent nem engedhetek meg magamnak, és hogy ilyen munkaterhelés mellett nem lehet normális életet élni, elkezdett gyűlni bennem, hogy ha minden így marad, akkor ebből ki kell lépnem!
KM: Értem. Így teljesen logikus lépés volt részedről, hogy beleálltál a tiltakozásba. Hátha meg lehet javítani a rendszert! Én ebben nem hiszek, hiszen a NER egyik fontos eleme, hogy az oktatás is a végletekig központosított szerkezettel működik, minimális beleszólást és szabadságot sem engedve a szereplőknek. Ugyanúgy, ahogy az egész ország! Meglátásom szerint ez egy nagyon is kiszámított működési mód, ami a kiszolgáltatottságra és a megfélemlítésre alapul. Épp ezért én semmi reményt nem látok a változásra!
HB: Egy kicsit én is reményvesztett vagyok. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mégis sikerült némi eredményt elérnünk! Mégpedig azt, hogy végre rengeteg információ került a köztudatba arról, hogy hogy is állunk a közoktatásban. Viszont, én is osztom azt a véleményt, hogy a mai siralmas helyzet egy tudatos leépítés következménye. A Karinthyban is hallottuk, hogy a kéttannyelvű képzés drága, a csoportbontásban zajló órák költségesek és a magasszintű nyelvoktatás sem feltétlenül szívügye egy propagandára alapozó rendszernek. A „hazaszeretetre” nevelés szlogenjével nem fér össze, hogy a magasan képzett középiskolás diákok egyre nagyobb számban külföldi egyetemeken folytatják tovább a tanulmányaikat.
KM: Igen. A rendőrminiszter meg is nevezte a felelősöket. Természetesen, a pedagógusok. Hogyan tovább magyar közoktatás ezek után?
HB: Őszintén? Várom az összeomlását! Le kell érni a gödör legmélyére, hogy aztán újjá lehessen építeni. A január elején meghozott két rendelet nem arról szól, hogy innentől kezdve pozitív változások lesznek. A legújabb teljesítményértékelési tervezet vagy a tanárok kirúghatóságával kapcsolatos új szabályok inkább a kiszolgáltatottság növelésének és a könnyebb büntethetőségnek az irányába mutatnak. Azt hiszem, ha én még a rendszer része lennék, akkor ezek után mondtam volna, nagy valószínűséggel, hogy ebből nem kérek! Sok kollégától hallom, hogy ha ki is húzzák év végéig, akkor utána fel fognak állni, mert ebben a struktúrában így megmaradni nem lehet.
KM: Én nem tartozom azok közé, akiknek bármilyen illúziói vannak a rendszer határait illetően. Például simán el tudom képzelni, hogy az sem drága ár a hatalom számára, hogy hagyja tönkre menni, megszűnni a Karinthyt. Akár csak ráijesztésképpen is, bosszúból. A diákok és a maradék tanárok majd elmennek máshová, hiszen Budapesten van még elég elit gimnázium, ráadásul ezek a gimnáziumok nem is egyforma erővel álltak bele a tiltakozásokba. Nektek volt olyan érzésetek, hogy most már aztán tényleg tömegek háborodtak fel? Vagy ez csak egy érzéki csalódás volt? Hiszen a tanárok, a szülők és a diákok túlnyomó többsége hallgat.
HB: Egy ponton éreztem azt, hogy valami elindult. Ez az volt, amikor a Tanárok a tanárokért mozgalom megszületett és aláírtuk azt a nyilatkozatot, hogy ha további elbocsátások lesznek a kölcseys kollégák után, akkor egységesen kiállunk a kollégák mellett. Számomra nagy csalódás volt, hogy amikor minket kirúgtak, ez nem történt meg! A félelem megint erősebb volt, mint a szolidaritás! Elkezdődtek a lebeszélések, a mi iskolánkban is így volt. Ha csoportosan nem ment, akkor egyesével keresték meg az embereket és úgy próbáltak a lelkükre hatni. Volt fenyegetés, lelki terror, azzal, hogy ha ezt tovább csinálod, akkor tönkremegy az iskola és miattad fog tönkremenni.
KM: Hogyan tovább, Brigi?
HB: Amíg nem javul a közoktatás helyzete, nem fogok visszatérni ebbe a rendszerbe, hiszen az áldatlan állapotok miatt emeltem fel a hangom. Most egy ideig tanítani sem szeretnék intézményi keretek között. Vérzik a szívem, hiszen ezért tanultam, ezt tudom professzionális szinten csinálni, ugyanakkor a megalázásból, a gúzsba kötésből nem kérek többet. Február közepétől közművelődési referensként fogok dolgozni, továbbra is a köz javát szolgálva, némiképp a kultúra, az ismeretterjesztés, élményadás közelében maradva. És nagyon bízom benne, hogy egyszer visszamehetek majd a diákok közé sokkal nagyobb megbecsültség és tanszabadság mellett – szeretnék nem csak lélekben pedagógus lenni.
________________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-04-12
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.