Így is lehet, lehet így is! 108.
Előszó:
Meggyőződésem, hogy az alábbi írás, akár vitaindító is lehetne egy oly sokszor elkezdett, de soha be nem fejezett dilemma, kérdéskör, vita kapcsán. Olvasásához higgadtság és józanság szükséges.
Tisztelem a szerző bátorságát, ahogy leírja, megírja a valóságot, amin átsejlenek a személyes érzései, az emberi szeretete és szakmai elköteleződése a nehéz sorsú gyerekek iránt.
A témakörben írt első blogbejegyzése csupán pár napja jelent meg. Itt található:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2023/08/02/van_egy_sztorid_820
Én meg, átírva, rövidítve József Attila oly sokszor idézett sorát az „érted és nem ellened” jegyében ajánlom olvasásra minden kollégának és bárki más érintett vagy nem érintett felnőttnek mindkét írást.
Gyermekotthoni anziksz 2.
avagy
Ki védi meg a gyerekvédőket?
Az öregrókák pillanatokon belül rácuppannak a megszeppent jövevényekre. A cuki hároméves néhány napra elbúcsúzhat a lábacskái rendeltetésszerű használatától, mert padlót nem igazán érintenek ezután. Az "én már tudom..." sorsok dajkálják, terelgetik a "nem tudom, mi történik velem..." sorsokat.
Nem sokáig. Minden csoda, és az újak megszeppenése, három napig tart. Vagyis addig, amíg nem kezdik otthonosan érezni magukat ott, ahol vélhetően sosem lelnek otthonukra.Innentől elkezdődik az a hosszan tartó szakasz, amikor már a sorsok cseppet sem lesznek tekintettel egymásra, s ha a helyzet úgy kívánja, egymás farkasaivá válnak. Az erősebb jogán! Annak van tekintélye, aki erővel megvívott érte. Arra figyelnek, arra hallgatnak. És pont!
A fókusz kezd áttevődni a felnőttre. Jó esetben még mindig kicsit riadtan kapaszkodva a simogató kézbe, ölelő karokra, csüngve a nyugtató szavakon, gondoskodó kérdéseken, értő figyelmen.
Majd lassan, lassan ráéreznek, mi is történik velük valójában. Hogy anyu nem jön másnap, és harmadnap sem, ahogy ígérte. Hogy nem csupán két hétre vannak itt, "amíg anyu és apu mindent elintéz..." Elkezdenek befeszülni, lázadni. Ezzel együtt hibáztatni a felnőttvilágot azért, ami velük történik. És ezt a világot pont az a kéz jelképezi számukra, amely gondoskodna, simogatná. Tudjuk, projekció a javából, nem is lenne ezzel semmi probléma. Nagyjából értjük mi a gyermeklélektant, és a családból kiragadott gyerekek működését.
A gond ott kezdődik... Hol is? Hm!...
Most verjem ki a biztosítékot a gyermeki jogokkal?! Mert hogy azon passzusokat, amelyek arról szólnak, hogy a felnőtt nem bántalmazhatja semmilyen formában a gyermeket, már a nyolcéves is tudja. Nagyon helyesen!
És hogy rendőrért, gyermekjogi képviselőért, ombudsmanért kiálthat, ha őt sérelem éri. Nagyon helyesen!
És kiált is.
De hogy egy ilyen drámai helyzetet megélt gyerek, amely legtöbbször ingerszegény, alulműködő és gyakran deviáns családmintákkal, jókora adag lelkisérüléssel és érzelmi éretlenséggel mit tart bántalmazásnak, vagy sérelemnek, az már nagyon-nagyon képlékeny.
Gyakorlatilag, mindent, amit kényelmetlennek tart. Ami nem (a tőle elszakított) anyu vagy apu. Ami alól ki akar bújni. Amit nem akar. És gyakorlatilag nem akar mást, csak szabadulni innen.
Ergo, azt is mondhatnám, hogy a gyermeki jog egy olyan takaró, amit minden gyermekotthonos kiskölyök precízen magára szab. Alá lehet bújni, amikor nem hajlandó betartani azokat a szabályokat, amelyek saját védelmét hivatottak szolgálni, amikor nem hajlandó megtenni azt a minimumot, amelyek által önállóságra tehet szert, amikor nem hajlandó tanulni, de akár csak ágyba maradni, amikor beteg, és sorolhatnám.
Ombudsmanért kiált, amikor a felnőtt határozott mozdulattal megállítja a rongálásait, rendőrért kiabál, amikor a nevelő megfogja a kezét, amellyel elvakult dühében üti a kistestvérét, gyermekjogi képviselőért kiált, amikor nem ízlik az kaja és a felnőtt megkéri, hogy legalább ne kenje ki a konyhát a májkrémmel, ha már nem eszi. Kicsinálással fenyegetőzik, amikor megrója, amiért meglopja társait.
A gyerekvédő eszköze pedig a pozitív megerősítés, a példamutatás, együttműködő, erőszakmentes kommunikáció, és hasonlók, amelyek nyelvét a gyermek nem érti. Otthon nem ezen a nyelven beszéltek. Meg kellene tanítani rá! De tanítást csak attól fogadnak (valamennyire) el, aki erősebb. Aki fizikálisan is fölényt jelent...
Szóval, csapda a javából!
Az alig nyolcéves "megmondom a rendőrnek, hogy gyerekkínzó maga!"-tól a tinédzser "kirúgatlak gecikurva!"-ig elég széles a paletta. Amelyen a "nem érhet hozzám a felnőtt" jegyében verbálisan és tettleg is a kicsinyke élete óriási frusztrációját az őróla gondoskodó felnőttre zúdítja. Válogatott durvasággal, szóban, tettleg!
Addig addig, amíg.... (nem, nem kérem szépen, nem ad egy nevelési célzatú atyai sallert, nem kapja el a grabancát, hisz kapott már vizsgálatokból, ellenőrzésekből, macerákből bőven!)... szóval, kizárólag addig (és egy perccel sem tovább) amíg ki nem növi magát a durvaság akkorára, hogy a felnőtt kényszerül rendőrt hívni.
És a gyerekvédelem a gyermeki jogok égisze alatt nem tudja megvédeni magát... de ami ennél is rosszabb, a gyermekeket sem saját maguktól.
Megoldás? (Sajnos azt gondolom, megmarad ez költői kérdésnek a javából...)
U.i.
És lehet őket szeretni... ezzel együtt, mégis! És a feltett költői azért fontos, mert fontosak, ők fontosak, a gyerekek!)
Lovretics Gréti
Szociálpedagógus
__________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Legújabb sorozatom, az „Egy csónakban evezünk!” címet viseli. Ebben olyan írásokat várok, melyek a szakmaközi együttműködésről szólnak az oktatás-nevelés, a szociális-gyermekvédelem, és az egészségügy területei között.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2023-08-06
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Az írásban szereplő képek forrása: www.pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.