Így is lehet, lehet így is! 42.
Az alábbi írást egy Gyermekjóléti Központ munkatársa juttatta el hozzám.
Nem tagadom, elsodort. A lendülete, az irama, a tevékenységeik sokszínűsége. A szerző érezhetően erősen motivált a korona vírus által okozott helyzetek és kihívások megoldására, segítség és támogatás nyújtásra, és egyáltalán, a szakmai helytállásra. Csak ajánlani tudom az alábbi bejegyzést. Feltéve, ha tudsz, kedves olvasó, lépést tartani vele. :)
A szerző kérésének megfelelően, anonim módon.
Egy napom - sodrásban
Másfél hete vagyunk home office-ban, ez a nyolcadik napom itthon, munkában. Kialakult a rutin, aminek a gerincét ma a 10 órás videókonferencia adja. Gyakorlott vagyok, ráérek 9:55-kor rácuppanni online platformunkra. Az első Zoom Teamünk előtti hétvégét végig kísérő szorongásom elmúlt. Akkor döbbenten figyeltem magam, hogy miért aggodalmaskodom? A Zoomra fellépést megtanultuk, minden kolléga végigcsinálta, nekem a teamre kész volt a forgatókönyvem, azaz felgyűlt a tennivalók sorozata, és mivel hetekre előre betábláztuk magunkat a feladatainkkal, tudtam, hogy lesz mit megbeszélni, elrendezni. Aztán egyszer csak belém csapott a felismerés, hogy nem feltétlenül a digiteam idegesít, hanem a vészreakcióim a most aktuális vészhelyzetből adódnak, és a munkában is megjelennek.
Számtalan kérdés is nyugtalanított, hogyan tudunk teamként működni egymástól távol; rengeteg ötletet, tennivalót írtunk fel, megtudjuk-e csinálni. Mit kezdünk azokkal a gyerekekkel, akik elérhetetlenek, vagy akiknek eszköz kell, vagy azokkal, akik eddig sem voltak motiváltak, vagy ahol a szülő nem motivált a gyerek tanulmányi munkájának támogatására, hogyan tudjuk segíteni a pedagógusokat, mi lesz, ha lebetegszünk, nem túl nagy falat-e az egész.
Az út az első lépéssel kezdődik, mi megtettük.
Tudtam, hogy zűrös lesz a meeting, mint ahogy az is lett, mert nehezen álltuk meg, hogy egy beszéljen csak, mert a sávszélesség nem volt mindenkinek elég sztráda, mert időnként kidobott valakit a net, majd amikor ő visszakapaszkodott, elakadtunk, mert megkérdezte, hogy mit beszéltünk meg nélküle. El is határoztuk, hogy másnap más platformot próbálunk ki, hátha az egyszerűbb. Aztán belerázódtunk.
Ma kávézás közben átnézem a levelezésünket. A mi csoportunkét, a két másik telephely leveleit, lecsekkolom a face-n zajló intézményi chatbeszélgetést, és a csoportot. Vezetőink az elmúlt napokban folyamatosan dolgoztak a tájékoztatáson és a járványhelyzetre való átálláson, így gyakorlatilag az ágazati vezetés előtt járunk. A chat-en látom, hogy új vezetői sorvezetők készülnek, egy a GDPR-ról mostanra, a másik a munkaidő könyveléséről, amit majd feltehetően fog kérni a fenntartó. Csoportunkkal erre már felkészültünk, úgyhogy munkanaplóban mindenki vezeti a telefonjait, elvégzett feladatait, egyelőre nem túl részletesre bontva, de átláthatóan.
A e-levelezésben olvasom, hogy egy osztályfőnök több gyereknevet felsorolt, akikkel nem tudott dűlőre jutni, nem jutnak hozzá az a tananyaghoz, mert a szülő nem lépett be a Krétára, telefonon ugyan elérte, de nem volt vele együttműködő, azaz lerázta, vagy voltak, akiket el sem ért. Számítottunk ezekre a helyzetekre, de megvártuk, hogyha az iskolák elkezdték a digitális oktatást, és rendezték soraikat, akkor ők próbálják meg átlátni, hogy ki maradt ki, és kit kell jobban megtámogatni. Most ezeket a családokat, gyerekeket vesszük számba részben az oktatási intézményektől, részben a családsegítőktől, esetmenedzserektől kapott információk alapján.
Szóval erre a helyzetre készítünk egy gyors tervet a központvezetővel, hogy mikor lépjenek be a családsegítők és az esetmenedzserek, meddig a mi kompetenciánk. A megbeszélést gyorsan felskiccelem és elküldöm a vezetőnek, kirakom a közös felületünkre, és még megnézem, hogy hogy áll a két Facebook oldalunk, amiből egy a gyerekeké, egy a szülőké. Még kicsi az aktivitás, de mi lelkesek vagyunk és gyűjtjük a megosztások lehetőségeit helyi csoportokkal, helyi médiával, GYIÖK-kel, (Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat – a szerk.) és stb…, mi azért töltjük fel a képes, szöveges, kisfilmes tartalmakat.
Aztán becsúszik egy gyors telefon egy szomszédos központ csoportvezetőjétől, hogy hogyan boldogulunk a Kenyszivel, (Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szolgáltatást Igénybevevőkről – a szerk.) tanácsot kérne pár dologban. Elmondom neki, hogy a mi nagy témánk ma teamen az adatrögzítés, és utána tudom elmondani, hogy nálunk hogy sikerült. Aztán elmeséli, hogy ők hogyan keresik meg az elkóborolt bárányokat, azaz a digitális padba be nem ülteket.
10 óra. Szól a laptop, összegyűlünk. Egyre gyorsabban csatlakozik fel mindenki. Egyik kollégánk megosztja a képernyőt, és elkezdi végig vinni a Kenyszi (Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szolgáltatást Igénybevevőkről – a szerk.) bejelentkezést, valamint a felületet. Az elméletet tudja mindenki, mert az oktató pdf-et áttanulmányoztuk, voltunk páran oktatáson, és néhányan már rögzítettek is. Eddig nem tudtunk foglalkozni vele, mert igazítani kellett a regisztráción, hozzárendelésen, belépésen, de még van három hetünk január-február rendszerbe táplálására.
Az intézmények berögzítése haladós, és el is készül a nap végére. Az egyéni tevékenységeken fennakadunk, és kérdéseink is termelődnek, ilyen, minthogy mi van akkor, ha 5 alkalmon túl is találkozik az iskolai szociális munkás a gyerekkel, de nem családgondozás a találkozások tartalma, vagy mi pontosan az egyszeri és mi a kezdeti, és hogyan folyamatos. Pörgetjük az oktatóanyagot, böngésszük az oktatáson készült vázlatot, és magyarázzuk egymásnak. Közben bekúszik az élet, és szóba kerülnek azok a gyerekek, akikért aggódunk. Van, aki már megjelent a facen a chat-ügyeleten, ez jó. Egyeztetünk arról, hogy ki után hogyan nyúlunk.
A délután is hasonlókkal telik: Kenyszi, chat-ügyeleti beosztás, levélírás az osztályfőnököknek. Korábban kiküldtünk minden iskolának színes. szagos, látványos, elérhetőséges, „az iskolának, gyerekeknek, pedagógusoknak ajánljuk magunkat a különleges helyzetben is” leveleket, lassan csorognak az információk.
Közben összeáll a következő napi meeting témasora is. Elolvasom a face-re kikerülő anyagokat, rákattintok a hivatkozott linkekre, némelyikben szívesen benne ragadnék. Pl. a Tajgetosz Show teknős és nyúlversenyében (not spoiler) hogyan értelmezik a győzelmet?
Holnap azokról a kihívásokról (challenge) beszélünk, amiket a gyiökösökkel szeretnénk online felkínálni a gyerekeknek. :) Nagyon kíváncsi vagyok. :)
Figyelmeztetem magam: a netes munka, a kommunikáció más, a monitoron élesebb, kontúrosabb az arc, a hangok erősebbek, vagy elmosódnak, alapzajok vannak, a mondanivaló karcosabb. Látom, hogy melyik kolléga nyugtalanabb, bizonytalanabb, ki ideges és miért, ki kit ingerel, ki türelmetlen, és nekem is jobban kell vigyáznom a kommunikációra, kommunikációmra. Hálás vagyok azért, hogy partnerek vagyunk, a tudásukért, színes ötleteikért, kreativitásukért, rugalmasságukért, elkötelezettségükért.
Még két telefon esik késő délutánra. Miit csinálunk most, és mit lehet tenni abban az általa felvázolt bizonyos helyzetben, kérdezi nagyrabecsült volt egyetemi oktatóm, valamint megvitatjuk azt is, hogy most nem hiányzás a hiányzás az Oktatási Hivatal szerint sem, mert nem értelmezhető. Megbeszéljük, hogy az együttműködésen van a hangsúly. Mi lesz az 50 órás védelembe vételi felülvizsgálatokkal, ahol a családi pótlékot vissza kéne adni? Eszmecserélünk. A másik telefonban jelzőrendszeri tanácsadó kollégával egyeztetünk arról, hogy ki mit írt a jelzőrendszeri intézkedési tervbe. Erről is eszmecserélünk. Tartalmilag nem sokat lehet. Építkezni fogunk feltehetően június után, addig meg kapcsolatot tartunk azzal, akivel tudunk.
Aztán vége a munkaidőnek. Még később is pittyeg a mobilom, ahogy a chaten jön üzenet a központos Team csoportra, csekkolom, majd megnézem a Drive-üzenőnket, feltöltöm az Oktatási Hivatal GYIK-ját, hogy holnap a többiek is elolvassák. Átfutom a feltöltött linkeket, hogy mi menjen ki az oldalainkra, de aztán leállítom magam.
Holnap is lesz nap…
_______________________________________________________________________________________
Kedves Kolléga!
Mit csináltál a héten?
Volt-e valamilyen sikered? Netán kudarcod?
Hogyan telt egy napod?
Mondjuk a hétfőd, keddet, vagy a szerdád, netán a csütörtököd, pénteked? Esetleg szombatod?
Írd meg, hogy mások is lássák, megismerhessék, átérezhessék szakmád, hivatásod mindennapjait! Akár anonim módon!
Részleteket a korábbi felhívásban olvashatsz. Itt:
És a szokásos kérésem a végére:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2019-04-01.
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.