Így is lehet, lehet így is! 62.
Kedves kollégák!
Ez az írás nem egy napról szól!
De benne van minden egyes nap, amit a kolléga átél, megél!
Fogadjátok szeretettel, mert úgy írta. Nektek!
__________________________________________________
Nincs búcsú
Marcsi vagyok, Marcsi néni, ahogy a 11 nevelt gyermek szólít egy Fejér megyei Lakásotthonban.
Átlagos ember vagyok, 45 éves, van két saját fiam, 28, és 25 évesek, és van 3 gyermeke a férjemnek, akiket sajátomnak tekintek.
Van gyönyörű 3 lány unokám, Maja, aki 3eves, Lora, aki másfél éves, és Anna baba aki 5 hónapos.
Nevelő intézetben éltem a tinédzser koromat, Dégen és Előszálláson.
Most már bemutatkoztam, így akkor mesélnék a munkáról.
Gyermekkori tervem, álmom vált valóra azzal, hogy családból kiemelt gyermekekkel foglalkozhatok.
Mindig is a szívügyem volt, hogy olyan gyerekekkel dolgozhassak, mint én voltam...
A mai világban nagyon nagy megszorítások vannak, mint máshol is, úgy a Gyermek védelemben is.
Minden kivan számolva, mennyi pénzből kell a napi élelmezési feladatot megoldani, ezt bekell tartani, na de én sajnos nem tudom betartani.
Ha éhes a gyermek, akkor nem érdekel a szabály, adom, amit csak lehet.
A mi napjaink a nyáron élmény dúsan teltek, és jó volt látni az örömet a lurkóim arcán.
Elvittem őket mind a 11 családból kiemelt, igazi vegyes felosztású csapatomat, élmény fürdőbe teljesen ingyen, és voltunk ingyenes fagyizáson is!
Nevelőként bizony a leg fontosabb az volt, hogy a gyerekeknek mosolyt, vidámságot varázsolják az arcukra.
Az élmény fürdőben a közös csúzdázás, pizza evés, fagyizás, felejthetetlen emlék.
Minden velünk töltött perc nekem óriási boldogság.
Legcsodálatosabb dolog az, hogy mindig várnak, mikor jövök dolgozni.
A karantén idején sem unatkoztunk, hatalmas tollas bajnokságot rendeztünk, a fődíj Milka csoki volt, persze Marcsi néni vesztett, így kikellett nyitom a pénztárcát, de megérte mert szeretem a munkám...
Családból kiemelt gyerekekkel dolgozni nem könnyű.
Megszereted, nevelgeted, aztán egyszer csak el kell engedni a kezét...
Ezt a hivatást csak szeretettel, hatalmas oda adással lehet csinálni...
Ha nincs szeretet, akkor elvesztél!
Ha én dolgozom, állandóan közösen játszunk, főzünk.
Most, hogy már iskola van, így nincs hétköznap konkrét program, de a délutáni tanulás után kérés nélkül focizunk, tollasozunk, vagy éppen az intézményben lévő udvart szépitjük együtt.
A napokban arra gondoltam, hogy váltok, és máshol fogok dolgozni.
Bevallom őszintén, kaptam egy ajánlatot, több pénz, kevesebb felelősség, több szabadidő.
Már épp beszéltem is kolléga nőmmel, hogy elmegyek, amikor észrevettem, hogy a gyerekek fülelnek... Érezték, hogy talán elmegyek tőlük, és nem lesz több közös program.
Nem döntöttem el egészen a mai estig, hogy megyek e, hogy azt az utat választom, ami könnyebb ugyan, de nem arról szól, mint amit most csinálok...
Ma este ezek a kicsit kesze-kusza tele helyesírási hibákkal, de mindennél többet érő sorok vártak a nappaliban a közös asztalon...
Ezeket a sorokat olvasva, potyogtak a könnyeim, és rájöttem, hogy nem... Nem... És nem váltok... Maradok... Maradok azokkal a gyerekekkel, akiket szeretek, akik a saját gyermekeim mellett az enyémek is... Mert szeretni kell őket!
És mint írtam: Ezt a hivatást hatalmas szeretettel, türelemmel, és elhivatottsággal lehet csak végezni.
Nem bántam meg a döntésem.
Kedves Szociális Munkás Kollégák!
Kívánom nektek, hogy ti is ilyen jól érezzétek magatokat a szakmában, mint én!
Marcsi…
/Marcsi néni, ahogy a gyermekek hívnak/
A fotók a poszt írójának felvételei.
__________________________________________________________________
Kedves kollégák!
Jelenleg két sorozat megy itt ezen a blogon. Mindkettő a ti írásaitokat adja közre.
Egyik a „Szociális szakember egy napja” címet viseli, melynek indulásakor arra kértelek benneteket, hogy írjátok meg egy napotokat.
A legutóbbi felhívásom ebben a tárgyban itt olvashatjátok:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/04/15/a_szocialis_szakember_egy_napja_felhivas
A felhívásban megjelenítettem a korábbi ilyen jellegű kéréseimet és az addig beküldött és közzétett írások elérhetőségeit (linkek) is.
Másik sorozat „Van egy sztorid?” címmel került megosztásra.
Ebben történetek megírására bíztatlak benneteket.
A felhívásom, kérésem itt olvasható:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/08/18/van_egy_sztorid
Bármelyik felhívásom kapcsán, örömmel és izgalommal várom, fogadom írásaitokat!
Továbbá:
A blog eredeti szándékát nem felejtve, hiszen mégiscsak:
„Módszertani szerszámosláda szociális – gyermekvédelmi szakembereknek”,
az
„Így is lehet, lehet így is” jegyében:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2020-09-15.
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.