Így is lehet, lehet így is! 66.
Kedves kollégák!
Az alábbiakban egy, idősek ellátásában, mentálhigiénés szakember munkakörben dolgozó kollégának, a Covid vírus miatt megváltozott munkájáról olvashattok. Minden tiszteletem a mindenfajta otthont nyújtó ellátásban dolgozó kollégáké!
A bejegyzés írója anonimitást kért.
Egy nap? Egy hét? Nem mindegy…?
Szociális munkásként végeztem. Fiatal, 30 éves vagyok. Idősek otthonában dolgozom, mint „mentálos”. Korábban megvolt minden hétre a beosztásunk, hogy mikor mit csinálunk.
Hétfőn, kedd bevásárlás a Tescoban a lakóknak, ki mit kér. Általában két jó nagy felrakott kocsi, több órás vásárlás, meg a csomagok kiosztása, persze meg akkor is volt hogy sajnos velünk pörölnek utána hogy mégsem jó amit vásároltunk, persze van aki szándékosan csinálja, nem elég hogy már a végére a vásárláskor elfáradunk, plusz látván az emberek megrökönyödését a két teli kocsitól, legszívesebben mindig mondanám az embereknek , hogy ezt nem magunknak hanem a hozzátartozójuknak is vehetnénk....filmet néztünk, társasoztunk, kártyáztunk, az udvarra mentünk, főztünk, sütöttünk....
A fotón nem a bejegyzés írója látható! A képek forrása: www.pixabay.com
Sajnos ez megváltozott és egyre nehezebbek a napok, egyre feszültebbek....
Egyre több munkatárs esik is. Üresek a folyosók, nem is tudom mit élhetnek át, amikor látják beöltözve az embereket. Egyik alkalommal a szobákat kellett pakolnunk és a szívem szakadt meg amikor be kellett mennem beöltözve és láttam az arcukat, lehet nem is tudják, értik mi folyik itt bent, nemhogy meg kint...
Kicsit megváltozott a munkánk... programok helyett ebédet osztunk mindennap. Még hétvégén is... Tehát minden délelőttünk be van táblázva... Nincs az, hogy egy kicsit letudnád tenni a napot, mert mindennap csak rájuk tudok gondolni, nem tudok elszakadni… közben ruhákat mosunk egész álló nap megy a mosoda, szárítás, lepedő, takaró, Covidos ruhák, de nem félhetünk mert a munkának menni kell. Újra mosás... és a többi előlről…
Már reggel 9 -kor azt érzem, hogy lecsukódik a szemem és képzelem mit érezhetnek a nővérek. Mekkora súly nehezedik rá az emberre, nap mint nap....
Nekünk az ez évi szociális munka napja ugyanolyan munkanap volt, mint a többi és sajnos akitől esetleg várnánk hogy megköszönje… hát nem igazan jön még egy kedves szó se de nem is ezért csináljuk hanem az emberek miatt akikért felelősek vagyunk, akiknek mi vagyunk a kapocs...
Reméljük egyszer véget ér ez a helyzet mert nem tudjuk még meddig tartunk ki. Mindennap egyre nehezebb. Sajnos mar azt sem tudom a hét melyik napja van.
Köszönöm, hogy meghallgattál!
_____________________________________________________________
Kedves kolléga!
- Írd meg te is egy napodat!
- Van egy sztorid? – Írd meg azt (is)!
A két tartalommal kapcsolatos felhívásom itt olvashatjátok:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/17/felhivas_813
Szokásos kérésem a végén:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2020-11-14
Vajda Zsolt
Szociális munkás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.