Így is lehet, lehet így is!

Így is lehet, lehet így is! 67.

Kedves kollégák!

Akikről keveset beszélünk, akikre nem szánunk elég figyelmet, a pályakezdő kollégáink.

Most olvashatjuk egyikőjük gondolatait, érzéseit, dilemmáit! A saját sztoriját.

Írhatnék ilyen közhelyeket, hogy:

• „Tükröt tart!”
• „Élő lelkiismeret…”
• „Emlékezzünk pályakezdő önmagunkra…!”
• stb…

Helyette inkább alapos olvasásra ajánlom minden szavát, mondatát, gondolatát, érzését!

A szerző anonimitást kért.

A képek forrása: www.pixabay.com

Egy ifjú szociális munkás szenvedései

Megébredek, nem tudom mennyi ideig egy óra másfél, még biztosan húzom a fejemre a paplant, nem akarom, hogy történjen velem valami, nem akarom, hogy valami elkezdődjön.

Csak a szokásos, görgetem az ötödik falat a négy fal között. Vagy írhatnék végre abba a blogba. szocmunkásoknak szánták, várják nagyon a történeteket, megírhatnám, hogy miért tartok ott novemberben úgy, hogy februárban száradt rá a tinta a diplomámra, hogy nem akarok tovább szociális munkás lenni. Szar az egész mondják. Szar. Tudom.

Ma történjen már valami, a szenvedésen kívül, a saját szarban lubickoláson kívül. Pl. illene már takarítanom. Merev őskáosz. A kecsapos tubus a nappali padlójának közepén. Ráveszem magamat, hogy kimásszak az ágyból. A mosatlan halom felett ügyeskedve, elöblítek egy poharat az instant kávénak. Drága tudom. De már egy ideje rendes kávét sincs kedvem főzni. Instant, instant szenvedés.

Rágyújtok a kávémmal. A kinti folyosón napokkal ezelőtt kilöttyent ez is, fel kéne már mosni, ki kéne már üríteni a hamutálat. Szemben a szomszéd valamit ügyködik maszkban meg kesztyűben. Olyan mintha csak a bútort portalanítaná nem tudom mit csinál.  Minek a maszk meg a kesztyű. Szombat van szombati zajok. Mikró meg ilyenek. Valaki épp most nyitja ki az ablakot gyorsan elnyomom a cigit, nem akarom, hogy lássanak.

Ma történjen már valami…. gondolom, pl. már igazán rendet csaphatnék, meg mosni sem ártana, meg a tegnapi mosást elrakni. Na igen.

Vagy pl. beadhatnám azt a pár álláspályázatot, ami még kimaradt. De nem ment. Csak néztem a hirdetést. És tudtam, hogy nem, nem, soha nem tudnék ott megmaradni ép ésszel, én nem vagyok ide való.

• Én nem leszek, én soha nem akarok lenni olyan családsegítő, aki a családból való kiemelést sikerként éli meg.
• Aki moralizál, aki védelembe vételről hozz döntéseket, vagy a kiemelésről tesz javaslatot.
• Nem akarok ilyen döntéseket meghozni. Nem ilyen alapokon.
• Olyan alapokon, amit egyébként is tilt a törvény.
• A törvény szerint nem lehetne kiemelni senkit, csak az anyagi helyzet miatt. Persze tudjuk, hogy egy jelentős hányad ezért történik.
• Nincs jogom meghozni ilyen döntéseket úgy érzem.
• Meg mondják ez erőszak nem megoldás, nem gyereknevelési eszköz.
• Alternatívakat meg nem mondanak semmit.
• Nem mondanak megoldást nincs megoldás…
• Kötelezett kliensek, meg nem működik együtt meg agresszív. Az már lényegtelen miért az.

Minek is lettünk kiképezve társadalomtudományokból minek is lennék elvileg képesek arra, hogy rendszerben lássuk az egyént. Minek? Képesek vagyunk rá egyáltalán? Vagy aki képes rá mikor lesz itt deviáns?

Nem szakmai, hanem morális döntések. Istent játszani…

Szociális munkás vagyok, munkaerőhiány van. Én meg munkanélküli. Valahogy sehogy nem jön ki a matek. A kereslet és a kínálat törvénye itt sem érvényesül… itt nem a piac törvényei itt a farkastörvények uralkodnak…

Egy hónapig dolgoztam a gyerekvédelemben. Akkora konfliktusokat generált bennem, hogy komolyan sérültem, sérülök benne. Én nem tudom ezt csinálni, sérülések nélkül. Belevertem a falba mikor senki nem látta.  Csak a legfeljebb a kamerán keresztül, az fontos, hogy a nagy testvér mindent lásson…

Dobáltam a kulcsokat. Sírtam amikor senki nem látta. Szobarend ellenőrzés, akkor is, ha nincsenek itthon. Szerintem ez abszurd. Semmi tisztelet. Szobák, az az ő privát szférájuk.

Együttműködés hiánya, mondják anélkül, hogy értelmeznék azt ő élthelyeztét. Felnőtt ember ő majd eldönti, szüksége- van e munkaerő piaci tanácsadásra. Én értem miért nincs neki. De azért itthon marad (hagyva a mai munkát és az az napi bevételt) hogy ne jöjjenek hiába. Ezt igazán megköszönöm. De én értem, miért nincs erre szüksége. Nem is értem miért nem hagyják békén.

Meg hát miért is szólnak ebbe bele, én vagyok a családgondozó. Na meg minek is kellet megfenyegetni a szondával. (Megjegyzem soha, de soha nem érzékeltem, hogy ittas volna.) Már megint itt tartunk „én vagyok a hatalmasabb.” Na, de mindegy, EU pályázat meg indikátor számok. Az kell.

Már megint fel kell tennem a kérdést, akkor ez az egész mégis kiről szól? Neki van szüksége rá, vagy nekünk az indikátor számokra? Nyilván nem róla szól…  Na mindegy remélem adott neki valamit. Legalább ki lett okosítva arról, hogy ha feketén dolgozik kéne fizesse a tb-ét. Ezt eddig nem tudta. Megnyugtatom, hogy na, no para. Csak menjen be intézze el fizesse ki a havi 7 rongyot. Mielőtt baj lesz. Mert baj lehet. Igazából lehet már most is van. Fogalmam sincs mióta kellene neki tb-ét fizetnie. Volt egy rövid időszak, amikor volt bejelentet munkája. Csak a kedvünkért. Mert már megint csak csesztetve lett, hogy itt kérem legyen bejelentett munka mert feltétel mert elvárás. Mekkora baromság már ez is. Szíve joga eldönteni, hogy dolgozik. Egyébként is igy legalább háromszor annyit keres, mint én, de kell is sok gyerek.

A kliensek 80%-a többet keres, mint én… Nem is értem miért nem dolgozok én is valahol máshol feketén. Miért csinálom ezt? Miért csinálom ezt magammal? Betonba vésett bizonytalanság.

Igazából nem erről akartam írni, hanem magamról, hogy mi történik bennem, aztán csak a szakma ugrott ki belőlem. Hogy itt vagyok szociális munkás, még nincs egy éve, hogy az vagyok. És itt tartok, hogy nem akarok ennek a rendszernek része lenni.  Nem akarok, ebben a rendszerben szociális munkás lenni.

Mert úgy érzem, akkor rendszeresen és rendszerszinten etikai vétséget követek el. Mert nem képessé teszek. Hanem végrehajtó tiszt vagyok, aki számonkér, és fenyeget.

Aki csak bebetonozza   megerősíti azt a társadalmi helyzetet, amiben ezek az emberek vannak.

Hogy fontos a külcsín a látszat. Az érdemi munka nélküli (ami a kliensekről szólna) csili -vili adminisztráció. (Az az intézményről szól a rendszerről.) 

Hőn szeretett macis lapok, hogy aki ezeket kitalálta…   Van erre egy jó szó: csinovnyik. Ha kiállok az érdekeimért engem fenyegetnek és számonkérnek a végrehajtó tisztjeim. Mi lesz itt koncepciós per??? Elegem van. Nem tudok, többet szociális munkás lenni.

Mégis korona van én meg munkanélküli, hát persze, hogy a szocmunkás állasoknál kötök ki. Megnézek 10-et, képes vagyok elküldeni kettőt. A többit csak nézem, és nem megy… nem megy. Nem tudnám ott magamat elképzelni. Nem akarok ennek a rendszernek része lenni.

Mert nem, mert nem a kliensekről szól, hanem rólunk az intézményről a rendszerről, rólunk az egokról, hogy elhiggyük valami fontosat csinálunk, hogy istenek vagyunk, hogy megváltjuk a világot mikor kötelezünk valakit ez együttműködésre. Mikor vállon veregetnek, ha szép az adminisztráció, de közben a kliensektől vette el az időt. Ordító hangsúly eltoldások.

Most akkor hogyan tovább? Beleírom a porcicákba… Beleírom és eldöntöm tovább küldöm ezt, nem akarom ezt megtartani magamnak. Ha teszek is valamit saját mocsaramban csak arra gondolok mégis hatok a világra, ha ezt megosztom, és közben csak arra tudok gondolni a nagy testvér mindent lát…

Gilla

________________________________________________________________

Kedves kolléga!

1. Írd meg egy napodat!
2. Van egy sztorid? – Írd meg azt (is)!

A kért két tartalommal kapcsolatos felhívásom itt olvashatjátok:

https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/17/felhivas_813

Szokásos kérésem a végén:

Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!

 E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:

igyislehetlehetigyis@gmail.com 

Budapest, 2020-11-15

Vajda Zsolt

Szociális munkás

www.co-treme.hu