A szociális szakember egy napja… 12.
Így is lehet, lehet így is! 74.
Kedves kollégák!
Egy levél és egy nap leírása. Külföldről. Angliából.
Amikor az alábbi írást olvastam, számtalan név, valós sors és személy jutott eszembe mind a privát, mind a szakmai életemből, akik, ha valami hasonló rendszerben, hasonló ellátást, szolgáltatást kaptak volna, jutottak volna hozzá, akkor most nem halottak lennének (öngyilkosság), nem börtönben ülnének többszörös visszaesőként vagy nem szenvedélybetegként és/vagy megalázott és megnyomorított hajléktalanként tengetnék életüket…
Tudom, máshol sem fenékig… nemhogy tejfel, de még híg leves sem…
Ugyanakkor – véleményem szerint - csak el kellene mozdulnunk az olyan ellátások, szolgáltatások felé, amik tág teret nyújtanak a személyre szabott megoldásoknak és olyan intézményrendszer áll ezen szolgáltatások mögött, ami lehetővé teszi a szociális és más szakemberek interprofesszionális együttműködését, majd a megfelelő szolgáltatás, ellátás, kiválasztását és ezt követően stabil biztosítását az arra rászorulóknak, továbbá mindezek alkalmazását az ügyfelek részére, optimális megoldásként. Természetesen azt nem gondolom, hogy minden ezen múlik, de azt igen, hogy sok múlik ezen! Is!
Abbahagyom az álmodozást… inkább az írás elolvasására buzdítalak benneteket.
(A bejegyzés írója anonimtást kért.)
A levél:
Szia Zsolt!
Nagyon nehezen szültem meg ezt a semmi kis írást.
Nehéz, mert szerintem totál érdektelen napjaim vannak az utóbbi időben, jóllehet több setting-ben is dolgozom, a munkám viszonylag stressz- és zökkenőmentes, és egészen kiszámítható. Nem volt ez mindig így persze.
Néhány szó a munkahelyemről. Egy szervezetnél dolgozom, amely értelmileg akadályozott, tanulásban akadályozott és/vagy autista fiatal felnőttek lakóotthoni elhelyezését szervezi meg és biztosítja.
Ezen belül én 3 helyen dolgozom. Az egyiknél 6 értelmileg akadályozott fiatal él saját, támogató szolgálat által felügyelt apartmanokban, a másiknál 4 tanulásban akadályozott fiatal él egy közös házban, a harmadiknál egy tanulásban akadályozott fiatal él egy külön lakásban.
Ez utóbbiról fogok írni, Daniel (a nevet megváltoztattam) fiatalkorú bűnelkövető, akit többéves börtön- és pszichiátriai tartózkodása után igyekszünk visszaintegrálni a társadalom megszokottnak tekinthető részébe. Bocsánat az angol szavakért, nem tudtam hirtelen magyarítani őket, ha neked sikerült, akkor szuper!
__________________________________________________________
17600 lépés
Ma hosszú napom van, 8-8-ig. Daniellel dolgozom. Daniel 28 éves srác, paranoid skizofrén, obszesszív kényszerbeteg és tanulásban akadályozott. Nem utazik tömegközlekedési eszközökkel, így a napom tutira sok gyaloglásból fog állni, szóval jobb, ha kényelmes cipőt húzok. A lakása igazán nincs messze az enyémtől, ez nagyon nagy pozitívum. Annyiban persze nem, hogy ez azt jelenti, hasonlóan lepukkant környéken lakunk, a szocmunkás és a kliense, de szép is ez.
Daniel fiatalkorú (és visszaeső) bűnelkövetőként került börtönbe, viszont hamar fény derült mentális problémáira, így áthelyezték egy mental health hospital secure unit-jába. Tartózkodása alatt végig együttműködő volt, gyógyszereit is probléma nélkül szedi, habár nem hisz abban, hogy skizofrén lenne, vagy bármi más mentális betegsége volna. Idén engedték ki azzal a feltétellel, hogy nem kerül drogokkal vagy egyéb szenvedélybetegséget triggerelhető dolgokkal kapcsolatba.
Megérkezem, átveszem az infókat a kollegámtól, megnézem az aznapi to do list-et. Időpont a fogorvoshoz 1.30-kor, találkozó a housing officer-rel 3.45-kor, és a heti zoom meeting 10-kor.
Daniel még alszik, de hamarosan ébred, beleborít valami kukoricapelyhet egy tányérba, de csak azért, mert tudja, hogy pampogni fogok, ha üres gyomorra akarja bevenni a Metformint. Ja igen, Daniel cukorbeteg is. Reggeli után gyógyszer, zuhany, épp elkészül a zoom meetingre, amin részt vesz a szociális munkása, pszichiátere és én.
Végigvesszük az elmúlt hét dolgait, én 2 dolgot hozok fel: néhány antiszociális felső szomszédot, akik rendszeresen hajnalig buliznak lockdown idején is, és ezért Daniel nem tud rendesen pihenni, valamint a szervezett tevékenység hiányát, mivel ebben az időszakban Daniel önkéntes munkája szünetel. Az első probléma tekintetében már intézkedtem, ezért is találkozunk a housing officer-rel délután, a másodikban meg szabad kezet kapok, hogy felkutassak olyan helyet, ahol fogadnak önkénteseket jelenleg. Hurrá. A pszichiátert főleg az érdekli, hogy Daniel szedi-e rendesen a gyógyszereit (szedi), én azért szívem szerint abba is belemennék, hogy miért nem próbáltak vele dolgozni valamilyen terápia keretében, amíg bent volt az osztályon?? Daniel 11 éves korában szexuális abúzus áldozata volt, és még csak nemrég kezdte el felszínre engedni az ezzel kapcsolatos érzelmeit.
Erre a kérdésre még nem kaptam érdemleges választ.
Mikor vége a meetingnek, Daniel összedob valami kaját, és készülünk a fogorvoshoz. Problémás korszakában valamelyik utcai verekedés alkalmával kiverték az első két fogát, most ennek a pótlása van folyamatban. Természetesen TB-alapon. Kb. 45 percnyi sétára készülök, igyekszem az időt jól kiszámítani.
Fogorvos után még beugrunk a bankba elintézni 1-2 dolgot, Daniel gyors tempóban gyalogol előttem, fuhh, nehéz az asztmámmal lépést tartani vele. Ezt követően találkozunk Erikával, a housing officer-rel az irodájában. Nekem kell megírni, rögzíteni a felső szomszédokkal szembeni panaszt, mert Daniel nem tud írni/olvasni. Halmozottan hátrányos helyzet, tanulási zavarokkal kombinálva, ugye. Szóval megírom a cuccot, átadjuk, Daniel nyomatékosítja, hogy békés megoldást szeretne, de a személyes problémamegoldásra irányuló beszélgetéseken már túlvagyunk. Ezek után visszagyalogolunk a lakásba.
A nap hátralévő részében én dokumentálok, Daniel addig DVD-t néz. Később még kiugrunk a sarki boltba valami gyorskaját venni, meg tölteni pénzt a villanyra, lassan pedig megérkezik a sleep in staff, akinek igyekszem összefoglalni a napunkat.
A képek forrása: www.pixabay.com
_________________________________________________________________________
Kedves kolléga!
- Írd meg te is egy napodat!
- Van egy sztorid? – Írd meg azt (is)!
A kért két tartalommal kapcsolatos felhívásom itt olvashatjátok:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/17/felhivas_813
___________________________________________________________________________
Szokásos kérésem a végén:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy e-mail a lenti címre vagy kommentelj egy adott témához és ott oszd meg. Szimpla leírások nem túl szerencsések! Link, honlap, videó, valamilyen dokumentum fontos volna. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
E-mail, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2020-12-29.
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.