Így is lehet, lehet így is! 95.
Kedves Olvasó!
FONTOS!
Aki személyesen ismeri ennek a nekem küldött írásnak a szerzőjét, annak nem kell semmit mondanom. (A stílusából, szóhasználataiból és a tartalomból úgyis felismeri.)
Aki ugyan nem ismeri személyesen, de találkozott már írásával, facebook oldalával, netán valamilyen tevékenységével, nekik sem szükséges semmit írnom.
Aki nem ismeri, annak javaslom kezdje ezzel az írásával:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/04/10/1_8706
Majd folytassa ezzel:
https://igyislehet-lehetigyis.blog.hu/2020/09/04/van_egy_sztorid_857
A mostani írásához sincs semmi mondanivalóm, mert felesleges lenne bármilyen „okoskodásnak” tűnő bevezetés, bemutatás, körítés, hogy mi is ez a dokumentum, miért olyan, amilyen. Pusztán annyit tanácsolhatok a szociális szakembereknek – ha megengeditek – hogy ürítsétek ki a gondolkodásotokat, olvasás közben mellőzzétek a szakmai tudásotokat, a véleményeteket tegyétek zárójelbe és így, „üresen”, befogadásra készen olvassátok el ezt a száraz helyzetjelentést. Ugyanakkor fogadjátok be az érzelmekkel átfűtött segélykiáltást is, ami minden egyes során átüt.
Az írást minden tartalmi változtatás nélkül közlöm!
Csak helyesírási korrekció volt.
A címet én adtam a bejegyzésnek.
A fotók a szerző fotói.
________________________________________________
Most lenne 9 éves…
Az 5 hónapos kislány halála, aki az élet napján született. A kislány június 1-én, az élet napján született.
Az Élet napja megtartását a Kelet- és Nyugat-Európai életvédő mozgalmak határozták el, az ENSZ is elfogadta.
A kislány 2000 gramm és 46 cm volt születésekor. 9/10 apgarral született, kórházi zárójelentésén ez áll: gyenge méhen belüli fejlettség, de jó állapotban.
5 hónapos korában halt meg. 4 kg 250 gramm volt, amikor meghalt, alultápláltan…
Megmenthető lett volna. Ez áll a boncolási jegyzőkönyvben: A halál oka: tüdőgyulladás.
Az édesanya terhesség elején 44 kg volt, a terhesség végén 46 kg. Szülés után 39 kg.
Nem sokat evett a terhessége alatt, jövedelme semmi nem volt. Kukoricán élt a határból. Nyár volt. Az édesanya ekkor középsúlyos fogyatékos, és kiskorú. Semmilyen ellátást nem kapott. Kimaradt az iskolából. Szüléskor a kórházban egyedül volt, amikor megszült, utána jött be az orvos, aki kedves volt. Gátmetszés nem volt. Sok vért vesztett. A csecsemő 5 hónapig élt. Szopott, de az anyának kevés teje volt, ráadásul 2 hónapos korában megint teherbe esett, a szervezete nagyon igénybe volt véve.
És ez alatt az idő alatt sem családi pótlékot, sem Gyest, nem kapott. Csak már a baba halála után, mert az adminisztráció csak akkorra ért véget
Mert az anya kiskorú volt, az apa eközben lett nagykorú és a két nagymama harcolt, hogy ki legyen a gyám, mert az kapja a családit meg a gyest. A 2 család a gyámságért harcolt. A pénzért. Ez elhúzódott. A feleség és a férj szülei összevesztek, hogy ki fogja kapni a pénzt, melyik család? Az állandó nyomor és éhezés miatt ki voltak készülve. Az apa sokszor nem kapott enni a lány szüleinél, ha nem vitt haza semmit a kukázásból.
Így büntették. A család naponta egyszer evett, délután, 5 óra felé. Mindenki nagyon lefogyott. Az anya a szülés után 2 hónappal újra terhes lett. Tehát elmondható, hogy a 39 kg-os anya éhezett, terhes volt, és szoptatott, és a teje elapadhatott, így a csecsemő alultáplált volt.
A gyerek megbetegedett. A vej ügye az élettársa (felesége) családjánál lakott. A cigány családoknál a vejet sokszor gyűlölik, ellenségnek tartják, de nem olyan értelemben, mint nálunk. A gyűlölet és a szeretet náluk össze van keveredve. A család egy kis házikóban lakott, ahol rajtuk kívül vagy 12-en laktak. Abban az időben nem volt közmunka. A felnőttek pehelysúlyúak voltak, a nagymama az ölemben utazott egyszer, és szinte súlytalan volt.
A vej minden reggel elment Tiszaújvárosba kukázni, és abból éltek, amit ott szerzett. Az országúton kellett gyalogolni. Több kilométert.
Egyszer ettek, ha hozott valamit.
Ha nem, akkor őt szidták.
Amikor a kislány beteg lett, a 18 éves apa azt mondta, el kell vinni az orvoshoz. De lekiabálták, ordítottak vele, a felesége is az anyjáék pártján volt.
Kérte a feleségét jöjjön vele, mert a feleségének kísérős 90 százalékos TB igazolványa volt. 50 Ft kellett volna csak. De azért se ment vele...Mindenki az apát, a vejet szidta. Hogy nem keres, nem tartja el a családját.
Erre fogta a csecsemőt, és az országúton 3 falunyit gyalogolt, a zuhogó esőben. Féltette a kislányt. Az orvosi rendelő az ő falujában volt. Bemehetett volna a szüleihez, de félt az apjától, hogy ő is leordítja majd, mert ellenezte a házasságot, a két család haragban volt, és attól is félt, hogy az apja meglátogatja őket és tömegverekedés lesz. Ez teljesen természetes a cigány családoknál, hogy a két család haragban van, de idővel, később oldódik a helyzet.
Itt a pénzen is vita volt…
Ha mi is pénz nélkül, kukázásból élnénk 4 hónapig, talán bele tudnánk érezni az ő helyzetükbe. A léptékek teljesen mások egy ilyen közegben, az ellátás, amit a törvény ír, járt volna, de a fent említett okok miatt nem kapták meg. A fiú anyja arra várt, hogy a fiú nagykorú legyen, és ő kapja a pénzt. A másik család is meg akarta kapni, de nem intézkedtek. Az egyszeri anyasági támogatást, ami ma 65.000 Ft, azért nem kapta meg, mert nem volt 4-szer terhestanácsadáson... mert nem tudott beutazni a városba. Erre létezik költségtérítési utazási igazolvány, de a megyénkben gyakorlatilag a szegényeknél nem működik. (Most van valami változás.)
Más megyékben azt láttam (lehet, hogy kikényszerítették), hogy a Volán busz sofőr elfogadta az orvosi papírt, és felengedte a kismamát ingyen a buszra. Nálunk a szegény kismamák nem járnak emiatt orvoshoz terhesgondozásra, csak a védőnőhöz, esetleg, ha az kijön a faluba. Emiatt nem kapják meg ezt az életmentő összeget.
Néhány emberséges orvos, (ha legalább egyszer bejutnak a városba), beírja a 4 alkalmat, hogy kaphassa a pénzt.
A túlélés sajátos technikái alakulnak ki egy ilyen közegben. A túlélést segítő cigány családrendszer, ami egy erőforrás, sok esetben csak lelki segítséget tud adni, szolidaritást, beszélgetést, azt, hogy ne érezze magát egyedül. De nem mindig a saját családjától kapja meg ezt, pláne, ha azzal haragban van. Ha az éhezés miatt apátia alakul ki, egymás mellett ülnek apátiában.
De nem egyedül, ez is valami.
Tehát visszatérve az apára, visszagyalogolt azon az úton, ahol jött, a csecsemővel 3 falunyit. 350 Ft lett volna a busz, de ez elérhetetlen. Ha az egész cigánysoron végigmégy, senkinek sincs ennyi pénze.Ha a felesége vele jön csak 50 Ft. De nem jött, mert haragudott rá. Kérhetett volna a saját családjától pénzt, mert ők ebben a faluban laktak, de szégyellte, és nem mert. És félt a verekedéstől.
Este a gyerek olyan rosszul volt, hogy éjjel kihívták az ügyeletet: fúlás, hörgőgyulladás tünetekkel. Az orvos be akarta fektetni a kórházba, de az anya családja, akinél laktak, nem engedte, mert szégyellték, hogy a gyereken nincs pelenka. (SOHA NEM IS VOLT PAPÍRPELENKÁJA!) és a kis feneke nagyon csúnyán ki volt sebesedve. Féltek, hogy ezért majd meghúzgálhatják őket. Meg hallottak rémtörténeteket, hogy a csúnya kisebesedett popsit elhanyagolásnak fogták fel a kórházban, és már nem engedték haza a gyereket, elvették tőlük. A gyerekhez ragaszkodtak. Az orvos azt mondta, ha most nem engedik kórházba, legközelebb lehet, hogy rohammentő fog jönni. A nagymama családja igazából szégyellte, hogy a gyereken nincs pelenka, gondolták szereznek valahonnan, és ők beviszik.
Az apa arra gondolt, ha törik, ha szakad, hogy elmegy vasat kapálni, és a pénzből pelenkát vesz, és akkor beviszik a gyereket kórházba. Vasat kapálni azt jelenti, hogy elhagyott meddő hányón, vagy elhagyott gyártelepen ócskavasat kell ásni ki a földből, és eladni a MÉH-ben. Ezt a pénz szerzési módot ismerte.
Talán egyetlen pelenka megmenthette volna a gyermek életét, ha lett volna, és nem szégyellték volna, hogy pelenka nélkül küldjék be a kislányt a kórházba. De rokonoktól büszkeségből nem kérnek, a hivataltól idegenkednek, és a szociális rendőr szerepű szociális emberektől ódzkodnak.De mint apa, megpróbálta a lehetetlent. Azt mondta hazamegy, vasat kapálni. A felesége családja nem akarta elengedni, mert gyűlölik a másik családot, féltékenyek,
Nagy veszekedés volt. Az apa, összetörte a kiságyat is. Mérgében összetépte a beutalót, és azt mondta, ne lássa többet a kislányt.... A család később ezt átoknak értelmezte…
Lehetséges, hogy ő érezte, tudta, hogy kórházba kellene vinni a kicsit. Minden áron, és nem értett egyet anyósával. Nem volt olyan szava, hogy elérje akaratát, mert a családokban a rangidős rokon uralkodik, és dönt. Hazament a szüleihez, vasazott, vett az árából pelenkát, hogy ne szégyenkezzenek a kórházban, de már késő volt. Mire hozta volna a pelenkát, a gyerek meghalt.
Az ügyeletes akkor augmentint írt fel és nurofent. Beadták állítólag. Ezt állították a nagyszülők, legalábbis. Valószínűbb, hogy nem tudtak gyógyszert venni. Nem adták be. Miből is vettek volna gyógyszert? Ez szerdán volt.
Péntek reggel észrevették, hogy a gyerek nyög a nagymama mondta, hogy kórházba kell vinni. Reggel 8 előtt elvitték az orvosi rendelőbe, hogy kérjenek kórházi beutalót. Az orvos még nem volt benn csak az asszisztens. Várakoztak kint, a kicsi nyűgös volt, sírt nagyon, járt a mellkasa. A nagymamánál elnyugodott, ráhajtotta a fejét a vállára, egyet sóhajtott és elszállt a lelke.
Berontottak a rendelőbe, az asszisztens próbálta újjáéleszteni, de nem sikerült. Mentőt hívtak, gyerekmentőt. Felnőtt mentő jött, lélegeztetőgép, másfél óráig élesztették, majd elvitték. Azt mondták az állapota válságos, de a nagymama tudta, hogy a gyerek meghalt a vállán...
Az uzsorások előlegezték meg a temetést.
A kislány mellett fogant magzatot az anya elvetélte.
Én énekeltem a temetésén.
A pap állandóan eltévesztette a kislány nevét, és az Arabella helyett más szót mondott.
Az anya az Annabellát szerette volna, a Disney meséből vette, de a kórházban Arabellának értették.
Mi okozta a gyerek halálát?
A kommunikációs vákuum buborék, ami kialakult, és amiben egyedül, magukra hagyatva küszködnek családok.
És lehetetlen kitörni a falát.
Pedig nem volt háború. Egyes német munkatáborokban, amik nem megsemmisítő táborok voltak, 1944-ben életben maradtak csecsemők, és hazajöttek. Mért? Mert a gyerek plusz fejadagot kapott. És tudtak róla, és szereztek neki tejet. Mivel olyan kicsi volt, és szánalmat keltett. Egy közösségben volt, akármilyen is volt az. Az elesett cigánytelepen nem volt, aki tudott volna adni. Bár az uzsorások ott voltak, és a temetésre adtak előre pénzt, persze övék lett a 4 hónapi összes összeg, amit a baba kapott visszamenőleg, halála után.
Tehát nem volt háború, az iskolák működtek, gondolom a moslékba öntötték a maradék ennivalót, mert nem szabad hazavinni. Az óvodák ugyanígy. A közeli fogyatékos gyerekek otthona is működött, ahol az anya tanult, de ott is kiöntötték a maradék ennivalót valószínűleg. Amikor már nagy volt a baj, két mentő is kijött…
Kitől kérhetett volna ez a család segítséget?
Mi mit tettünk volna, ha a helyükben vagyunk? Persze nehéz elképzelni, mert lehet, hogy mi kéregettünk volna, de ők le voltak apátiába süllyedve az éhezéstől, és az ember akkor nem tud annyira gondolkodni.
Erre kérném minden olvasót, hogy próbáljatok válaszolni! Mit lehetne tenni a kommunikációs vákuum lebontásáért?
Azért szeretném, ha válaszolnátok, mivel eltelt 9 év, és van közmunka, bár itt csak a nagyszülőknél jöhetett volna szóba.
De ma is kommunikációs vákuum buborékban, egyedül, magára hagyatva küszködnek családok.
És nagyon sokan!
Én személy szerint nem találok olyan kiutat, ami megfelelő lenne.
Nem találok.
Gondolkozzunk!
Az eset több 9 éve történt. 3 gyerekük született azóta. A közmunkának köszönhetően, nem nyomorognak annyira. Az apa minden alkalmi munkát elvállal. Az eset után segítettük őket.
A temetés után én Piliscsabára mentem, a katolikus egyetemre, ahol a baba szüleivel egykorú 18 éves fiatalok boldogan, és nagy jólétben éltek, olyan volt, mintha egy másik galaxisba kerültem volna, egy másik üdvtörténeti korszakban. Nem tudtam feldolgozni, hogy ilyen nagy szakadék legyen két 18 éves fiatal között, Igy kelljen az egyik gyerekének meghalnia. Sírva énekeltem ott gregoriánt az egyik oszlopnál, de senki sem jött oda, én sem tudtam az énekléssel a vákuumot áttörni.
Azonnal lyukra futunk, ha a szokásos lemezeket, a sztereotípiákat nyomjuk a válaszadásnál, aminek semmi de semmi értelme. Tehát a válaszadásnál nem ezekre gondoltam.
Elmondtam, amit átéltem,
Talán valaki elgondolkozik...
Most, hogy a kislány 9 éves lenne, szeretnék egy gyászmisét énekelni.
Esetleg Piliscsabán.
Ez a vers jutott eszembe:
Borbély Szilárd †
XIV. Fenn volt a nap még
Még fent volt a nap,
A kövek tartották egymást,
Égett a tűz a konyhán,
És mindenki otthon volt,
Amikor Krisztus Urunk
fogait kirúgták.
A boltok még nyitva voltak,
A bankokban liftbe szálltak,
A késő esti hírösszefoglaló
Híreit még sehol sem tudták,
Amikor Krisztus Urunk
szemeit kiszúrták.
Az egyetemek, az Akadémiák
A rossz eredetéről értekeztek,
Az Isten létéről szóló érveket vitatták,
Az eredményt kielégítőnek mondták,
Amikor Krisztus Urunk
nyelvét kiszakították.
A feltámadást is hitték
Bizonyos megszorításokkal,
A tőzsdehíreket figyelték
S a másnapi időjárás-jelentést,
Amikor Krisztus Urunk
fejét széjjelverték.
--------------------
Pém Mihályné Mocsári Gabriella
__________________________________________________________
Kedves szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kolléga!
Szokásos kéréseim a végén:
Ez a blog szakmai-módszertani jó gyakorlatok megosztására jött létre. Az első, mintegy 30-40 írás, ilyen tartalmú. Ezért:
Ha tudsz, ismersz olyan kezdeményezést, futó programot, projektet, cselekvést, amit szívesen megosztanál, mert példaadónak, jó gyakorlatnak tartod, akkor kérlek, oszd meg itt a blogban is. Csupán egy email a lenti címre. Szimpla leírásokat is várok, de még jobb, ha link, honlap, fotó, videó, valamilyen dokumentum is rendelkezésedre áll. Tehát olyan, ami elektronikusan, „látványosan” és vállalhatóan, had ne mondjam hitelesen megosztható. Ezek hiányában is írj, oszd meg tudásod, tapasztalatod, adj hírt szakmai–módszertani megoldásokról, eredményekről, innovatív, kreatív megvalósításokról.
Mindezeken túl a "Van egy sztorid?" és a "Szociális szakember egy napja" sorozatokba is várom írásaitokat.
A sorozatok elnevezései - szándékaim szerint - magukért beszélnek. De ez csupán a téma, a forma. A tartalmat ti adjátok.
Minden konstruktív ötletet, javaslatot, segítséget, örömmel fogadok!
Email, ahová írhattok, anyagokat küldhettek:
igyislehetlehetigyis@gmail.com
Budapest, 2022-07-15
Vajda Zsolt
Szociális munkás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.